Magyar Országos Tudósító, 1936. február/1

1936-02-07 [134]

F Ö VÁROS A FRANKFURTI FOPÖLGAEíffiSTER BUDAPESTEN. Dr. Fritz K r e p s frank­furti főpolgármester és Eduárd Ma g e 1 e r, a frankfurti idegenforgalmi hivatal igazgatója ma délelőtt folyamán látogatást tettek S i p ő c z Jenő dr. főpolgármesternél^ dr; Lamotte Károly polgármesterhelyettesnél és Kovácsházy Vilmos tanáosnoknál. Délelőtt 11 órakor Tormay Géza állam­titkár, az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnökénél tisztelegtek, A frank­furti vendégek délután a várost tekintik meg, este pedig a vitézi bálon vesznek részt. Szombat délelőtt az Elektromos Müveket, a Vízmüvek dunai alagutját és a KöZBégi Élelmi szerüzemet látogatják meg. Délután Kornis Gyula egyetemi rektornál tisztelegnek, akivel két magyar egyetemi tanár­nak Frankfurtban megtartandó elő adásáéról fognak tárgyalni. Tárgyalást folytatnak még az Országos Testnevelési Tanáccsal sportcsere ügyekről, úgyszintén a Népművelési Bizottsággal kulturkapcsolatok létesitése tárgyá­ban, főleg azonban bizonyos hangversenyek Frankfurtban való megtartásáról, amelyek között a Magyar Egyetemi Énekkar is szerepelne. Ha az idő kedvező^ vasárnap a főváros körnvékét tekintik meg. /MOT/Lá. HÍREK -A MUNKAPIAC HELYZETE. A Budapesti Hatósági Munkaközvetítő az elmúlt h hét folyamán összesen 405 egyént helyezett el. Jelenleg foglalkozást kaphat 247 egyén éspedig 144 Ipari szakmunkás, 30 betanult gépmunkás és gyári segédmunkás, 50 gyári és egyéb napszámos, 2 szolga, kifutó, 2 ügynök, 19 tanonc. Hadigondozottak részére bejelentett munkahely- ek száma 195 és pedig 10 villanyhegesztő, 30 gyári munkásnő, 9 szerszám­esztergályos, 50 napszámos, 10 szerszámmaró, 10 szerszámköszörüs,5 gép­lakatos, 10 tüzlkovács, 5 idomszerész, 1 vasöntő-formázó, 2 zománcozó,. 6 cérnázó,orsózó, felvető és fonalfestő, 40 kartoló, nyújtó, lrizelő, szövő, fonó, selyemszövő és előkészitő, egy telefonkezelőnő, 2 gépköny­veié, 4 fémnyomó. Foglalkozást keres összesen: 5400 egyén és pedig 2813 ipari szakmunkás, 798 betanult gépmunkás és gyári segédmunkás,532 gyári és egyéb napszámos, 444 szolga,kifutó,kocsis, 180 magántisztvi­selő, 191 kereskedelmi alkalmazott, 9 ügynök, 237 állandó, 135 kisegítő háztartási alkalmazott, 11 tanonc, /MOT/B. U.RÉGI MAGYAR MUZSIKA", ezzel a címmel rendezS a főváros Népművelési Bizottsága február 9-lki, vasárnap délutáni hangversenyét a Pesti Vigadóban, Ezen a hangversenyen is a magyar'zene múltja vonul fel Sik­lós Albert avatott zenekari feldolgozásában, A műsoron . XVI.századbeli magyar táncok, a kolozsvári Hoffgreff-gyűjtemény hat biblikus és histó­riás éneke, amelyeket Imre Vince dr,énekel, Bihari-szvit,a lőcsei tabu­laturás könyv táncai, Tinódi krónikájának nyolcadik éneke, dr,Palló Im­rének, az Operaház kiváló baritonistájának előadásában és egy XVIII. századi magyar induló szerepel, A Székesfővárosi Zenekart Siklós Albert vezényli. Olcsóáru jegyek a Népművelési Bizottság hivatalában /IV,,Szép­utca 5./ köznapokon délelőtt 9-2-ig, vagy pénteken délután 5-7 óra kö­zött is válthatók. /MOT/B. A NÉPEGÉSZSÉGÜGYI MÚZEUM SZOCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGYI ELŐADÁSSOROZATÁBAN február 9-én, vasárnap délután háromnegyed öt órakor az intézet föld­szinti előadótermében,/VI.,Eötvös-utca 3,/dr,H 1 1 s c h e r Rezső egyetemi magántanár "A szociálpolitika uj utjai" címmel tart előadást, „A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT növénytani szakosztálya febru­ár 13-án, csütörtökön délután hat órakor a társulat I.emeleti üléstermé­ben /viII.,Eszterházy-utca 16,/ ülést tart, amely után barátságos ösz­szejövetel lesz az Erzsébet-pincében, /MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents