Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1
1935-10-02 [131]
~-~Á ftfcRXSZTIKAI VILÁGSZÖVETSÉG ELNÖKE MAGYAR ORSZÁG IDEGENFORGALMI JELENé TŐSÉGÉRŐL^ A Touring Clubok Nemzetközi Szövetségének Budapesten lezajlott nagysikerű kongresszusa után dr, Heenneborg Henrik svájci ogyo tömi tanár, az Alliance Internationale de Tourismo olnöko Gonfböl ugy a maga,mint az A C I C T 0 elnökség nevében rondkivüli maloghangu és tartalmánál fogva is igen nagy jelentőségű levelet intézett. Vermes Gyulához, a Magyar Touring Club elnökéhöz. Dr. Honnoborg profeszor elsősorban a magyar kormánynak, a főváros vezetőinek és a Magyar Touring Club elnökságének mondott köszönetet a-budapesti vendéglátásért. Majd azA.I.T, olnöko levelét igy f olytatja:"A Touring Clubok Nemzotköfci Szövetségének olnökségét és tagjait rendkivül meglepte ugy a régi Buda, mint a modorn Pest szépsége. Az A, I„ c vezetői közül különösen azok , akik idogon földrészekről korostók fel az A.I.T. közgyülóso alkalmával a magyar fővárost és, először jártak Budapest falai között, elragadtatva szemlélték B#dapostnok ugy idogenforgalmi, mint turisztikai szompontböl egyaránt nagyfontosságú látnivalóito Legutóbbi budap esti tartózkodásunk alatt is - folytatja levelében dr, Honneberg, *• meg kollotfc állapitanunk, hogy Európában a magyar főváros gyönyörű fekvésénél fogva, modorn berondözedével, a magyarok közismert szorototrom élt óságánál, udvariasságánál és készségénél fogva jogosan tart igl nyt arra, hogy ugy az ourópai határok között lebonyolításra kerülő:^ idegenforgalomban, nyit az Európa.felé törtető nemzotköíi turisztikai forgalomban a vándorló idegenek és a külföldi turisták számára jelentős állomás legyen. Az A«I,*w vezérkara roméli, hogy Budapest kellően értokeli és kihasasiálja azt a reánézve kedvező alkalmat, hogy KoletrőlNyugatra as Európát átszelő nagy transzkontinentális ut első hatalmas európai metropolisai} végül dr Honneberg Henrik egyetemi tanár arra ké** ri Vermes Gyulát, .hogy a Magyar Touring Club olnöko tolmácsolja ugy a k rmanynál, mint a fővárosnál a turisztikai világszövetség elnökségének köszönetét ér; háláját a budapesti! A, 1 , .-kongresszus alalmával élvező ot vendégszeretetért,, Rendkivül meleghangú, levolot irt Vormos Gyulánai, a Magyar Touring Club elnökének Sir* Stensen C o o k o, a The Automobil Association londoni v ezért itkára,, továbbá báróEgloffstoin GKJnther, a Dor Deutsche Automobil*. Club elnöke, valamint M a d r é L o n z b r u g g Otmár ny. táborszernagy, az osztrák touring klub disz»4 elnöke is, -uoroleikbon mindhárman hangoztatják, hogy az a rövid néhány nap, amit a szép asagyar fővárosban töltöttek, felojthetetlen élménnyé tette számukra az egész A.I.T, közgyűlést. /MOT/B *I • v.- v'xV'v • > KE7EHAZI KOVATS GYUILA DR, TEMETÉSE. Hagy gyászpompával tömették el szerdán délután a tudomány nagy halottját, dr„ koveházi K o v á t s Gyula ny. ogyetomi tanárt, az egyházjog kiváló tudósát,, aki 87 éves korában hunyt el, A Tud onány egy etem aulájában ravatalozták fel az elhunyt professzor földi maradványait, hatalmas pálmák, rongetog virág övezte c fokete érckoporsót, amely körül 72 gyertya átható fénye vetett nappali világosságot. A koporsót piros, sárga, kék ón barnászinü zászló boritotta: az egyetem négy fakultásának 'lobogója a Körben elhelyezett székeken foglaltak helyet a családtagok és az utolsó Istenhozzádot mondó magasrangu főpapi, tudományos, politikai és tár* Badalml elő'ke"• öségek. Baloldalt ült a gyászbaborult család: néhai Kováts Gyula dr© fia; Kováts Gyula dr e minisztori tanácsos, leánya: Stefániái Jbréné és mosfcobalefinyaj néhai gróf Klebolsberg Kunó kultuszminiszter özvegye. Megjelent a gyászszertartáson Sor ód i Jusztinián bíboros hercegprímás, Rótt Nándor veszprémi püspök, Glattfoldor Gyula csanádi püspök és Horváth Győző kalocsai, segédpüspök, a miniszterelnökség képviseletében bárcziházi Bárczy István államtitkár, Hóban Bálint kultuszminiszter, az Egyetemi üfan-ácB soktagu küldöttsége Kornis Gyula dr, rektor, államtitkár vezetésével- l* /Folytatása kövotkozik./