Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1

1935-10-03 [131]

ZU KOMJÁTHY" GYILKOSSÁG /l. folytat ás ./ Félóráig tartó zárt tárgyalás után Komjáthy István a nyil­vánosság ílStt folytatta vallomását. Elmondta, hogy 6 tanitotta meg a fo­losógét a revolver használatára, ugyanis az asszony nagyon félt a betörők­től. Ezután igy folytatta vallomáGát: - Már egy évvol a tragikus eset előtt tűrhetetlen lett a helyzetem. A feleségem az összos szobákat lezárva tartoüta és nékem egy szobát jelölt ki, csak ebben tartózkodhattam. Tárgyaltunk a válásról is, de vagyonjogi kérdésekben lehetetlen volt megegyezésre jutnunk. Feleségem tanácsadója, Lenhof Antal dr. orvos volt, aki nálunk lakott albérletben ós 6 is rész tvett a tanácskozásokon, - Miért nem fordultak ügyvédhez, ha jogi tanácsra volt szük­ségük? - kérdezte az elnök. - Feleségem megbízott Lcnhofban, a bizalmasa volt, még jogi ügyekben is. Különben is szó volt arról, hogy az eseti :gos válás után Lenhof feleségül veszi a feleségemet. A továbbiak során ismételten hangoztatta, hogy nagyon el­mérgesedett kettőjük között a helyzet s egy alkalommal a felesége szenve­délyes hangon a következő' kijelentést totto: "Én is meg tudom azt csinál­ni, amit Littkéné." Az elnök ezután közjegyzői okiratokat ismert-tett. Az iratok válás esetére az ő vagyonjogi megegyezésüket tartalmazza. Az egyik meg­egyezés szerint az asszony abban az esetben, ha elválnak, férjének élete fogytáig lakást biztosit az egyik házban. Az olnök ezután szünetet ren­delt el. /Folyt .köv../ L. -KÉT 6BVQS A B^NTSTCTö RVÉN Y3ZÉK ELŐTT. Dr. Schirilla Achlll ' büntetőtöfvényszéki tanáesolttök elnöki, te mölletft na tartett tárgyalást a törvényszék dr. Ludwig Józsof orvos és dr, Kiss Jonő orvos bűnügyében, akik jllen a kir, ügyészség gondatlanságból okozott omberulés vétsége cinén omolt vádat. A vád szerint Ludwig mult év április végan jóllehet csak gyakornok orvos volt,"nütótot hajtott végre Körösztö-" si Antalnén, ogy motorszerelő feleségén és gondatlansága által Korosztesir no"halálát okozta. Dr. Kiss viszont . vád szerint jogtalanul adott utasí­tást Ludwignak az operáció elvégzés érc ón azt non ellcnőrizto. "A vádlottak tagadtál: bűnösségüket. Ludwig elmondta, hogy tavaly április 2o-án kapott ut.sitást Kinntői, aki az Uj Szont János kór­házban akkor segédorvönként működött, hogy nonjón föl a Tbd. szülészeti osztályba én ott hajtson végre agy nütótot Kereszt-ni Antalnén. © a műté­tet ~2ablly"Z rü.:n lvégozto, ilyen nüt'tct már többskör is végzett máso­kon" és soha sommi baja nem volt. A vádlott nég hangoztatta, hogy semmifé­le szokatlan tünet'hon jelentkezett i műtéti beavatkozás alkalmával, ezt a legnagyobb ""óvatossággal végezte, tehát non fololŐ3~az asszony halálá­ért. Dr. Kiss Jenő elmondotta, hogy akkoriban egy "hosntttétot Is kellett végezni,"ő Ott veit elfoglalva és ezért adott utasítást Ludwignak, hogy Korogzt03ifién a nütótot elvégezze. Ludwignak-non ez volt az 'lnő műtéti b o avatkozás a és máskor" in önállóan dolgozott." Atörvénynzék kihallgatta dr. Konzila János "közkórházi"alor­vost, aki többek között ..• laohdotta, hogy olyan kővé" orvos teljonit " zolg gálatot a kórházban, hegy más alkalomnál i" r.iogtö rtébt, hogy a gyakornok orvos végzett el ilye", nütótot, Minich Károly dr. törvényszéki orvosszak­ért ö és az ellenőrző"orvos torj sztettik ezután ölő'véloményükot, majd po­dig Rongor Ernő ügyészségi alelnök indítványozta, dr. Nádori Béla főorvos tanuk*nt~vale nogidizénét, kihallgatását és az eredeti kortörténet böszor­zését, esetleg az Igazságügyi Orvosi Tanács 'véleményének kikérését is. A törvényszék i y-n^r te lenben i" határozott,azonban az Igazságügyi Orvosi Tanács véleményónok kikérésé tekintetében csak'a szükséghez képest kő_ söbbfog dönteni. A tárgyalást ezzel olnapolták. /liOT/Ma.

Next

/
Thumbnails
Contents