Magyar Országos Tudósító, 1936. március/2

1936-03-31 [136]

Budapest, 1936, március 31 e f XVIÍÍ. évfolyam 75, szám. EGYHÁZI HÍREK BERNÁT ISTVÁN ELNÖKI BESZÉDE A KÁLVIN-SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSÉN A VILÁGHELYZET FESZÜLTSÉGÉRŐL. Kedden este tartotta ezévi közgyűlését a Magyar Kálvin­Szövetség, a budapesti református teológiai aktdémia Ráday-könyv tárának helyiségében. A közgyűlési tagok közül megjelentek Dabasi Halász La­jos dr. ny. koronaügyész, Torzsay-Biber Gyula dr e közigazgatási biró, S, Pap István ny. kúriai tanácselnök, Viczián István ny. államtitkár és több más notabilitásj a vidéki csoportok is felküldtek a közgyűlésre képvi seloiket, A megjelenésben ak-dályozott lelkészi elnök, Ravasz j&ászló püspök helyett B. P a p István slelnök, nyug. teológiai tanár imádko­zott bevezetőül. Be r n á t István dr c világi elnök, a Nemzeti Bank alelnöke a vallási és erkölcsi világhelyzetről mondott megnyitót. A fran­cia-szovjetorosz szerződést az európai civilizáció sötét foltjának tart­ja, mondotta Bernát István. Ez a szövetkezés Németország ellen irányul, de ez erkölcsi oldala nemkevésbbá fontos, századok eredményeit fenyegeti veszedelem, Franciaország széles rétege:, már régóta közömbösen haladnak el a vallási"ideálok mellett, a laikus morál álláspontjára helyezkednek, az egyéni akaratot teszik döntővé. Ebből az életfelfogásból származik a köz- és magánerkölcsök zülláse 5 a sok politikai-, gazdasági botrány, panama-tenyészetp a közélati színvonal hanyatlása,, Egy mondás szerint Isten malöErifcövoi lassan, de biztosan őrölnek, - Franciaország, ez a rop­pant értékes fajta könnyen összeroskadhat az isteni büntetés súlya alatt. Vannak azonban biztató jelek is, , folytatta Bernát István. Ilyennek tekinthető, hogy nemrég összegyűltek az anglikán főpapok és köz­vetlenül Baldwin miniszterelnökhöz fordultak, akadályozza meg a háborút; Liverpoolban a papság együttes nyilatkozatban jelentette ki, hogy olyan miniszterekért nem fognak imádkozni, akik szembeszállanak a. béke harco­saival.) örvendetes esemény.az is, hogy az elmúlt év bibliaforgeIma na­gyobb volt, mint az előző esztendőké és jellemző, hogy a Távolkelet or­szágai közül Kinában vásárolták a legtöbb Szentírást, A magyar állapotok regisztrálására tervé át, örömmel emlékezett meg Bernát István arról, hogv a falu népének felkarolásában közéletünk két kivilósága, Kelemen iicfHtiinitSt 1 ^ püspök a nyilv ^ ossá e P o r c s István dr, szövetségi igazgatói jelentésében be­számolt azokról s kezdeményezésekről, amelyeket a Kálvin-Szövetség a kor­mánynál tett a család és a válságba jutott női lélek védelmére; a szövet­ség az iparügyi miniszternél közbenjárt, hogy az uj ipártörvényben mond­ják ki: hadiosaló ne lehessen önálló iparos; a fővárosi esti tanfolya­mokon gondoskodjanak vallásoktatásról is; a polgármestertől azt kérték, hogy a református templomok zene- és énekkarait a főváros rendszeresen támogassa; a külországokkal kötött kulturális szbrzodésekben a keresz­tény szempontokra is figyelemmel kellene lenni. ídÖszerU kérdésekről több előadás hangzott el a szővetségben ? amelynek Budapest külvárosaiban különösen erős szervezetei működnek, A pest szent erzsóbet fiókszövetség nagyarányú szociális munkát folytatott. Torzs ny-Biber Gyula dr, közigazgatási biró hoz­zászólásában hálával, elismeréssel szólt Bemét István örökifjú agili&á­sárólj amellyel a többi között magyarországi útjára elindította a kül­földön is nagy feltűnést keltett oxfordi csoportmozgalmat. Lelkesen mél­tatta még * Torzs ay-Biber a négy magyar református püspök közös pásztorle­velét, ebben minden jó magyar lelkiismerete nyilatkozott meg„ fi közgyü­, lés ki is mondotta, hogy egyhangú köszönetét fejezi ki a református egy­9 A házfőknek, Sege sváry Béla, Bernát Gyula terjesztett elő ^ezután különböző adminisztratív jelentéseket és G á 1 Lajos budapest-an­\ gyalföldi református lelkipásztor imájával, s a Himnusz elénekiesével t végződött a közgyűlése /MOT/F

Next

/
Thumbnails
Contents