Magyar Országos Tudósító, 1936. március/2

1936-03-17 [136]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézi rji t. . . . q $ ö dik kiadás, Budapest, 1936. március 17, ^ XVIII.évfolyam 64,számT" FŐVÁROS —A KÖZPOIÍTI VÁLÁSZTMÁITY ÜLÉSE.A központi választmány március 17.-én, kedden déli 12 órakor tartotta alakuló ülését L 1 b e r Endre alpolgár­mester elnöklete mellett. Liber Endre alpolgármester, mint a központi választmány helyettes elnöke bejelentette, hogy a központi választmány mtiködésónek határideje lejár már, uj tagokat választottak, akik most alakuló ülést tartanak. A törvény értelmében az alpolgármester kivette az esküt,a központi bizottság jegyzőjéül Szvoboda Endre főjegyzőt, he­lyettes jegyzőnek pedig Havlin Károly jegyzőt választották meg. Az elnök­lő alpolgármester ezután bejelentette, hogy az 1935. évi országgyűlési képviselő ós törvényhatósági választásoknál a sza'vazatszedő küldöttsé­gek előtt meg nem jelent választók mulasztására úgyszintén a választá­sokkal kapcsolatban elkövetett egyéb mulasztásokra kiterjedő legfelsőbb kegyelmi elhatározással kapcsolatban lévő intézkedéseket megtette, A következő tárgysorozati pont Payr Hugónak a budapesti féli választóke­rületben mult évi április 6.-án ós 7.-én megtartott országgyűlési képvi­selőválasztásnál közreműködött választási bizottsági elnök és tagok el­len irányuló beadványának tárgyalása volt. Liber Endre alpolgármester bejelentette, hogy annakidején, mikor ez a beadvány először került a központi választmánynál tárgyalásra, a választmány ugy határozott, hogy meg fogja teárnl a közigazgatási bíróságnak az Ítéletét. A közigazgatási bíróság az Ítéletét már meghozta, aminek következtében a központi választ­mánynak ezzel az üggyel most érdemben is kell foglalkoznia. Az első felszólaló Szőke Gyula volt, aki már magában abban az egysrerü tényben, hogy Payr Hugó csak Verebély Jenő választási elnök és egyes bizottsági tagok ellen tett feljelentést, már elfogultságot lát. Egyébként rámutatott arra, hogy a választási törvények annyira komplikáltak ós rosszak, &ogy azok alapján egyetlen-egy választási elnök sem tud abszolút biztosan és kifogástalanul eljárni. Ebben az ügyben, amikor a közigazgatási bíróság meghozta Ítéletét, és azzal együtt büntető szankcióját, már be ls fejezte az ügyet és éppen azért semmi értelme slnos, hogy most a központi választmány továbbfolytassa, mert ez ilyen formában már politikai hajsza jellegével birna. Nyomatékosan hangsúlyoz­za, hogy a törvény ilyen esetekben csak módot ad a központi választmány­nak arra, hogy amennyiben szükségesnek látná, fegyelmi eljárást indítson, de imperatlve arra nem kötelefci. Miután a maga részéről ugy látja, hogy a közigazgatási bíróság Ítéletével ez az ügy végérvényesen el van Intéz-' ve, indítványozza, hogy a központi választmány efelett térjen napirendre, Kabakovits József nagyon súlyos esetnek látja a szóbanforgó ügyet, amely annyival ls rendkívüli, mert ehhez hasonló eset még nem is fordult elő. Nézete szerint a központi választmánynak ezzel az üggyel foglalkoznia kell, de hogy azt teljes világosságban lássa, és lelkiisme­retesen Ítélkezhessek, feltétlenül szükségesnek tartja elsősorban azt, hogy Payr Hugót a választmány hivja meg, továbbá szerezze be Payrnak a közigazgatási bírósághoz beadott petícióját, úgyszintén a közigazgatási bíróság teljes terjedelmű Ítéletét. Fegyelmi Ítélkezésre alkalmasnak tartja az'ügyet, mert az kétségtelen tény, hogy a választási bizottság elnökével/ Verebélyi Jenővel szemben a közigazgatási bíróság büntető szankciót mondott ki. A választási törvény lehet rossz, lehet bonyolult, de semmiosetre sem ok arra, hogy ennek segélyével a választókat szavazati joguktól elüssék, A fenti értelemben indítványt ls tett. Bücbler József azt hangsúlyozza, hogy politikai ügyekből kifolyólag senki ellen sem akar hajszát indítani. Ez az Ugy azonban olyan, hogy tulajdonképpen a főügyésznek kellett volna megfelelő intézkedéseket tenni abban az irányban, hogy amennyiben mulasztások történtek, ak­kor azok, akik elkövették, az igazolóválasztmányutján nyerjenek megtor­lást. Ö is alkalmasnak tartja az ügyet fegyelmi eljárásra, mert akkor v) azoknak, akiket esetleg fegyelmlleg elitélnek, módjuk és joguk van ezt a közigazgatási bírósághoz megfelebbeznl. Tiltakozik az ellen, hogy Vere­bélyi Jenőt még mindig meghagyták törvényhatósági bizottsági tagságá­ban » ' , /Folyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents