Magyar Országos Tudósító, 1936. február/1
1936-02-11 [134]
—DALMADY GYŐZŐ-EMEKÜNNEP. A vármegyei tisztviselők irodalmi és művészeti Gyöngyösi István-Társasága kedden délután. $*TtxtZ3BK& a vármegyeház közgyűlési termében Dalmady Győző költő, Pestvármegye néhai árvaszéki elnöke születésének századik évfordulója alkalmából emlékünnepélyt rendezett. A közgyűlési termet zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség, amelynek álén megjelent Karay-Krakker Kálmán főispán, továbbá Jeszenszky Sándor dr. miniszteri tanácsos a kultuszminisztérium képviseletében, Némethy Károly dr. tanácsnok a főváros képviseletében, az irodalmi társaságok kiküldöttei és számos közéleti kiválóság. A z elnöki -sztalon elhelyezték zöld lombkoszoru között Dalmady Győzőnek az Országos Magyar Történelmi Kápcsarnoktól erre az alkalomra kölcsönkért arcképét, amelyet Munkácsy Mihály festett, akit meleg barátság fűzött a költőhöz. Preszly Elemér államtitkár, a társaság elnöke elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni az ünnepélyen, helyetteseként F, 3 z a b ó Géza törvényhatósági bizottsági tag elnökölt. Megnyitójában üdvözölte a megjelent előkelőségeket, majd vázolta Dalmady Győző életpályáját, elmondotta, hogyan került a vármegye szolgálatába, majd jellemezte mint embert és mint költőt. A halk3zavu, szelíd lelkű költő - mondotta - megalkuvást nem ismerő, tántoríthatatlan hazafi, hivatását rajongásig szerető köztisztviselő volt. A vármegyében az árvák jóságos atyj ának nevezték. Mint költő a szelid érzéseket és a hazafiul érzéseket énekelte meg, Világn .zetet előkelő optimizmus jellemezte. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után G o r z ó Nándor dr,, a'társaság titkára "Dalmady Győző és kora" cimü értekezését olvasta fel, rdekes képet'fest ett Dalmady Gy .^ző koráról, ismertette az akkori irodalmi törekvéseket. Részletesen elemezte, hogy milyen hatások alatt fejlődött ki Dalmady Győző tehets ..ge. Első szárnypr -beavatásaival Tóth Kálmánt utánozta, kósübb a francia romantikusok, Lamartlne, Viktor Hugó, Musset ás Berenger hatása alá került. Hazafias költészetében tükröződnek a korabeli politikai események. ' Ezután Eyssen Irón Dalmady költeményeiből dalokat énekelt, amelyeket Kókal Rezső, Laurisin Miklós es Major Ervin erre az alkalomra zenésített meg. A lelkes tetszéssel fogadott dalok után B, Pethes' Ma v git szavalómüvésznő adott elő Dalmady költeményeket szép siker^el^ majd Sándor aenő, a Tér saság rendes tagja és url zenekara Dalmady Győző korabeli magyar nótákat játszott. Az ünnepély után Ney Géza, Pestvármegye főjegyzője, Simigh Gyula, Pestvármegye árvas"~kl elnöke ós F. Szabó Géza,a T&easág alelnöke megkoszorúzta Dalmady Győző költőnek a^Vá raljahóza Semmelweis-utoai oldalán eV^zett emléktábláját. L Í-A szépen'sikerült emlékünnepélyről a rádió helyszíni közvetitást a ott. /Mai/M, - — EGYHÁZI HÍREK SASS 3. LA HITTANÁR ÉS IRó TELET. SE. Sass Bála ny. evangélikus hittanár február 6-án este a Rókus korházban ..*;#» meghalt. Az elhunyt jeles evangélikus lelkész hittanár, Író es szociológus több rt^kes könyvet irt -s sok cikke jelent meg a hírlapokban. A hazafias társadalmi egyesületekben vezető-szerepet játszott. Elhunytát unokaöccse, Sass Gábor a debreceni Gazdasági Akadémia tanára és két férjezett nővére gyászolja. Temetése február 12-én, s.zerdán délután három órakor lesz a farkasréti temetőben. A temetési szertartást Broschko Gusztáv Adolf főesperes végzi. A Magyar Nemzeti Irodalmi Társaság nevében Kornai István, a Rákóczi-Szövetség nevében Pálos Ödön, az egyetemi ifjak nevében Lendvay Bála dr. ás az ironők nevében Ádám Éva mond búcsúbeszédet.