Magyar Országos Tudósító, 1935. november/1

1935-11-08 [132]

MEGGYILKOLTA'AZ ORSZÁGBÓL KIUTASÍTOTT FÉRJÉT : A KURL\ TIZENÖT ÉVI EGYHÁZRA ÍTÉLTE. Králya György, mint szerb • katona a világháború alatt magyar hadifog­ságba'esett s**ft ceglédi Internáló-táborbél kiadták mezei munkára Nagykö­rösre. Itt a szerb hadifogoly megismerkedett Almás! Mária "jómodu~paraszt­leánnyal, akit a kommün Idején feleségül vett, A román megszállás idején Králya feltűnően törleszkedett az oláh megszállókhoz, ugy, hogy"az ide­gen hadsereg kivonulása után, e magatartása miatt a magyar hatóságok Za­laegerszegre Internálták. Innen az egykori hadifogoly három év múltján szabadult Ki s minthogy őgyidajülög az ország területéről közigazgatási utón kiutasították, feleségével és kisfiával együtt átköltözködött Ju­goszláv területre:"Szabadkára, ahonnan azonban"az 1934 év elején az egész család újra visszaszökött Magyarországra és Í3mét nagykörösön tölepedett IQI Králya GyörgyöféB családját az engedelem nélkül történt visszaté­résért újra felelősségre vonták és a magyar hatóságok Ismét kiutasították őket az ország területéről. Králya György ebbe a Végzésbö sehogyan"sem akart"bolotöaődni és'azért ostromolta a feloSegét."hogy szorozzon számá­ra a szülőitől pénzt, hogy"BudapottrÖ utazhasson és a kiutasításI ügybon a minisztériumnál eljárhasson. Az a3szony"azonban móguntá a folytonos hor­co-hürcát, megtagadta férjétől az anyagi segítséget, ugy, hogy omiatt a' názasfolok kö'zt olhidogülés-állott bo, amit ogyro megújuló veszekedések, aőt tottlegosségok kövottok. '"" Legutóbb, a mult év nyarán, éjnok időjén a házastársak Ismétolton öSszoszólalko'ztnk és a voszokodés hovSbon Králya György kiuta­sította Toloségét a közös fcálószobájukból. Az asszony zokogva húzódott nog az istállóba, ahonnan azonban a hajnali órákban, ogy élesre főnt bal­tóval folsZOrelvo, visszalopózott férjéhoz, akit alvó állapotában, öt baltacsapással kogyotlonül meggyilkolt. A kocsKÖméti törvényszék olött Králya Györgyné"azzal védő­kozott, hogy fér"3o rosszul bánt volo, állandóan ütötto-Vorto s aindonárc arra akarta kényszoPItoni, hogy pénzt szorozzon s zámáraj"avégből, hogy a kiutasító végzés visszavonása ügyében slkerosön oljárhasson. A vádlott asszony azonban nom bízott férjo eljárásának sikerébon s minthogy az urát 3ommikóppon som akarta újra a külföldi számkivotósbo elkísérni, mindezek foletti olkesorodésébon ragadtatta ol magát a vádboli bűncselekmény olkö­votóséro. A törvényszék nem fogadta ol mindenben ozt a védekezést, amit" ogyébként a tanuk nagyrósze is megcáfolt. A tanuk ugyanis kijelentették, hogy a meggyilkolt Králya György szorgalmas, takarékos férj volt, aki csak a családjának élt. A bíróság az~onyhito ós súlyosbító körülmények 1 atbavotésévol Králya Györgyn.ét házastárson olkövefeott szándékos ombor­őlés bűntettéért élotf ogytigLani fegyházra itélto ol. Ezt a büntötést a budapesti - " ' tábla Kállaft-tanáosa tizonöt évi fogyhózra mórd&kolto, főlog amiatt, mort nyomatékos onyhitő­körülményeket ószlolt a vádlott javára. Mogállapitotta ugyanis a tábla, hogy Králya György nágymórtéEbon iszákos volt^ keresményét csupán zseb­pénznek tokintotto ŐS az ogészot olitta, ugy, hogy a család eltartásáról ogyodül a vádlott asszonynak kollott gondoskodnia. A kúria Módly-tanácsa'ma a táblai Ítéletet indokainál fog­va ogész torjodolmébon holybonhagytaí /MOT/Ky, — ZU MEG AKARTA GYILKOLNI A FELESÉGÉT j ,7/1. folytatás./ Guta Józsof dr. kir. ügyész vádhoszódu és ©zentpétóry Gyula"dr. ügyvéd védőbeszéde után a törvónyszék"moghozta Ítéletét ? amoly­bon Psótá Istvánt bünösnök mondotta ki házastárson olkövotott szándékos omborőló^ bűntettének kis óílo't ében és őzért négy évi fegyház büntet sro itélto. Az itélot indokolása szerint a vádlott a tott olkövetéso olött" foglalkozott azzal a gondolattal, hogy foloségét"megöli,"do olhatározá•q csak akkor vált véglogéssé, amikór kérlelte az asszonyt s a foloségo ki • jolontotto: nem tér vissza házzá, mort már von"más a számára; Enyhítő le', rülménynok votto~a biróság a vádlott töredelmes beismorésót s azt, hogy mo3tohafial kiutasították őt a lakásból. A kir. ügyész a minősítés miatt ó^3 súlyosbításért, az elitéit opyhitósért,. a védő pedig azért follobbo­aott, mort nom állapították m«og áz erős felindulást. /MOT/P,

Next

/
Thumbnails
Contents