Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1

1935-10-04 [131]

P Ö VÁR OS SZOMBATON, DÖNTENEK A 3&INÉSZETI JUTALÖMDIJAK KÍADÁSÁRÓL. A fővárofl az idén négy * egyenkint 7ÖO pengő összegű színészet! jutalomdljat ad ki az ifjabb szihészgeneróclö kiemelkedő egyéniségeiriek. A július 26.-án lejárt péíyézat alkalmából 35 színész pályázata futott be. A dijak oda- . Ítélése szombaton, október 5.-án történik meg és L i b e r Endre al­polgármester a határozat meghozatala céljából már Összehívta ülésre a zsűri tagjaiti /MOT/H. AZ OTI VEZETŐSÉGE A POLGÁRMESTERNÉL. S z e n d y Karoly polgár­mesternél pénteken reggel hosszas tanáoskózás folyt az OTI elnökségi tagjai, Morvay Endre tanáosnok és Véssey Ede, u Gázmüvek vezérigazgató­ja bevonásávali A megbeszélés tárgyát az OTI és u főváros közötti füg­g őügye kiképezték./MOT/H. —FELKAY FERENC TANÁCSNOK ÜDVÖZLÉSE. A közoktatási ügyosztály vezetője, dr« Felkay Ferenc tanácsnok ma ünnepli névnapját. Ebből az alkalomból pénteken reggel dr. Boros Pál tanécsi főjegyző vezetésével elsőnek az ügyosztály személyzete fejezte ki jókívánságait, majd a FANSZ oktató­osztályának Üdvözletét tolmácsolta dr. E r o d y Kálmán tankerületi főigazgató. Megjelent u budapesti tanítótestület küldöttsége ls, Ö 1 ­V c ez k y Pál.szakfelügyelő vozotésévol,' az olhökl ügyosztály nevé­ben H orony-Pálffy Aurél főjogyzŐ tolmáosolta a kollégák üdvözletét, az ­iparostanonolkkolai tanárok küldöttségét pedig Jánossy Imre igazgató vezette ./MOT/H. --TKEDDEN ADJÁKöVALlAtATBA-ÁZ ANGYALFÖLDI ÖSAÍOBNA-áíIVÁTTYUTELEP . ALÉPÍT­MÉNYI. MUNKÁIT; AAZ ut- ós csatornaépítési ; szakbizottság október 8.-án, kedden délelőtt, ülést tart, amolyon dönt az Angyalföldön létesítendő csatornu-szlváttyütelep alépítményi munkálatainak kiadásáról* Eeok a munkák közöl 800.000 pengős költségvetési összeg keretében végezhetők el. /MOT/H. HÍREK —MEGJUfiLT BOROS'SAMU. Hetvenhat éves korában tragikus hirtelenséggel Budapesten elhunyt Boros Samu, a magyar külpolitikai hirlapirás egyik számottevői egyénisége, Borc^s Samu kedvelt és előkelő tagja'volt a magyar ujsógiróélethek, bér'az utóbbi éveket teljes visszavonulta ágban töltötte, Vácon született, középiskolai érettségije után Franciaországot ós Angliát járta, ma^d visszatért Magyarországra, ahol hirlapiró lett, A háború kitörése előtt hosszú éveket töltött Franciaországban és valóban nagy szolgálatokat tott nemzetének. Szoros kapcsolatai voltak a Habsburg­dinasztiával s számtalan magyar kitüntetése mellett a francia becsületrend tisztikorosztjét s a francia" akadémia tisztelő trendjét kapta Francia­országban, ahonnan több magyar és külföldi lapnak külpolitikai tudósító­ja VQlt. Temetését a Magyar Újságírók Egyo3üloto rendezi. Temetése a Koroposi»uti tometőben vasárnap délben 12 órakor lesz, a rom, kath, egyház szertartása szerint, /MOT/Sz.M, ' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K. szekció »BALNE0LÓGUSOK ÁLLANDÓ ÖSSZEJÖVETELE i Ag Országos Balneológia! Egyesü­lőt minden, hónap "első hótfőjén délután 5 és 8 óra-között klubszerű össze* jövetolokot rendez, Az összejövetelek célja a baráti kapcsolatok kiméiyitó» so, az aktuális kérdések megboszéléso. Az össze jövete loken, amelyeket min" <s den alkalommal más gyógyfürdőben rendez az egyesület, » felkért előadó //nyújt tájékoztatást aktuális orvosi és gazdasági kérdésekről. Első ösz» /fszojövetel október 7«-ón, a Szent Gollért Gyógyfürdő disztormóbcn % Előa­I dást tart fél 7-kor Bánlaky Géza n Mi losz a Rudas»fürdővel" cimon*Érdoklő­dőkot szívóson látnak,/MOT/B, Qcs

Next

/
Thumbnails
Contents