Magyar Országos Tudósító, 1936. február/1

1936-02-15 [134]

EGY^SZÉP SZERELEM"CSÚNYA GÉGE.. Érdekes'zsarolási pert tárgyalt ma délelőtt a büntető törvényszók Fonyódy ­tanácsa, Elegáns bundás fiatal no: özvegy Szabó Gézáné üzletvezető volt a vádlott,, aki ellen Renner János gépészmérnökhallgató tett bűnvádi "felje­lentést. A vád szerint az asszony a mult év tavaszán megfenyegette, hogy ha nem fizet / bosszút áll nemcsak rajta, hanem az egész családon, - Nem vagyok bűnös - kezdte védekezését az asszony, - °zvegy vagyok és albérletben lakott nálam Renner, Lassanként nagyon szép szerelem fejlődött ki köztftfírik.. Én mindent elkövettem, hogy meg legyen elégedve, elláttam jó koszttal és mindenképpen gondoskodtam róla, mert az volt a meg­állapodásunk, hogy ha elvégzi az iskoláit, elvesz feleségül. Kezdetben ha­vonta 5o pengőt fizetett a teljes ellátásért, azután beszüntette a fize ­tést: egy fillért sem kaptanw Háromévig lakott nálam Renner János és ez­alatt az idő alatt mintegy 15oo pengő tartozása merült fel. Később nagyon rés sz helyzetbe kerültem, elvesztettem állásomat és kértem, menjünk kisebb lakásba és próbáljon ő is valamilyen munkát keresni. Erre az volt a vála­sza, hogy egy napon - mig én minka utón jártam - mindent ós szecsomagolt és valósággal megszökött. Kerestem mindenütt, de letagadtatta magát. Egyszer aztán felkeresett munkahelyemen és felelősségre vont, hogy miért járók utá­na. Én azt feleltem: azt hiszem jogom van, hogy keresselek, hiszen nagyon hálátlanul jártál el velem, teljesen tönkretettéli - az asszony ekkor köny­nyekre fakadt és igy folytatta: - Tessék elképzelni, mennyi pénzembe került, hiszen az isko­láztatásához is hozzá kellett járulnom. Sohasem számoltam, hogy mennyit adtam, hiszen szerettem és abban bíztam, hogy férj ós feleség leszünk. - Mondta azt neki, hogy megbosszulja magát? - kérdezte az el­nök. - Sokkal jobban szerettem és még ma is szeretem, semhogy bármit is tudnék ellene csinálni, - válaszolt az asszony. Ezután a feljelentő Renner Jánost hallgatta ki a törvényszék. Elmondta, hogy jelenleg is egyetemi hallgató, 33 évesnak mondótta magát. Az elnök kérdéseire előadta, hogy 1931 szeptemberében költözött özv, Sza­bónó lakásába és havonta 5o pengőt fizetett az ellátásért, - - Milyen viszony volt önök között? - Bizalmas viszonyban voltunk, - - Miért ment el tőle? - Mert olyan szenvedélyes jeleneteket rendezett, hogy tűrhetet­len volt a helyzet; Nem tudtam tanulmányaimat folytatni s kénytelen voltam más lakást keresni. Azonban tovább üldözött, kétszer is rendőri beavatkozás­ra volt szükség. Folyton pénzt kért és fel is jelentettem őt, «•• Milyen cimen kért pénzt? - kérdezte az elnök* - Nem tudom miért követelőzött, hiszen én áz utol3Ó fillérig mindent kifizettem, ö azonban valósággal üldözőbe vettj^ csirkefogónak •©•att ós más durva sértésekkel is illetett, ugy, hogy a házfelügyelő ki­tiltotta a házból, de ez sem volt elég. Tovább Ás utánam járt, az egyetem­re is eljött ós ott is a botrányok sorozatát rendezte, ugy, hogy nem tud­tam ellene védekezni, - hangzott a fiatalember vallomása, amely után a volt szerelmeseket szembesítette az elnök. Az asszony szemébe mondta Rennernek, hogy sohasem rendezett fél­tékenységi jeleneteket és újból hangoztatta, hogy sokkal jobban szerette, semhogy ártani tudott volna, akár neki, n akvár a családjának. - ígért házasságot az asszony - kérdezte az elnök, - Ugyan kérem, hiszen akkor még diákember voltam! - tiltakozott Renner, - Na, attól még Ígérhetett volna - jegyezte meg.Földy szavrzo­E^zurlan icfnaííiaít]^ amelynek Renner és fivére laknak, botrányos jelenetekről vallottaki más tanuk azonban, köztük egy százados özvegye arról vallott, hogy özv. Szab£ ­né nagyon rossz anyagi helyzetbe került és kényszerűségből követelte a pénzét Rennertől. A százados özvegye lakótársnője jelenleg az asszonynak és elmondta, hogy Szabóné annyira el volt keseredve Renner távozása után, hogy öngyilkosságot akart elkövetni. Ezért folyton vele járt, hogy megakadá­lyozza a kétségbeesett asszonyt aégzetes tettének elkövetésében.

Next

/
Thumbnails
Contents