Magyar Országos Tudósító, 1936. április/1
1936-04-01 [137]
AZ UJ LIPÓTVÁROSI PARK uNNSRSHrBS ÁTADÁSA. Zászlődisz, nemzetiszínű drapériával bevont szónoki emelvény hirdette, hogy ma délelőtt 10 órakor adja át a FÖvá-osi Közmunkák Tanácsa az általa létesített uj lipótvárosi parkot hivatalos és ünnepélyes formák között a székesfőváros közönsége képviselőinek. A kormány képviseletében megjelent bárciházi Bárczy István államtitkár, a Közmunkák Tanácsát dr, Bessenyey Zénó elnök, a főváros közönségét pedig hivatalosan Liber Endre alpolgármester és Király Kálmán tanácsnok képviselték. A nagyszámban megjelent érdeklődők sorában ott láttuk Lázár Ferenc felsőházi tagot, Terbócz Imre, Petrovácz Gyula, dr. Homonnay Tivadar országgyűlési képviselőket, Andrejka Károly ny, fő kapitányáé lyet test, gróf Festetich Pált;. Papp Ferencet, a Vizmüvek igazgatóját ÜS a főváros fotisztviselöinek ig?n jelentékeny részét. Az ünnepélyes átadást a kivonult cserkeszfiuk Hiszekegy-e vezette be, majd dr. Bessenyey Zénó lépett . a szónoki emelvényre és többek között a következőket mondta: - A Fővárosi Közmunkák Tanácsának egy fél évszázadot jóval meghaladó munkásságában a legkimagaslóbb"szerepet játszotta mindjg a Duna két partjának diákitése. Nemzetünk életerejének egyik legfőbb bizonyítéka, hogy fővarosunk, dacára a nemzetünkre zúdult nagy szerencsétlenségnek, fejlődésében meg nem állott és a rendkivüli gazáasági legyengülés ellenere is törhetetlen szívóssággal munkálkodik sz elődeink által megkezdett mü továbbfejlesztésén. azután rámutatott arra, hogy e fejlődésnek eredménye az uj Lipótváros, c.mply azonban nélkülözte a közegészség és városdiszités szempontjából egyik legfontosabb feltételét, egy kertészetileg kiképzett tervet. Nagynevű hivatali elődét, dr. Rakovszky Ivánt illeti meg az elis« mérés a park létesítésének gondolatáért és életrehivásáért. Meg kell említeni meg dr. Czabalay Kálmán, s tan'cs volt kiváló elnökének nevét is, aki a telkek megszerzése körül fejtett ki nagyertékü és odaadó munkát. De hála és elismerés illeti meg a telektulajdonosokat is, akik jelentős anyagi áldozattal járultak hozzá a park megvalósításához, A Fővárosi Közmunkák Tanácsa nevében ezután átadta a diszes parkot a székesfőváros közönségének, A főváros közönsége neveben Liber Endre tolmácsolta a főváros háláját és köszönetét a fr ncia királyi parkok tipusában épült gyönyörű parkért, amely a Közmunkák Tanácsa részéről rendkivüli anyagit áldozatokkal is járt, mert hisz köztudomású,hogy a park több mint 1,600.000 pengőbe került. Meleg köszöbetét fejezi ki ugy a Közmunkák Tanácsa elnökének, valamint a tanács tagjainak azért az értékes munkájukért, amelyet a park letesitese terén kifejtett. Meleg szavakkal emlékezett meg dr, Rakovszky Ivánról, aki a park létesítése terén, mint kezdeményező elévülhetetlen erdemeket szerzett. Ugyancsak köszönetét tolmácsolta dr.Czabalay Kálmán volt alenöknak is, mint Rakovszky Iván munkatársának is. Biztosit$a 3 Közmunkák Tanáosának elnökét, hogy a főváros közönsége nemcsak mindig a legnagyobb szeretettel fogja gondozni a parkot, de a maga részéről mindent el fog követni, hogy azt méltóképpen továbbfejlessze, A kivonult cserkéssek ezután a Himnuszt énekelték, mire a park átadási ünnepsége véget ért./MOT/L. /y^, _