Magyar Országos Tudósító, 1936. február/1
1936-02-11 [134]
— ZU ilüx VOLT FUTBALLEIRó jölytatás./ Bezdek József dr.. a bünper sértettje elmondotta, hogy a mult év decemberében súlyos anyagi helyzetben volt, kölcsönt akart szerezni és egy ismerőse révén kötött ismeretséget Braun Mihállyal, aki azt az ajánlatot tette, hogy váltó segítségével árut vásároljanak és azt adják el. A váltót a sógora és a felesége is aláirta. Braun és Schleifer azt igérték, hogy közel 5oo pengőt fog kapni, de a váltók átadása után három héttel még mindig nem kapott pénzt. Egyszer Schleifer közölte vele, hogy Braun a váltókért árut vásárolt s azt már el is adta s mikor ezt megtudta, feljelentést tett a rendőrségen. A főkapitányságon Braun apja 2oo pengőt ajánlott fel neki, de nem fogadta el. Utóbb a vádlottak hajlandók lettek volna 3oo pengőt fizetni, de az ajánlatot visszautasította, A tanúvallomás elhangzása után a védők és akir. ügyész a bizonyítás kiegészitésére vonatkozólag terjesztettek elő indítványokat, melyeknek a törvényszék részben helytadott és a tárgyalást elnapolta, /MOT/B. • ZU NYERGESNÉ ÜGYE... ,/2, folytatás./ Az ismertetés közben a tábla egy kisebb jelentőségű, részletkérdéssel kapcsolatosan kihallgatta a fellebbviteli főtárgyaláson megjelent Nyerges Lajost, a vádlott asszony férjét, aki kijelentette, hogy pörben áll elvált feleségével, a meggyilkolt leánygyermekeik temetkezési költségei miatt. Ezután Tyápay Ede dr, kir, föügyesz&elyettes mondott rövid vádbeszédet, amelyben főleg azt hangoztatta, hogy szerinte az előre megfontolt szándék kellő bizonyítást nyert s éppen ezért indokoltnak tartja a vádlottra kiszabott fegyházbüntetés súlyosbítását. Vitéz Vargha Béla dr. ügyvéd ezzel szemben azt bizonygatta, hogy premeditációról sz° sem lehet, ellenben az eset összes körülményei arra mutatnak, hogy Nyerges.Lajosné tettét erős felindultságában követte el. A védő a büntetés enyhitését kérte. Nyerges Laj osné, aki egyszerű, falusias Öltözékben, kalap . nélkül jelent meg a fegyőr oldalán a fellebbviteli főtárgyaláson, csendesen sírdogálva, sóhajtozva, zokokva hallgatta végig a vád* és a védőbeszédet,, majd. az elnök felhívására halkan csupán annyit suttogott maga elé, hogy az utols 0 szó jogóval nem kivan élni,,. Beható tanácskozás után hozta meg és hirdette ki a tábla Kállay-tanácsa az Ítéletet, amely szerint a tábla a törvényszéki Ítélet megsemmisítésével Nyerges Lajosnét, a terhére rótt bűncselekmény elkövetése miatt, tizennégyévi fegyházbüntetésre itéli. A táblai itélet indokolása kiemelte, hogy az előre megfontolt szándék nem nyert teljes értékű bizonyítást, másrészről azonban arra sincsen kellő adat, mintha a vádlott aszszony tettét erős felindulásban követte volna el. Nyomatékos sulyosbitó körülménynek vette a tábla az itélet meghozatalánál azt, hogy a vádlott két ártatlan, kiskorú leánygyermekét ölte meg s a gyilkos merényletet mindkét esetben az alvókkal szemben hajtotta végre. Az a ténykörülmény, hogy a vádlott a kettős gyilkosság végrehajtása után saját maga ellen fordította a beretvát és öngyilkosságot kisórelt meg, nem vehető nyomatékom san latbaeső enyhitő körülménynek, A vádlott tettével főleg elvált fércén akart bosszút állni, amint az a volt férjhez intézett búcsúlevélből is kitűnik. Ebben ugyanis az asszony ezt irja: "Kisórje minden lépésedet az életben ez a három koporsó! A hajszád sikerült, elérted célodat: a vagyon teljes egészében a tied lesz!" A tábla mindezeknek a körülményeknek az egybevetése utón arra a megállapításra jutott, hogy a büntetés súlyosbítása teljes mértékben indokolt. A táblai Ítélettel szemben egyrészt a közvádló-másrészt'az elitélt asszony és védője semmiségi panaszt jelentettek be, /MOT/Ky,