Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1
1935-10-07 [131]
A CSENDÖRSÉGI HÍRKÖZPONT KÖZLEMÉNYEI MEGÖLTE AZ ALKOHOL, Oláh Lajos és Ripp János vecsósi lakosok a napokban egyik zugbormérésben mulatoztak. Mulatozás közben Oláh Lajos teljesen lerészegedett, ugy,hogy menni is képtelen volt 9 A jelenlévők Oláh Lajos a közeli szérűskert egyik szalmakazla mellé vitték, hogy aludja ki magát. Oláh Lajos reggelre r a nagyfokú alkoholmérgezés okozta szivbénulás következtében - meghalt, A csendőrség nyomozást inditott, hogy haláláért terhel-e valakit felelősség. /MOT/ —BETÖRÉS* Liebermann Ármin péceli lakásába ismeretlen tettes behatolt, a szekrényeket feltörte és onnan egy ékszerkazettában tartott ékszereket, valamint különböző fem ér neműt ellopott. A kát ezerkétszáz pengő, A csendőrség a botor és ügyében nyomozást inditott, /MOT/ HALÁLOS BALESETEK, Kovács János pusztaszengyi lakos Rozália nevü tiz éve3 kislányát Deflár György miskolai lakos, gépkocsijával elütötte, Deflár a kislányt első segélyben részesítette és az egri kórházba szállította, ahol nemsokára meghalt.Eddigi megállapítás szerint is> véletlen baleset tört ónt. Erdélyi János ácsmester Tiszarád községben az egyik ház totó jóról, munka, közben lezuhant. Erdélyit ólotvoszélyos állapotban vitték a nyíregyházai Erzsébet-kórházba. /MOT/ HA.LÁLOS VEREKEDÉS, Ózdfalu község határában, az ugynevozott Kőröspusztán Nagy Vendel és Joncel András ottani lakosok összeszólalkoztak, A szóváltás hevében Joncol a kezében volt páBztorbottal meg akarta ütni Nagy VondoltoNagy az ütést mogolőzto, s a nála léve fejszével Jencol balkarjára sújtott, mely Joncol ütőerét olvágta, Joncel a holyszinon olvórzottoA csendőrség moginditotta a nyomozást, /MOT/ HÍREK ORSZÁGZÁSZLóÁVATÁS. A békésmogyoi Gádoros községben f ényos ünnepség keretében, ozer ombor jelenlétében vasárnap avatta fel az Országzászlót dr. Jávor ni tzky Jenő, az Eroklyés Országzászló Nagy bizottság országos társelnöke. Az ünnopségon a frontharcosok novében dr,Lázár Lajos jórásbiró, a község nevében Paksy Sándor és Bonkő Mihály jegyző beszélt, szerepelt a dalárda, az iskolai énekkar ós több iskolás gyermek szavalt r Az ünnepséget az Ifjúsági Egyesülőt Pusztay Józsof lelkész vezetése mollott rendezte, Az ünnepséget követő társas ebéden Bonkő Ferenc ós Pusztay József lelkészek, Csizmadia András országgyűlési képviselő. dr p Jávornitsky Jenő és mások mondottak beszedőt, /MOT/B, EGYHÁZI HÍREK RAFFAY SÁNDOR PÜSPÖK EGYETEMI TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELETET TARTOTT. A budapesti egyetemek és főiskolák evangélikus vallású tanárai és hallgatói szómára tegnap, vasárnap délelőtt az Egyetemes Egyház Üllői — uti imatermében tanévnyitó istentiszteletet végzett Raffay S&ádor dr 9 bányakerületi püspök.. Az istentiszteleten a Pázmány Péter Tudományegyetemet dr- M e 1 i JS h János bölcsészkari dókán, a József Nádor Mü3za> ki és GazSaságtudoményi Egyetemet pt dig S á n d y Gyula profészor képviselte;, s rajtuk kivül még több egyetemi tanár vett részt az Istentiszteleten* Di'o Raffay Sándr püspök a talentumokról szóié példázatot választotta szentbe svédének alapjául^ Efe zéfle, - ame lykülönös nyomatékkal hangsúlyozta, hogy az rgész emberi l&t nem más, mint Istentől vett megblzá*tás, s hogy amink van, mind Istentől van ós mindenről számadásai tartozunk; mélybenyomást tett a nagyszámú gyrülekozotre „ /MOT/F,