Magyar Országos Tudósító, 1936. február/1

1936-02-11 [134]

-—CSALÁDVÉDELMI ANKÉT. Érdekes ankétot tartott közgyűlése keretében a Családvédö Országos Egyesület. M e s z 1 é n y Artúr dr. egyete­mi rk.tanár, ny.táblabiró a családvédő birák megszervezéserői tartott előadást. Hangoztatta, hogy lényegesen csökkenne a házassági bontó­perek száma, ha a házasfelek között felmerülő elvi, vagy anyagi dif­ferenciákat a csaladvédő biró igyekezne kiegyenlíteni. Az előadó ki­dolgozott egy törvénytervezetet, melyszerint az egyházilag is megál­dott házasságkötés esetén a házastársak között felmerült viszálykodá­sok eliminálására a lelkész volna hivatott, aki az egyik házastárs felkérésére a m'sik házasfelet kötelező idézéssel tudná szine elé hi­vatni és igyekezne reá hatni. Az előadáshoz U j laki Géza dr.el­nökhelyettes szólt hozzá és hangoztatta, hogy a ösaládvédő Országos Egyesület kebelében családi békéltető döntő és választott bíróságok működnek, hogy kiküszöböljék a házastársak közötti viszályokat.V i ­r á g h Gyula dr,ügyvéd és kiegészíteni vélte a törvényjavaslatot azzal, hogy olyan esetekben például, amikor ?z egyik házastárs tűrhe­tetlen magatartása, vagy veszélyessé vált idegállapota csaknem lehetet­lenné teszi a házaselet folytatását, a családvédő biró elrendelheti a szenvedő házasfél kérelmére a különélést azzal, hogy például a férj, akinek hibájából történt ez a rendelkezés, természetesen megfelelő módon tartozik továbbra is gondoskodni házastársáról és gyermekeiről* A nagyszámú hallgatóság élénk tetszésnyilvánítással kísér­te az előad.st, melynek elhangzása után L u k á c s György ny,minisz­ter, az egyesület elnöke mondott köszönetet az előadónak, /MOT/B, —"SZEMBAJOK ÖSSZEFÜGG, SE A TÖBBI BETEGSÉGEKKEL" ezen a cimen tartott érdekes előadást ma a Népegészségügyi Múzeum ankétján R ö t t h András dr.egyetemi m,tanár, a budapesti m.klr,Állami Szemkórház adjunktusa. Elmond ott a, hogy a szembajok: igen gyakran'kapcsolatban állanak a szer­vezet ^egyáb rendellenességeivel és viszont. Például a gennyes foggyökér, a véráram utján, súlyos szivárványhártyagyulladást okozhat, a központi idegrendszer, az agy megbetegedéseiből a látásközpont és a látóideg zavara fejlődhetik. Minden belső-szekréciós /elválasztó/ mirigy idéz­het fel szembajt, Így a petefészek működésének zavara zöldhályogot, a cukorbaj szürkehályogot, sőt cukorbajból a többi között fénytörési hi­ba is állhat elő; bár a legtöbb fénytörési hiba esumán szembajnak lát­szik, még itt is gondolnunk kell a szervezetben esetleg lappangó más bajokra, lehetőségekre. Mindezek azt bizonyítják,hogy a szemészet ép­penséggel nem elszigetelt, magábanálló ága az orvostudománynak,hanem ezer vonatkozásban összefügg a gyógyítás legkülönbözőbb csoportjaival. Maga a szemorvos a betegnek nemcsupán a szemével törődik, hanem a meg­betegedett szemen,kint kiindulóponton keresztül igyekszik,éppen a tel-' jes gyógyulás érdekében a rejtett, belső összefüggéseket is megtalálni. Elmondotta még Rötth professzor, hogy az egyes orvostudományi ágak együttműködésére nézve talán a legeredményesebb példa az,hogy a hipo­fízis /agyfüggelék/ és környéke daganatainak diagnózisát, jelentkezési helyét pontosan közvetlenül ennek az együttműködésnek révén sikerült meghatározni ós ennek a súlyos betegségnek operációval való gyógyítását az eddiginél sokkal biztosabbá tenni. Ebben a munkában is a legszoro­sabban e gyű tb£.do lg ózott a belgyógyász, az ideggyógyász, röntgenológus, sebész és/hormonkutató magával a szemésszel. - Az érdekes előadást nagyszámú közönség hallgatta meg és tapsolta. /MOT/F. TURISTA-SIVONAT INDUL KŐSZEGRE. A hazai turistaegyesületek március 7-én, szombaton délután 4 óra 5 perckor a Keleti-pályaudvarról rendkí­vüli kedvezményű,P.5.70 áru sl-, illetve turista-gyorsvonatot Indíta­nak Kőszegre. Vissza indul a vonat vasárnap este 18 óra 40 perckor.Ét­kezésről -s elszállásolásról a rendezőség kedvezményes áron gondosko­dik. Részvételi jegyek a rendezőségnél /VIII.,Rákócsi-ut 53,/ és a turistaegyesületek titkárságánál, valamint a csatlakozott sportszaküz­let ékben, legkésőbb február 29-ig kaphatók. ."/MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents