Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1
1935-10-14 [131]
/A Kereszténypárt zuglói nagygyűlése. F o 1 y t a t á s,Eleje az ötödik kiadásban./ Csilléry András az egy párt-rend szer ellen beszélt, majd azt hangoztatta, hogy a Keresztény pártnak a miniszterelnökkel v aló együttműködése kizárólagosan akkor képzelhető ol, ha a kormányzás 3zintiszta keresztény nemzeti alapon történik, vagyis megszűnik minden idogen befolyás. A Kereszténypárt továbbra is az élő lelkiismeret szorepét akarja játszani é3 ha mindenáron mog akarnak szüntetni pártokat, ott van például a Szociáldemokrata Párt, amelynek likvidálásáról már régobbon hangzottak el kijelentésok a parlamentbon. Azt látjuk azonban, hogy a szocialisták nem csomagolnak, legfeljebb átcsomagolják jolszavaikat és ők, akik eddig logf őbb szítói voltak az osztály harcnak, most ordító plakátokon hirdetik a békét,a társadalmi rétegek közötti megértést és a felekezeti nyugalmat. Ezekben a fuvoláz ásókban természetoson józanoszü embor nom hihet, éppen ezért a Kereszténypárt sziklaszilárdan megmarad azon az őrségen, ahonnan tizenhat esztendeje vigyáz az igazi kereszténység sorsának boldogulására. Ezután birálta a kormány pénz- é3 bankpolitikáját, tiltakozott az internacionális tőke túlságos favorizálása ellen, végül podig lolkes szavakkal arra kérte a Zugló keresztény közönségét, hogy amint másfél évtizodon át mindenkor törhototlenül kitartott a keresztény nemzeti gondolat mollott.ugy mjpét is maradjon ahhoz hü és mutassa meg, hogy a frázistömogok ellenére diadalra sogiti az igazi keresztény lobogót. A következő szónok Homonnay Tivadar volt. Erős bírálatban részesítette a Nemzeti Lovardában elhangzott kijelentéseket és általános lelkesedés közben hangsúlyozta, hogy a Kereszténypárt továbbra is a tettek útját járja a keresztény magyarok százezreinek maradéktalan boldogulása érdekében. Erősen támadta a kartellizmus rendszerét és visszautasította azokat a törekvéseket, amelyek arra akarják birnfc a keresztény nemzeti gondolat táborát, hogy az internacionalistákkal együtt alkossák mog az úgynevezett egységőt. A szavak és az Ígérgetések ideje régen lejárt - mondotta - nem elképzelésekkel,hanem a krisztusi eszméknek a gyakorlati élet minden terére való átültetésével lehet csak a nemzet jövendőjét szolgálni. Egyszer már végét kell szakítani annak a porhintésnok, amely folyton a vergődő és szonvodő kisomborekre appollál, az ő támogatásuk helyett azonban eltöri,hogy az idogon nagytőke hatalmasai az élet minden torén kiuzsorázzák a korosztóny tömegeket. Az utolsó szónok M ü 1 1 e r Antal volt. Kifőjtette,hogy a Kereszténypárt nem szorul arra, hogy politikáját bármilyen irányban is revideálja. Ma is nyilegyoneyon halad a tizenhat évvel ozolőtt kitűzött célok felé éo jöjjön bár akármilyen méltatlan támadás,vagy erőszak, 3onki vissza nem rettentheti,annál az egyszerű oknál fogva, mert vilá^nézloti alapon álló párt, amely tudja, hogy a jobb és szebb jövendőt kizárólag a krisztusi eszmék gyakorlati megvalósítása biztosithatja. Foglalkozott a kisiparosság és a kiskereskedő lom helyzetével és a közönség* általános helyeslése mellett azt köve telte, hogy a gazdatár sada lomhoz hasonlóan özeket a kis ox istene iákat is részesítsék megfelelő támogatásban, A kartollok teljes eltörlését kívánta,hangsúlyozf va, hogy az itt terpeszkedő kartollok egyetlen működése arra irányul, /} hogy az árakat felhajtsa, A nagygyűlés a Himnusz oléneklósévol fo' joződött be, /MOT/H.