Magyar Országos Tudósító, 1936. február/2
1936-02-18 [135]
**£ EGY VOLT FÖLDBIRTOKOS KÖZGAZDASÁGI REGÉNYE KÁVÉHAZVÁSARLÁS0N ÁT A VÁDLOTTAK PADJÁIG. -? I '. . ' Évekkol ezelőtt Saunyog Sándor földbirtokos pénzzé tetto vagyonát, Budapestre költözött és 1931 januárjában Bodő Endre káyést ú l száharminoötezer pengőért megvásárolta a BodÓ. kávéházat; A kávéház uzqme részvénytársasággá alakult át, Szúnyog Sándor részvénytársasági igazgat^ lett, majd különböző, fuccsa körülmények következtében elvesztette igazgatói állasát és kétrendbeli csalás bűntettével, hűtlen kezeléssel és okirathamisitással vádoltatja büntetőtörvényszék Sehadl-tanácsa elé került. A mai tárgyaláson Szúnyog Sándor elmondotta, hogy hatvanöt éves, jelenleg Győrmegyében, Ménfő-Csanak községben postahivatali kisegítő a felesége mellett, aki ott postamesternő. . A vád szerint Szúnyog Sándor a csalás bűntettét azáltal követte el, hogy.Szakmári Károlynak és Szakmári •^ólának akkor adott el 25ooo pengőért kávéházi részvényeket, amikor a részvények már értéktelenek voltak, továbbá közel ötvenezer pengővel megkárosította a Bútorcsarnok Szövetkezetet, ugyanis 60,000 pengőért kávéháberendezést rendelt, amikor a részvénytársaság már csőd szélén.állt s a berendezés árát nem fizette ki. 'A gyanú.szérint a részvénytársaság vagyonát hűtlenül kezelte és okiratot is hamisitott, - Nem vagyok bűnös, - kezdte védekezését a vádlott. - A Bodb' kávéházat 1931 január'11-én megvásároltam B 0 dó Endrétől, Minthogy nincs szakképzettségem, egyéni cégként nem vezethettem a kávéházat a elhatároztam, hegy 1-részvénytársaságot alakítok, A vételárat, 135,000 pengőt teljes egészében kifizettem. Amikor a kávéházat átvettem, a vállalatnak semmi adóssága- sem volt. Én .nem-voltam szakember,, tehát Kertész Ferenc kávést kértem meg, hogy-Ve-Zeíssen be a szakmába,- Kertész Ferenc tizenegyezer pengővel hozzájárult aZ üzlethez s néhány hónappal ut°bb, amikor már ; a vállalat •részvénytársaság •Volt',''kivált a cégből s én visszafizettem a llooo péhgői; és ötezer pengővel-honoráltam a munkásságát. A-részvénytársaság százezer peggő alaptőkével alakult és ezer darab százpengő részvényre oszlott. Én mindent .ügyvédi- taná<?sra • tettem, A berendezést ; ugy ; tudom, ,hat.vanezer ; pengőre.értékeltették a'-ippgfliakiji^análi De az Mmkk>. Részvénytőke ; be. volt fizetve; meíJt én £§6*000 pengi^ ft^lRP^emrpélÉ) -$^M9ÍI |ÍTO*| 1 25óbo'péhgő áramrészvény s amikerjő;.kivált f .a ,rés2vényekö|< Riadta a za!kmári Károlynak' és Bél'.nak, S.Zakmárlék tudták,«hogy a , vállalat hogyan áll, ,mert_ maguk vizsgálták'át a könyveket. Megjegyzem, hogy én a könyvvezetéshez nem értek, de megbizhat 0 könyvelőm volt. Amikor Sándor K ároly érdekeltséget vállalt, azt mondotta, hogy a berendezést fel kellene frissíteni, mert ha szép lesz a kávéház, akkor a forgalom negyven százalékkal emelkedni fog. Sajnos azonban az üzlet .nem lendült fel'. Felszólítottunk cégekot, hogy : tegyenek ajánlatot a'berendezés elkészítésére. Ajánlkozott a Bútorcsarnok Szövetkezet is, amelyaz IOKSz kötelékébe tartozott. Előre fizettem a Bútorcsarnok S S öv otkezetnek Hooo pengőt, később rósz letekben* még 12ooo pengőt, ugy hogy 23ooo pengőt kapott összesen a szőve tkezet 4 ,v Ezután történt, hogy kidobtak engem,,, * - Mondja el, miként vált meg. a részvénytársaságtól? - kérdezte az elnök. • .; Szúnyog Sándor percekig némán áll, majd könnyezni, remegni kezdett s az elnök néhány percre felfüggesztette a tárgyalást, .« . : -.Nyugodjon meg s azután mondja el a történteket, A vádlott igy'folytatta vallomásátí ' - - .- Én a Bútorcsarnok Szövetkezetet nem ejtettem tévedésbe, Meg sem kérdezték, hogy a vállalat miként' áll, de a könyveket láthatták^ Előbb 55ooo pengős ajánlatot tettek, de ezt-én nem fogadtam el, nagynak' tartottam. Ezután, történt, 'hogy; ki sebb összegről tettem ajánlatot, de a szükséges dolgok huszonöt százalékát kihagyták az ajánlatból, ugy hogy pótmunkák váltak szükségessé.és igy több mint 60.000 pengős lett a számla.,« Nem végeztek. rendes munkát, azt mondták', hogy lószőr van az ^ülésekben ós • kiderült, hogy nem igaz,,. És még én vagyok' a rossz ember, ők a j ö k,,. Egy ideig fizettem a részleteket-, hetenként' 45o pengőt-, de aztán nem tudtam.». Mindennek egy ügyvéd az oka,,-, A mogáll-podás szerint, melyet ügyvéd tanácsára tettem., letétbe kellett holyozni. az ÍOKSz-riái a részvénytársaság ' részvényeinek nagy' -r ész ét" biztosi t ékként. Aláíratták velem 13 00 9 pengős váltót s ezt' azprt.lrtam-alí,' mért- reméltem-, hogy ki tudom fizetni. Amikor •"'"már nem.tudtam "a részleteket fizetni, az IOKSz összehívta a részvénytársaság közgyűlését s. ezt megtehette, mert a részvények nála voltak,/Folyt,köv/