Magyar Országos Tudósító, 1936. március/2

1936-03-27 [136]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSI Tó Kézirat. H • t • d i k kiadás. V —~ Budapest, 193 6. március 27. [ y XVIII. évfolyam 72.szám. FŐVÁROS /A szociálpolitikai bizottság ülése. Folytatá s./ Kéri a bizottságot, hogy a polgármester utján ilyen irányban felter­jesztést intézzenek a kormányhoz. Felszólalásának további folyamán rá­mutatott arra, hogy a budapesti üres lakások száma mindössze 2«7/b-ra rug, ami nemzetközi statisztikai megállapítás szerint is jelentős la­káshiányra mutat. Az elmúlt esztendőben 12,000 családalapítás törtónt és lehetetlen állapot az, hogy ezeknek albérletbe, vagy pedig szüleik­nél kell legnagyobbrészt meghúzódniuk. Ezen az állapoton csak magán­épitkezósek utján lehet igazán-segíteni, szükséges tehát, hogy a kor­mánynál komoly lépesek történjenek, hogy megfelelő adómentességgel és adókedvezményekkel az uj lakások építését elősegítsék, L 1 b e r Endre alpolgármester válaszában hangsúlyozta, hogy a főváros mindenkor feladata magaslatán állott ugy a munkaalkal­mak nyújtása, mint a lakásépítkezések tekintetében, A kormányt se le­het jogosan szemrehányással illetni, mert a nagyobb állami munkálatok egész sorozatéról gondoskodott az utóbbi időkben. Ami az üres laká­sok ügyét illeti, ezt az ügyosztály komoly megfontolás tárgyává fogja tenni, A heti 48 órás munkaidőre vonatkozólag a tapasztalat azt mutatja, hogy ez valóban célravezető intézkedés volt, mert igen jó eredményre vezetett, különösen a faipari szakmában, A főváros ugyan annakidején már előterjesztést tett a kormánynak a 40 órás munkahét bevezetésére, de ezt ugylátszik a mai viszonyok között egyelőre nem lehet megvalósítani, s azért a polgármester utján szorgalmazni fogja a 48 órás munkahét sürgős kiterjesztését több ipari szakmára* Gál Benő viszontválaszában azt hangsúlyozta, hogy néma fővárost akarta szemrehányással illetni, c sak arra akart rámutatni, •hogy az állam által nyújtott munkalehetőségek csak csöppek a tenger­ben. Mindenáron munkaalkalmakat kell teremteni, mert a népkonyha-in­tézmény bármily fontos és bármilyen nagy segítséget is nyújt az Ínsé­geseknek, mégiscsak szükséges rossz és a dolgozni akaró Ínségeseken csak a munkaalkalmakkal lehet igazán segíteni, /MOT/Lá, —— HÍREK —MÁRCIUS 30-AN TARTJA KÖZGYŰLÉSÉT A IÍAGÁNALKALMAZOTTAK NSMZETI SZÖVETSÉGE, A Magánalkalmazptfeak Nemzeti Szövetségének központi vá­lasztmánya D ő r y Ervin elnökletével ülést tartott, amelyen elha­tározták, hogy a szövetség ezévi rendes közgyűlését március 30-án, hátfőn este hót órakor tartják a MÁGNES uj központi helyiségeiben: Alkotmány-utca 6,szám alatt, A továbbir-.kban az ülésen kijelölték a szövetség legközelebbi munkaprogramraját: sürgetik a magánalkalmazotti . kamara mielőbbi m-agva lós it ás át > a legkis e bb műnlabérnek és munkaidő- nék a ma gánalkaImaz ot takra kit erjedő szabályozását, munkaalkalmak te­remtését es más fontos, a magánaikrlmazottnk szociális helyzetét elö­sügitő intézkedéseket. Az elnökség ismertette a MABI gyógyüdültetési akcióját i3, amelynek jelentkezési határideje április 6, /M0T/Vr, Pro d o m o: A hir szíves közlését tisztelettel kéri a y . T.Szerkesztőségektől Varjas Imre, a MOT munka­társa, %ár*f ....

Next

/
Thumbnails
Contents