Magyar Országos Tudósító, 1936. március/2

1936-03-27 [136]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ.. Kézirat. r Ötödik kiadás, Ú c 0 ™s Budapest, 1936. március 27, £• -* XVIII. évfolyam, 72,szán.­FŐVÁROS —A KÖZSGESZSEGI SZAKBIZOTTSÁG ÜLÉSE. L i b e r Endre alpolgármester március 30-án, h.tfön délelőttre ülésre hivte. össze a közegészségi szakbizottságot,, Napirenden kisebb jelentőségű ügyek mellett az Orszá­gos Társadalombiztosító Intézet és a székesfőváros között létesitendő ama magállapodástervezet is szerepel, amely szerint az OTI a jövőben fokozottabb számban helyezi el a fővárosi közkórházakban betegeit,Mint ismeretes, az állam g szegénybetegek ápolásával felmerülő költségek fe­fiezetére évente hétmillió pengőt térit meg a fővárosnak, ez az összeg azonban nem elegendő a felmerülő kiadások fedezésére, A helyretet csak sulyosbb irtotta az, hogy a fizető betegek száma jelentékenyen vissza­esett, a biztosítóintézetek pedig egyre szórványosabban vették igény­be a közkórházakat. Az OTI például olyan magángyógyintézetvkkel kötött megállapodást, amelyek a fővárosnál alacsonyabb ápolási dijakat szednek. Ezen a helyzeten kivan segiteni a polgármester, amidőn tárgyalásokat kezdett az OTI vezetőségével arra vonatkozóan, hogy napi nyolcszáz ágy igénybevételét biztositsa a közkórházakban 8 A Társadalombiztosító Inté­zet erre bizonyos feltételek mellett hajlandónak mutatkozott és e fel­tetelek legfőbbje as, hogy az intézeti betegek után a napi ápolási di­jat öt pengőben állapit ják meg. Ez a dij nyolcvan fillérrel kevesebb a normális kórházi ápolási dijaknál. Most elkészült a megállapodás ter­vezete, amely hangsúlyozza, hogy amennyiben az OTI a napi nyolcszáz be­teget nem utálja be a fővárosi icözkórházakba, annál az oknál fogva, mivel a beteg . jelentkezésének időpontjában nem áll megfelelő üres férőhely rendelke­zésre, akkor is csak öt pengő ápolási dijat köteles megtériteni, A meg­állapodást április 1-én szeretnék életbeléptetni és egyelőre bizonyta­lan időre kötnek azt meg, azzal a hozzáadással, hogy bármelyik fél akár­melyik hónap 1-ón, vagy Í5-én három havi felmondással megszüntetheti a jogviszonyt. Ismét a szakbizottság elé kerül az a kérdés, vájjon a fővárosi közkórházakban boncolt hullákat és szerveiket egyetemi oktatá­si célokra átengedjék-e. Foglalkozik a bizottság a hősi halottakat meg­illető méltó végtisztesség biztositási kérdésével is. A honvédelmi mi­niszter ugyanis legutóbb leiratot intézett a fővároshoz, amelyben a ha­dirokkantak és hadigondozottak méltó keretek között való eltenetését kivánta, A miniszter közölte, hogy a tiszti létszámhoz tartozó hadigondo­zott elhalálozásakor százötven pengőt, az altiszti csoportba tartozók elhalálozásakor nyolcvan pengő, a legénységi csoportba tartozó hadirok­kant halál esetének bekövetkezésekor hatvan pengő temetési segélyt ál­lapított meg. Ezekből az összegekből a Községi Temetkezési Intézet minden, a temetéssel felmerülő költséget fedezni fog* Természetes, hogy a főváros a hősök érdemeire való tekintettel feljavitott temetést biztosit ás gondoskodik arról is. hogy az elhunyt sirjára koszorút,il­letve virágcsokrot holyezzenek 0 A hadirokkantak lezárt koporsóját a ha­dirokkant-lepellel boritják le, a ravatali terem ajtaján és a halottas­kocsin pedig a hadirokkant-jelvényt alkalmazzák, A főváros egyébként felkérte a honvédelmi minisztert arra, hogy a hadirokkantak temetésé­.hez minden esetbon rendeljen ki tábori lelkészt. Ezt egyes kategóriák­ra el is rendelte a miniszter, /MOT/H. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció -—AZ ÜZEMI BIZOTTSÁG HOZZÁJÁRULT AZ OTI TISZA KÁLMÁN-TÉRI TELEKVÁSÁR­LÁSAHOZ, Az üzemi ügyosztály mellé rendelt szakbizottság pénteken dél­előtt L a m o t t e Károly alpolgármester elnöklésével ülést tartott,. Napirend előtt az elnök bejelentette, hogy az üzemi szabályzat teljesen elkészült és azt rövidesen a szakbizottság elé terjeszti. Már most fel­hivta a bizottsági tagok figyelmét arra,hűDgy az uj szabályzat jelentős * változásokat hoz az üzemi gazdálkodás számos ágazatában, 7 f Ezután Szentmiklóssy József dr.főjegyző ismertette az OTI te­0 lekvásárlási szándékát. Az intézet négyszáztiz pengős egységáron fi 32-33 négyszögöl területet óhajt megvonni a Gázmüvek Tisza Kálmán-téri ' ingatlanából. Az eladással kapcsolatban gondoskodni kell a Gázmű igaz­gatóság megfelelő elhelyezésérőlr /folyt, köv,/

Next

/
Thumbnails
Contents