Magyar Országos Tudósító, 1935. november/1
1935-11-11 [132]
5. törvényszéki kiadás. Budapest, 1935, november 11. ZU BÁNKFIÓKFŐNÖK ÉS MAGÁNTISZTVlSELők VALUTAÜGYE /l.f oly tatás./ - Darvasi is idoálizr-usból csinálta a dolgot? - kérdezte az olnök. - Azt nom hiszem. Ezt non is mondom, Nokom azonban az volt a meggy őzödésom, hogy Darvasi magyar szempontból hézagpótló, hasznos munkát végez. Az olnök megállapította ezután az olőtte fekvő iratokból, hogy nagyon sok olyan egyén szerepel oz ügyben, akiknok semmi közo ninocon az iskolához: vállalatok, intézetek koptak a szétosztott pénzokből. A vádlott tovább is megmaradt amollett, hogy jóhiszomüon járt ol, ozt iga zolja az is, hogy nyiltan, titkolódzás nélkül vállalta a megbízást. El»en mondta még Zohror azt is, hogy Epiodmann felkér és éro egy ózott bele, hogy a postája az ő, Zohrer cinére érkezzon. Több esetben pénzt hozott Friedmann a bankba, amit egy rövid időig a pénztárban őrzött, Friedmann azután elvitte. Ezzel kapcsolatban is az volt a védekezése, hogy mint bankombor nom vállalta volna a pénzek megőrzését, ha ugy tudja, hogy ebből kollonotlonségoi szám ázhatnak. Tauszig Imro, a követkoző vádlott, szintén ártatlanságát hangoztatta. Elmondta, hogy 8 io Nagyváradról ismeri Darva3it, aki arra kérte, hogy legyen Friedmann segítségére a szétosztott'pénzofc körüli e Ilon őrzésben, Ó kéazitotto a listát a szétküldött pénzokröl és mindon^ nyugta után ogy pengő honoráriumot kapott, Ilymódon csupán hatvan pengőt keresett és nom háromszázat, mint ahogy a vád terhére r°jja. Azt is boismorto, hogy Friodmann felkérésére több alkalommal lakásán tartott rövid ideig pénzösszegeket, amikofc. azután Friedmann olvitt, A per har nd'ik vádlottja: Friodmann Hormann védekezésében olőadta, hogy sógora, Darvasi Lajos non akarta sokat szerepeltetni a nevét a nagyváradi poBtaforgalomban, akkoriban ugyanis ő. Friedmann, még nom volt magyar • állampolgár. Ez okból kérto iieg Zehrert^ hogy az o cimóro küldhesso a romániai postát, Zehrer ezt szívességből vállalta és ugyancsak jóhiszeműen elfogadott rövid időre összegeket megőrzés céljából, Friedmann beismerte, hogy nagyobb pengőösszegeket vett fel egy Vidor és egy Krausz nevü budapesti lakostól is és ezeket is szétosztotta, - Honnan szerezte Darvasi özeket a nagy összegekot? - Nom tudom. Azt állithatom, hogy sógorom rosszat nom akart nokom. Nokom hasznom nem volt az üiletből ogy fillér som, - ISi szerepe volt Tauszignak? - kérdezto AZ olnök, - Engom 1923-ban Nagyváradon a románok összevertek és azóta gondolkozás! zavarokban szenvedek. Ezért Itórtem mog Tauszigot,hogy végozzo ő az elszámolásokat, Jóhiszomüségőmre jellemző^ hogy Tauszigot az eg/ik elszámolásból azármazö százpengős differencia miatt fol is jelentottora a biróságnál. Negyven részvényt lefoglaltak a vizsgálat során, ozok az ón tulajdonaim. Két fivérem van Amerikában, akik pénzt küldtek Drvasinak, •, - Miért nem ^magának küldték? Mi szükség'volt Darvasi bokapcsolasára? - totto fol az elnök váratlanul a kérdést, - Én ugy követkoztotek, hogy Darvasi tudja, hogy kártyás voltam- ezért a dollárokért Kőszén részvényt vett o azokat küldte Budapostro, - hangzott a nom egészen világos magyarázat. Ezzel bofojeződött a vádlottak kihallgatása és a nyomozást lefolytató dotoktivok tott ék mog jaBontésoikot, /Folyt, köv,/ Sy, BÁRé KORNER ISTVÁNNÉ AUTÓKARAMBOL-ÜGYE A BÜNTETŐTÖRVÉNySZÉK ELŐTT. Dr, Krayzoll Miklós tanácselnök elnöklete mellett ma tárgyalta a büntetőtörvónyszék báró Kohner Istvánná született Menkó Hortageneis Zsófia Alico hollandi származású nagybirtokos nő ügyét, akit Stahel Nándor sofforrol ogyütt gondatlanságból okozott súlyos tosti sértés vétsége cimén vádolt mog az ügyészség. Stahel két évvel ezelőtt a báró Eötvös Jánosuton vezotto Erbort János vendéglős Fiat-autóját, amelyben a vondéglős is holyotfoglalt. A Jánoshogy folé menet aztán a Fiat-kocsi nekiszaladt a báró Hohnorné által vezetett Lanciának, Az összeütközés kövotkeztóbon Erbortnok ogy bordája tört ol és súlyosabb zuzódósokat is szonvodott. Báró Kohnor IstvánnéJ; akit holland tolmács utján hallgattak ki, tagadta bűnösségét. Azzal védekezett, hogy Stahol Nándor vezotto szabálytalanul az úttest jobboldalán a Fiat-kocsit és amikor ő egy kanya/folyt,köv,/ Ma,