Magyar Országos Tudósító, 1935. november/1
1935-11-08 [132]
Budapest, 193 5, novombor 8, y^í F Ö V Á R 0 S /A KÖLTSÉGVETÉS TÁRGÍAIÍSÁÍ,*!, folytatás,/ B o~o s o y Antal a fürdöpoIItikárul szólt, Hengsulyozta, hogy a székosfőváronban az Ártózi-fürdő forrásának feltárása óta non volt komoly forráskutatás, podig hogy milyen lehetőségek nyílhatnak olöttünk ogy komoly akció során, arra például szolgálhat az erősön rádiumaktiv Juvofitus forrás* Rendkívül üdvös dolog lonnc, ha a főváros állandó geológust alkalmazna Ós föladatává tennó megfololő hitclKrct rend !kozósro boősá^tAsával a szükségesnek mutatkozó forráskutatási munkálatok elvégZJS ót, Az Idcgonforgalom olmélyiténo érdekében több szállodára van szükség, mellott azonban ügyolni koll arra is, hogy a fürdők meg-" fololö állapotban logyonok, Véloményo szőrint a'deficittől küzködő Szó hőnyi gyógyfürdő is jiővcdolmoző vállalkozás lenno, ha mollotto mogfololő szálloda állna rendélkozésro, AzH elhanyagolt Rud-.s-üszoda állapotainak javitását kórto, majd arról beszélt, hogy az ogysóges irányítású fürdőpolitika rondkivül~anyagi lehetőségeket rojt magában, Boosőy Antal beszéde után az elnöklő L I b o r Endre alpolgármester a tanácskozást félboszakitotta és vacsora-szünotot rendeltei, ' ' /Folyt. köv,/H, TEAEST A RÁKOSVÁROSBAN, A Keresztény /Wolff/Párt rálcosvárosi női szorvezote novombor lo-én, vasárnap délután 5 órakor az Angol-utcai'Kultúrház nagytyifmében műsoros toaöstot rendoz, A'hölgyök részéről dr, I m r o Ilma és'"V á n d Őr 1 De'zsöné szólal fol, .zonkivül b;széalöt mond a kerülőt országgyűlési képvisolöjo Pctrovácz Gyula'Is«"/ M0T / H * I./EGH03 SZABBLTOTT.'IC A WEEKEND SZaNETET; Szondy Károly polgára ,s tor a székesfővárosi hivatalok és intézmónyok hétvégi munkaidőjónok rendjét további intézkedésig a nyáridkorótok között tartja fönn, A polgármester rond )lk*tóso szorint minden szombaton és minden kottös ünnop olőtti hétköznapon a hivatali idő roggol nyolc órától déli tizonkét óráig tart, /MOT/H," — — — —w / A KÖLTSÉGVETÉS TÁRGY.'Jiál, 2, folytatás,/ ' Szünot'után a~Z3V, fojozotro i á közművelődés képzőművészeti"'ügyosztály költsógvotéséro korült a sor. Boros László dr, volt az~olsö fölszólaló, aki onnok a költségvetési fojözótnok rendkívüli jelon tőségéről beszélt. Hangoztatta, hogy ezt a fővárost, amelyot valamonnylon ugy szorotünk, nom csak kőmövejsok épltottóígol, honom a'kultúrája"is • ós mindon téglába bele van irta az ogyoo korok müvészoinek, ircinak sib, lelko, izzó váró- szoretoto, u taIt arra, hogy az idogonfogalom torén elírt eredményokbon 'a"kitűnő prop-.gc.nda mellett ugyanakkorre legalább á magyar írók művészek, szinpadi szorzok érdemo, akikot s akiknok müvolt nzortc a" világon ismerik. Ind* ványozzr^ szavaezon mog a főváros 5ooo ponget évonto kiadandó irodalmi dijakra ^s"ugyancsak 5ooó pengőt ujsgirói~ösztcn~ dijra. olisnorenül az iroknak én újságíróknak'^ akik ozt~a várost.glorifikálíák és gleriflkAlják, Ezután, az állami szinhé'-ak szubvenciójérej beszélt, amelyet holytelonit, mort'" oz ólmok a s zinh.z aknák a fenntart ..na kizárólag állami feladat. A f Siváron 2oo,ooo penget juttat az állani s .,ir. házaknak azon a cimon, hogy"os;ért évonto nyolcvan olcsó oporaolada-t tartanak. Ah Oporaház támogatásait idegenforgalmi érdekekből még hajlandó akceptálni, do azzal a f oltétolILol, hogy az Oporaház Szont István h ;J -bon tartson "előadásokat, A Nemzeti! Szinház támogatása azonban indokolatlan annál is inkább, mort a'Nomzetfci SZinház körülbelül félmillió pengő'szubvenciót kap az államtol,HA fŐVároá mindenáron támogatást akar adni,'adja a magánszínházaknak, /Folyt, köv./D.