Magyar Országos Tudósító, 1936. január/2

1936-01-28 [133]

—- ZU DRÉHR-ÍJGY /l.folytatás./ Hangoztatta Folkmann dr. előadóbiró, hogy a védelem bizonyítást ajánlott fel aziránt is, hogy a vádlottnak nem volt tudomása arr°l, mennyit nyert a Holtzspach-fóle ingatlaneladási ügyleten Krausz Simon bankháza. Ezt az indítványt azonban a tábla elutasította, azért, mert ennek éppen az ellen­kezőjére nézve alapos bizonyítékok merültek fel, másrészt pedig a védelem által felkínált bizonyítékok különben J«m voltak alkalmasak az ellenbizo­nyításra. Elutasította a tábla több tanu kihallgatását is, egyebek közt Gömbös Gyula miniszterelnök, Hlatky Endre és mások tanúkihallgatására vo­natkozó védői indítványokat, minthogy azokkal a tényállás nem cáfolható meg. Elutasította a tábla Dréhr Imre ujabb, részletes meghallgatását is, mert ettől ujabb eredmény nem várható, minthogy a vádlottnak már a tör­vényszék olőtt módjában állt minden egyes vádpontról a legnagyobb részle­tességgel nyilatkoznia. Bud János tanúkihallgatása azórt vált felesleges­só, mert abban az Időben nem Bud, hanem Wekerle s ándor öolt a pénzügy­miniszter. Annak megdöntősőre sem mutatkozott alkalmasnak a védelem bi~ zonyitáskiegészitési inditványa, mintha a vádlottnak nem a saját reputá­ciója megmentése érdekében lott volna szüksége a Krausz bankház állami pénzből történt szanálására. Ezzel Folkmann Jenő dr, kúriai bir ö az iratismertotóst be­fejezte s minthogy Makkal Jenő dr* koronaügyószhelyettes nen kivánt ujabb iratokat felolvastatni, Gál Jenő dr, vődő jelentkezett szólásra, aki nagy­torjodclmü inditváaiyt tetti Kérte a védő annak a ténynek az iratokb°l leendő megállapí­tását, hogy tudniillik Dróhr Imre a kapott állami pénz felosztásáról nem szóbeli, hanem irásos elszámolást nyújtott be az illetékes állami főható­sághoz. A tábla idevonatkozó ténymegállapítása, a védelem szerint, hely­telen következtetés eredménye. Idovonatkoz°lag indítványozta Gál Jenő dr, azoknak a jegyzőkönyveknek a felolvasását, amelyek Bethlen István gróf, Ernszt Sándor ós S a jó Sándor vallomásait tartalmazzák. Azt is az iratokból kéri igazolni a védő, hogy a kormányzó ur Őfőméltósága soohasom adott Klebelsbcrg grófnak olyan utasitást, piano szóbelileg nem, hogy Klobels­berg vegyo át a népjóléti minisztérium legfőbb vezetését, - Hiszen ezt maga Dróhr Imre vádlott állította védekezésé­ben - szólt közbevetőleg iolkriann Jenő dr. kúriai biré, - Móg ha igy van is, - replikázott Gál Jenő dr. - oz közöm­bös, méltóztassék a való tényállást az iratokból konstatálni. - Elfelejti a védő-ur - hangoztatta az elnöki székből Loy*­ezol Kálmán dr.,-hogy mindezeknek az indítványoknak nagy része voltakép­pen érdemleges bizonyitóeljárás újrafelvételét célozza, holott itt most csupán arról lehet szó, hogy a védelem jelölje meg azokat az iratokat, amelyeket pótlólagosan móg felolvastatni kíván. - Hogy néhai Vass Józsefnek nyomasztó adósságai voltak, amelyekre kölcsönt kellett felvonnie - folytatta előterjesztéseit Gál Jenő dr. - ezt ugyancsak meg lehet állapitani az ügyiratokból. Érthetet­len, hogy ezt a tényt a tábla Ítéletében egyszerűen kétségbe vonja, A táblai itólot több, egyéb része is ellenkezik a kiküldött táblabíró ré­széről foganatosított bizonyitáskiegószitő oljárás valóságos adataival ős eredményével. Mog kell és meg lehet az iratokból állapitani például azt, ­hogy a Halász bankház felsegitósőre valóban állani pénz használtatott fel. Az iratokból csakis ezt lehet ós kell megállapítani! Megengedhetetlen az, hogy a tábla kizárólag a kiküldött biró ur rövid, párszavas referátuma alapján döntsön ilyen nagyfontosságú kérdésekben. Az iratokból kitűnik, hogy nóhai Vass Józsefnek mintegy 16o milliót kitevő adóssága volt, irat­ellenes tehát a királyi táblának az a ténymegállapítása, mintha Vass mi­niszter nen tartozott volna semmivel a Halasz-főle bankháznak. Idevo­natkozóié^ indítványozom Mátóffy Viktor és Bethlen István gróf tanuvallo másainak felolvasását, Nom áll nog az a táblai megállapítás sem, mintha Dróhr Imre ténykedőse állott volna annak az intőzkedőshek a hátterében, hogy a népjóléti minisztérium apr°bb bankoknál helyezett el nagyösszegü állami pénzeket gyümölcsöztetés végott. Az ezzel kapcsolatos intézkedése^ ket, az egyik aktának kétségbevonhatatlan tanúsága szorint, maga Vass mi­niszter eszközölte. Kőren önnek a megállapítását.. Indítványozón azoknak a tanúvallomásoknak a felolvasását, -.molyok %aúsz s lmon szavahihetőségét erősitik meg. Jól tudom, hogy ha mindezek foganatosítását elrendeli a királyi kúria , ezzel a vádö-ottnak, ennek a nyomorult árnyőkombornok, ­mert egyébnek szegényt nár nem nevezhetem, a szenvedéseit húzzuk el, /Folyt,köv./ Ky.

Next

/
Thumbnails
Contents