Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1

1935-10-14 [131]

A KORMÁNYZÓI PÁR IS MEG-JELENT A NEMET DALOSOK DÍSZHANGVERSENYÉN, A a'émet dalosszövetség sziléziai dalos körzet ének kétszáz­ötven tagu válogatott énekkara - mint jelentettük - szombaton oste a Pesti Vigadó nagytermében díszhangversenyt adott, melynek keretében a Budapesti Ha ngverseny zenekar kis éret ével Boothoven-és Brahms-müvoit ad­ták elő, óriási sikerrel* A német dalosokat hangversenyük után a Budai Dalárda, amoly mult évben németországi körutat tett, fogadó-ostén lát­ta vendégül. Az estély keretében a vendéglátó Budai Dalárda magyar nép­dalokkal szórakoztatta a német dalos oka t, akik a késő éjféli órákig a Legkitűnőbb hangulatban maradtak együtt, A német dalosok vasárnap délelőtt a főváros nevezetessé­geit tokintott ék mog, több muzeumot kerestek fel, végignézték o' királyi vár őrségváltását, majd megjelentek a Bazilika zenés nagymiséjén. Délután félhat órakor a Zeneművészeti Főiskola nagytermé­ben ünnepi hangversenyt adtak a sziléziai dalosok, akik Bohr Hormann broslaui karmostor vezetésével klasszikus^ 3zebbnél-szebb német müdalt és népdalt adtak elő a közönség állandó ünneplésétől ld.sérve t A dísz­hangversenyen megjoltnt vitéz nagybányai H o r t h y MiklÓ3 Magyar­ország kormányzója, folosége és családja társaságában, továbbá ott volt S i p o c z Jenő főpolgármester, L i b o r Endre alpolgármester, Né m o t h £ Károly tanácsnok és még sokan má3ok a főváros társadal­mának olőkolósógoi sorából^ Mogjelent az ünnepi hangversenyen a német kövotség tisztvisolőkara i3 Mackonson követ­tol az élén és ott voltak a Budapesten élő birodalmi némotok is^nagy­s záuban, A díszhangverseny után a német dalosok közös vacsorán vot­tok részt ós az osti órákat szórakozással töltötték ol. Hétfőn délelőtt a német vondógek újból a magyar fővárost tanulmány ózzák, majd a koradélutáni órákban sétahajózást tesznok a Dunán* A hajó Budafokon . kiköt. és a német dalosokat a Budafoki Állami Borpiacószot látja vendégül^ A sziléziai dalosok négy napi itt tartózkodás után, hétfőn osto a Koloti-pdlyaudvarról utaz­nak vissza hazájukba* A Kolo ti-pálya udvaron a német vendégek tiszte lő­tere ünnopélyos búcsúztatás lesz., /MOT/Vr, LEVENTEÜNNEP AZ ORSZÁG ZÁSZLÓNÁL. A Székesfővárosi Testnevelési Felügyelő ség^ ós a Népművelési Bizottság az aradi vértanuk emlékére, vasárnap dél­előtt ünnepséget rendezett az országzászlónál. Az ünnepségre felvonult a budapesti leventék három azázada és két zenekara. Szoboljovits főta­nácsos szemléje után többen szavaltak, majd Bor3Ós Miklós kulturelőadó tartott ünnepi beszédet, utána pedig a levente zenakarok a Himnuszt a Hiszekegyet és a Szózatot adták olő, A felügyelőség énekkara több dalt énekelt ol, majd a csapatok a Batthyány-örökmécses elé vonultak, ahol di3z-3zomle volt. /MOT/B. ÜLÉST ffiART A MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG. A Magyar Közgazdasági tá­rsas ág október 17.-én, csütörtökön délután fél hét órakor a Budapesti Koreskodolmi és Iparkamara tormébon /V. Szemore-utcr. 6,/ ülést tart, molynok korotóbon Halász Ferenc a Mezőgazdasági Ip^r R.T. ügyvezető Igazgatója "A konvorziós probléma ujabb alakulása" cimmel ad olő. Ven­dégokot sziveson látnak. /MOT/B, 4—"A MUNKA ÉLETTANA". A Pázmány Pétor Tudományegyetem ós Budapest Szé­kesfőváros szabad egyetemén dr. Láng Sándor ogyotomi tanár segéd októbor 16,-ától tiz hóton ót mlndon szerdán osto fél héttől nyolcig az Élettani Intézotbon /VIII, Esztorházy-utca 9./ "A munka élettana" cimmel előadás­sorozatot tart vetített kópok bomutatásával. //**OT/B. X7 / r-

Next

/
Thumbnails
Contents