Magyar Országos Tudósító, 1936. február/2
1936-02-28 [135]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ Kézirat. Hatodik kiadás, . ' —————————————— Budapest, 1936. február 28,. XVIII. év folyón 49,szán, FŐVÁROS A POLGÁRMESTER MEGSZÜNTETTE A TAKARÉKEGYLE TSK MŰKÖDÉSÉT, S z e nd y Károly polgármester a mai napon rendeletet Intézett a székesfőváros ösyaes hivatalainak, iskoláinak, intézményeinek, intézeteinek és üzemeinek vezetőihez az alkalmazottakkal való közlés végett,amelyben arról intézkedik, hogy az úgynevezett takarékegyleteket /spóregyletek, pumpkasszák/ 1936,április l-ig, kivétel nélkül okvetlenül fel kell számolni, A polgármester megállapítja, hogy a főváros különböző hivatalaiban, intézményeiben és üzemeiben működő ezen alakulatok tevékenysége a kitűzött cél helyett könnyen az alkalmazottak eladósodását okozhatja, meglazitja a szolgálatban szükséges fegyelmet, sőt, mint a közelmúltban előfordult, súlyos visszaélésekre is vezethet. A spóregyletek likvidálását április l-ig minden körülmények között be kell fejezni. Ha pedig a felszámolás elhárithatatlan oknál fogva befejezhető nem lenne, erről az akadály részletes megjelölésével jelentést kell tenni, A polgármester rendelkezése szerint a jövőben a székesfővárosi alkalmazottak ilyen alakulatoknak tagjai nem lehetnek ós azokban semmiféle szerepet nem vállalhatnak, A kormányhatósági jóvéhagyássál működő egyesületekben tisztséget csak esetről-esetre adott engedély alapján szabad vállalni. A tilalom megszegése fegyelmi vétséget képez. A polgármesteri rendeletben foglaltak tudomásulvételét valamennyi székesfővárosi alkalmazottnak olvasható kézjegyükkel kell elismerniök, /Mór/H. —A HADVISELTEK KÜLDÖTTSÉGE SZEN.DY KAROLY POLGÁRMESTERNÉL. A Magyar Hadviseltek Országos Gazdaságpolitikai Pártja pénteken küldöttségileg járt Sz endy Károly polgármesternél. Vitéz Csécsi Hagy Imre ny.altábornagy, országos elnök a Rákos-vidéken lakó hadviseltek súlyos helyzetének enyhitésére kérte,hogy a HÉV-viteldijakat szállítsák le. Ugyanilyen értelemben szólalt fel Szentmiklós sy Aladár dr.is, aki szóvátette a sashalmi hadviseltek kétségbeejtő helyzetét, majd K.B e r n á t h Viktor a szellemi szükségmunkáknél kért támogatást a hadviseltek számára, Horváth Károly a főváros sza*. nálásával kapcsolatos átszervezésnél kért helyet a hadviseltek számára, s kérte a polgármestert, hasson oda, hogy Budapest munkaadói minél több hadviseltet alkalmazzanak, S z e n d y Károly polgármester megértéssel hallgatta az előterjesztéseket ós ki jelen tette, hogy megfontolás tárgyává teszi az elhangzott kéréseket, mert meggyőződése az, hogy a világháború katonái megérdemlik a támogatást, /MOT/B. HÍREK —-A PÉNZTÁRI ES AZ ALKALMAZOTT ORVOSOK PROBLÉMÁI. A biztosítóintézeti és alkalmazott orvosok kamarai pártjának több kerületi csoportja együttes ülést tartott, amelyen foglalkoztak a pénztári és az alkalmazott orvosok problémáival, úgyszintén a közelgő kamarai választásokkal is, Dr.G y éresi-Szász Sándor, dr.L e h n e r Károly, dr.P o st a Sándor, dr.R ó s z e g h József, dr.G yertyámosy János és 'S a r u d y Ottó Lajos felszólalásaiban rámutattak arra,hogy a magyar közegészségügy és az orvostársadalom súlyos helyzetének megjavítása ma egyedül a betegbiztosítási megoldatlan kérdések helyes és igazságos rendezésén múlik. Hangsúlyozták,hogy az orvosi kamarában gyakorlati orvos-politikát kell életbeléptetni, amely alkalmazkodik a kor követelményeihez. Az ülésen számos felszólalás hangzott el a biztosítóintézeti orvosok forgalmiadójának ügyében. /MOT/B.