Magyar Országos Tudósító, 1936. február/1
1936-02-11 [134]
A SZOCIÁLPOLITIKAI BIZOTTSÁG ÜLÉSE. Kedden délelőtt a főváros szociálpolitikai bizottsága s c h u 1 e r Dezső tanácsnok elnöklete alatt ülést tartott, amelyGn elsősorban a munkahiány esetére szóló községi biztositás Ügyét tárgyalta. Aá ügyosztályi előterjesztés behatóan foglalkozik a kérdéssel, fíelőorolja a külföldi hasonló jellegű intézményeket és arra az eredményre jutj hogy e kérdés végleges rendezéséhez szükséges számos előfeltétel ezidósaerin-c még hiányzik. A munkaviszonyok is bár némi javulást mutatnak, még mindig jrgadoznak, aminek stabilitása pedig a biztositásnak egyik legfontosabb feltétele. Ezenkívül feltétlen szük* séges e kérdésnek törvényi uton való rendezése, amelyet csak a kormány hozzájárulásával lehet elérni. Éppen azért szükségesnek tartja, hogy az 1936. évi költségvetés tárgyalása alkalmával • -: sx *2r^ss2±á hozott határozat értelmében megfelelő felterjesztést intézzenek a kormányhoz. Mindaddig azonban, amig erre a felterjesztésre a kormánytól válasz nem érkezik, a kérdésben való végleges állásfoglalást halasszák el. Egyidejűleg az ügyosztály bemutatta azt a felterjesztést, amit a polgármester a kormányhoz fog felterjeszteni. A megindult vitában Gál Benő nem járult hozzá az ügyosztály javaslatához, mert ez az 1 általa eredetileg tett javaslattél lényegesen eltér. LT, Gaár Vilmos a maga részéről az ügyosztály javaslatát tartja helyesnek és az elrendelt szavazás 5:3 arányban az ügyosztály javaslata mellett döntött, A kormányhoz i. intézendő felterjesztésre vonatkozólag a szakbizottság ugy határozott, hogy azt át kell dolgozni,részletesebb adatokkal kiegészíteni és kissé rokonszenvesebb erővel megfogalmazni. Tárgyalásra került még az ügyosztály előterjesztése, amely a szegények községi tanácsadó ós pártoló irodái felállítására vonatkoznak. Ezek az irodák arra szolgálnának, hogy kisebb tanulsággal rendelkező szegénysorsu vagy Ínséges polgároknak egy olyan ingyenes hatósági tanácsadó és ügyintéző szervük legyen, amelyhez ügyes-bajos dolguk elintézésére fordulhassanak. Hosszú vita után Nagy László javaslatát fogadta el a szakbizottság, amely hat hónapi próbaidőre óhajtott két ilyen irodát feléllitani, hanem Hüttl Károly javaslatához járult hozzá, amely a kérdés további tanulmányozása céljából egy négytagú albizottság kiküldését indítványozta. Ezután Schuler Dezső tanácsnok bejelentette, hogy Gödöllőn káx 3-6 éves gyermekek részére a főváros üdülőt rendez be, továbbá, hogy a Mahunka Imre gyermeküdülő kijavitása befejezést nyert. Stern Szerén és Mihalovits Zsigmond a népkonyhákon kiosztott kenyéradagok csökkentése miatt és az ellen szólaltak fel. Gál Benő az V. kerületi elöljáróság pénzsegély alapjának a nagyszámú Ínségesre való tekintettel felemelését kérte. Az ülés ezzel véget ért, /M0T/Lá o HÍREK —SZERBaTT: A BAROSS SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE. A Baross Szövetség szerdán este félnyolc órakor tartja tizenhetedik évi rendes közgyűlését. Ezt megelŐ£&en hat órakor a Baross-érdemlánc bizottsága dönt az 1936-ban kia &andó érdemláncok sorsáról, majd pontosan félnyolc órakor foglalják el \ielyeiket az elektorok, azután pedig Stmuiiíáix Ilovszky János országos elnök ünnepélyesen megnyitja a Baross-tanácskozásokat, Purébl Győző előterjeszti az évijelentést, majd a kongresszusi bizottságokat alakítják meg, A február 13-iki és 14-iki kongresszusokon, amelyeken az aktuális gazdaA sági, ipsri es kereskedelmi problémák kerülnek le tárgyalásra, Tábory Gá' A bor, Köpesdy Elemér, Purébl Győző és Zeidler Imre alelnökök elnökölnek, - / A Baross Szövetség ünnepi záróülését 16-án, vasárnap tartja a Vigadóban, amely után estebéd lesz ugyanott, A Baross-tanácskozások iránt nagy az érdeklődés, mivel az ország különböző részeiből egész sereg küldöttség jön fel a négynapos tanácskozásra, az egyike lesz az idei esztendő legkiemelkedőbb gazdasági megmozdulásainak. /MOT/B