Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1
1935-10-14 [131]
-—A VIDÉKI SAJTÓ KÖZGYŰLÉSE BUDAPESTEN, A Magyarors zági V idéki Lapok Országos Egyesülete hétfőn délelőtt fél 11 órai kezdettel a margitszigeti Palát inus-szálló különtermében igazgatós égi ülést, ezt követoleg 12 órakor évi rendes közgyűlést tartott, amelyen az elnöki szókben az egyesület távollevő országos elnökét, vitéz Marton Béla országgyűlési képviselőt dr. Geszté lyi-Nagy László gazdasági főtanácsos, egyetemi magántanár, ogyosületi társelnök helyettesitette. A közgyűlésen dr. Antal István államtitkár, sajtófőnök megbízásából vitéz KolosváryBorcsa Mihály, a Budapesti Napilapok Testülete nevében dr. Berkes Róbert kormány főtanácsos, az Újságkiadók Egyesülete nevében Sümegi Vilmos kormányfőtanácsos, a Szaklapok Egyesülete nevében Jutassy Ferenc gazdasági főtanácsos jelentek meg, az egyesület elnöksége, igazgatósága ós a nagy számban megjelent vidéki lapszerkesztőkön és kiadókon kivül. Az elnöklő dr, Gosztelyi Nagy László megnyitójában ugy a maga, mint a hivatalos elfoglaltsága miatt távollevő vitéz Marton Béla országos elnök nevében kartársi szeretettel iSdvözölte az egybegyűlteket, majd átadta a szót dr, H o r v á t h Ödönnek, az egyesület ügyvezető elnökének, aki az egyesület mult évi működéséről számolt be. Kétségtelen tény, amely előtt nem hunyhatjuk be szemünket mondotta többek között -, hogy a vidéki sajt° még soha nem volt olyan súlyos helyzetben, mint most. A vidéki sajt« nagy nemzeti értéket képvisel, megmentése tehát általános érdek. Végérvényes változást csak az éltalános javulás hozhat ugyan, do nekünk át kell menteni magunkat a jövőre ós a legnehezebb hónapok alatt minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy helyzetünkön enyhítsünk. Minden vidéki lap egy-egy erős vára- a magyar kultúrának, a nemzeti érzésnek, nem szabad engedni, hogy azokét a várakat akkor vegyék bo: a gazdasági válság rohamcsapatai, amikor a javulás már útban van. A jelszó: összefogás. Erőssé kell tenni egyesületünket, hogy megfelelő súllyal képviselhesse érdekeinket és kivivja mindazt, aminek megvalósításáért évek óta harcolunk. Hisszük, hogy a ránk következő esztendő eredményekben gazdagabb lesz, mint az előző. Vitéz Marton Béla országos elnök is minden erejével azon lesz, hogy ez igy történjék - fejezto be Horváth Ödön szavait. Ezután Gallovich Jenő olnökigazgató előterjesztést .'tett az igazgatósági tagságok betöltése iránt. Boter jes ztet te továbbá az 1936. évi költségelőirányzatot és az elmúlt év zárszámadását, amelyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. Elhatározta a közgyűlés, hogy Eger város szivélyes meghívása folytán az egyesület jövőévi közgyűlését Egerben fogja megtartani. A tárgysorozat utolsó pontjaként indítványok következtek, amelyekhoz bár ü Z e c h Alfonz, az egyesület főtitkára szólott hozzá. # közgyűlés végeztével a vidéki sajtó képviselői megtekintették a gyógyszállót és a f ürd Ö-épüloteke t, majd közebéden vettek részt, amelyen a Palatínus-szálló igazigatósága látta okot vendégül. Több pohárköszöntő hangzott el az ebéden, amelyen az egybegyűltek a késő délutáni órákig maradtak együtt. /HCOT/n, . s~>j —