Magyar Országos Tudósító, 1935. november/1
1935-11-11 [132]
Budapost, 1935. npvombor 11c XVII. évfolyam 256. szám. /AZ ÚJSÁGÍRÓK S 2ANAT ÓR IUM-EGYE'3 ÜLETÉNEK KCfeíttYÜLÉSE c Folytatás 1./ ' A közgyülóa az indítványt ogylíangulag, közfelkiáltássá], magáévá tottc. Elfogadta"továbbá a közgyűlés -Zoltán Andor és M á rk u s Miksa fölszólalás a"* után -~az igazgatóság évi jelentését, valamint az 1934. évről szóló záros zámadás okát e Ez utánra napirond utolsó pontjaként az elnökség ós az igazgatóság megválasztása kövotkezott. A közgyűlés uj elnökké választotta He g o d ü_s Gyulát; alelnökök lettek: Szol l'ö s I Zsigmond és P a j z 6 Ödön; pénztáros: B a 1 o g h Honrik dr 0 ; ollohor: B a g y ó János" dr; Az "igazgatóság t.-g jai a kövotközők: Baján Gyula, "Gorő Ödön, ' Illés László, Kun Andor dr., Lázár'Miklós,"Magyar Elok, Pásztor Mihály, Pothö Sándor dr., Rátkay Károly dr.~ Szakasits Árpád, Tors Tibor és Vásárhelyi Porehc dr. Folügyolöbizottsági tagok: Győri Imro, Katona Béla dr., Márjás Viktor dr., vitéz Somogyváry Gyula és B, Virágh Gézaö T ö r s Tibor üdvözölto az üj elnököt, s kijelentette, hogy bár őllonjolöltjo~volt Hegedűs Gyulának, szorotottol üdvözli, mint az ogyosület megválasztott elnökét és'ugy a maga nevében, mint azok részéről, akik mögötte sorakoztak fel, igeri, hogy támogatni fogja, '- A legfontosabb és legfőbb dolog - úgymond -"az egység az újságírásban, és podig nemcsak az Újságírók Szanatóriumegyesülötóbon, hanom az ujságiróinté zmónyok és"az újságírás ogyéb területein isi Márkus Miksa, a Magyar Újságírók Egyős ületének elnöke aőlcg szavakkal köszönte mog Törn Tibor országgyűlési képviselő lojális nyilatkozatát, 3 Őhhoz hozzáfűzte, hogy a maga részéről is az a loghőbb óhaja, hogy az ujságirótáPsadalomban az egység minél előbb holyreálljon k mindon -rővol^mogóvassók, 'Heged ü"s Gyula ozután elfoglalta az elnöki széket, s ki jelentet tö, hogy ozidőszorint programmot nem ad, mindössze azt szögozi lo, hogy a szanatóriumogyosülotot mai szorkozotébon mindon erejével mogtarteaii" fellenditöni igyoks zik; "Igorig hogy a tag járulókok emeléséről vagy a szolgáltatások leszállításáról szó som lehet: a'"pénzügyi egyensúlyt más eszközökkel kívánja fontartani. Munkájához az egyesület ftindüfi egyes Ragjának támogatását kéri, mort - mint mondotta - "orodményoson csakis' /Így lőhet működni, s az ogyosülotot csakis akkor lohot felvirágoztatni, ha a'vezetőség maga mögött érzi az újságÍrótársadalom egységes támogató- * sát". Ezzel a jubiláris közgyűlés befejeződött, /MOT/Ky EGYHÁZI HÍREK "A LEGNAGYOBB A SZOLGÁLÓ EMBER" - MONDOTTA' TEMPLOMI ELŐADÁSÁBAN HEGEDŰS LÓRÁNT. Vásárnap. Luther Márton novembor 10-iki születésnapján ont . a várbeli, bécsikaputeri evangélikus templomban ünnepséget rendezőtt a Mária Dorottya Evangélikus Jótékony Nőegylet. A meg jelentők'között volt Moskó Oszkár postafőigazgató, Domöl"Aladár kormányfőtanácsos, ogyházfelügyelo, Pajor~Rozső udv. tanácsos, az Ügyvédi Kamara alelnöke, Okolicsányi-Kuthy Dezső egy ot. tanár, G-lát z'Os skár festőművész, Siki Béla, Gytmosy Károly és több más előkelőség„ t Z, Az ünnep műsorában M i k u s -Csák István saját^szerzoményét orgonálta, majd a tomplom énekkarát vezényelte, K. P r i h r a d n Judith énekelt, Párt o s Erzsi hegedült. A budavári lelkész: Var-' s á n y 1" Mátyás őr. imája után Hege d"ü s Lóránt dr. ny* minisztor ; református főgondnok tar Lett az evangélikus templomban bibliamagyarázatot : - A Biblia, mondotta Hegedűs Lóránt, kétségkívül'a legnagyobb alkotás\ amelynek szépségeit szemlélni áz embernek megadatott. íJIáté evangolista, aki erődetilog publikánut volt,, Lóvi, Alfous fia áll hozzá legközelebb a szent Írók között, jj '/Folytatása kövotkozik./