Magyar Országos Tudósító, 1936. január/2
1936-01-29 [133]
—-UJABB FELHÍVÁS A 18 EVESEK JdiL -NTKEZ^SERE, A székesfőváros polgármestere hir de tménybe n már korábban közölte a 18• életévüket a folyó évben betöltő mindkét nembeli magyar állampolgárokkal, hogy a m.kir, belügyminiszter rendeletéhez képest a 18. életévükbe való b lépésüket a folyó evi január 31-ig kötelesek bejelenteni. Tudomására hozta a polgármester az erdekelteknek azt is, hogy aki a bejelentési kötelezettségének - amoly külön erre a célra szolgáló es az illetékes rendŐrőrszobákban kapható bejelentőlap pontos kitöltése és a lakhely szerint illetékes rendőrőrszobán való benyújtása utján történik, - január hó 31-ig nem tesz eleget, kihágást követ el. Minthogy a polgármester értesülése szerint ennek a bejelentési kötelezettségnek még többen nem tettek eleget ,~~felhivja a polgármester mindazokat, akik ebből a célból bejelentőlapot még nem töltöttek ki, azt január hó végéig megtenni köttlesek. Meg kell jegyezni, hogy az ismételt bejelentésre kötelezett magyar állampolgárok még akkor is tartoznak magukat újból bejelenteni,98fcár külön, akár szülőikkel együtt már eddig is be voltak jelentve./MOT/Lá. HÍREK AZ ISKOLÁNKIVÜLI NÉPMŰVELÉSI BIZOTTSÁG TANULMÁNYI KIINDULÁSAI: Január 30-án, csütörtökön a Baeder illatszergyár megtekintése,Gyülekezés délelőtt tiz órakor a gyár Újpest, Brzsébet-utca 2-4.szám alatti bejáratánál.Megközelithető a "A", "c", "j" jelzésű villamosokkal, leszállás u temetőnél, - Január 30«án, csütörtökön Lux Elek szobrászművész műtermének megtekintése. Gyülekezés délután öt óráig a Margitkörut és a Keleti Károly-utoa sarkán lévő megállónál,Elfcdó:Domby Józyef dr, - Január 31-én, pénteken Lingel bútorgyár üzemének megtekintése,Gyülekezés délután fölnégy órá ig a gyár Rózsa-utca 4-6,számú bejáratánál. Február 2-án, vasárnap t.z olasz reprezentatív kiállitás bemutatása a Műcsarnokban, Gyülekezés reggel kilenc óráig a Műcsarnok főbejáratánál. Részvételi dij hetven fillér. Előadók: Mihalik Sándor dr, éB Domby Józ sef , A Népművelési Bizottság Szabad Egyeteme: második félévének előadásai ezen a héten kezdődnek meg, A Szabad Egyetem munkatervében a filozófiai, művészeti, közgazdasági, természettudományi, stb. előadássorozatok a. legkülönbözőbb tárgykörökre kiterjednek. Beiratkozás IV.,Szép-utca 5,szám alatt, valamint az előadások előtt a bölcsészeti kar Euzsum-köruti épületében. /MOT/B, HOLLANDI IRóNő ELŐADÁSA A NEMZETKÖZI KLUBBAN* A Nemzetközi Klubban /V,,Deák Ferenc-utca 2,/ németnyelvű előadást tart január 31-én,pénteken este félhét órakor Jo van Ammers Küller a hires hollandi irónő,aki a Pen Club tagja, s két évvel ezelőtt már járt a magyar fővárosban,mint a Pen Club díszvendége, "Ehe und Lebensform" cimmel tart előadást Jo van Ammers Küller, akinek müveit az utolsó hét esztendőben tizenkét nyelvre forditották le, /MOT/B, —EINCHKLER KERESKEDELMI MINISZTER NYITJA MEG A NEMZETKÖZI PLAKÁTMÜVESZETI KIÁLLÍTÁST, Az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal Nemzetközi Plakátmüvészeti Kiállitást rendez a Nemzeti Szalon Erzsébet-téri helyiségében, A kiállitásb február 1- én, szombaton délután félhat órakor Winchkler István kereskedelemügyi- és közlekedésügyi miniszter nyitja meg ünnepélyes külsőségek között, A kiállitás február 1-étől 16-áig marad nyitva és megtekinthető naponta, délelőtt 9-től, délután 5 óráig. /kOT/B,