Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1

1935-10-04 [131]

TŐRVÉNYSZÉK KOMJÁTHY ALEZREDES BÜNPERÉNEK TÁRGYALÁSA. /A tudósítás eleje a MOT törvényszéki ki adásaiban-/ Délután félőt órakor folytatta a pestvidéki törvényszé­ken Monde lény i László dr., a törvényszék elnöko a hitvestórson elkövetett szándékos emberöléssel vádolt Komjáthy István alezredes bünperénok tárgya­lását. A törvényszók özv. dr. Joó Jenönét, Bató Juliskát ós Ferencz Ist­' vont zárt tárgyaláson hallgatta kl. Majd Marsovszky Elemér fegyverke­reskedő vallomását olvasta fel ez elnök, aki 3zerlnt az alezredes a gyil­kosság előtt nohány héttel revolvert vásárolt nála, azonban több alkalom­mal elment az üzletbe, mert nom tudott bánni a fogyverrel. Varga István mechanikus, aki Marsovszky üzletében volt t-lkalmazva, hasonlóképpen val­lott. Szabó János kereskedő volt a következő tanú, aki vallo­másában elmondotta, hogy Komjáthyék házában lakott és gyakran fül- és szemtanúja volt a házastársak olvadásának. Komjáthyné az alezredesről több alkalommal, mint "vén marháról" nyilatkozott. Tudomása van arról,, hogy Lenhof dr. egyszer véresre verto Komjáthyék Árpád nevü fiát. Münzenrieder Mária volt a következő tanu. aki elmondot­ta, hogy Komjáthyóknál volt alkalmazásban, azonban rövid idomulva elment tőlük, mert nem tudta nézni a; züllött viszonyokat, ö ezt egy levélben megírta édesanyjának és jelezte, hogy rövidesen hazamegy. Ezt a levelet Komjáthyné megtalálta és behívta a lakásba, ahol Lonhof dr.-ral ogyütt rátámadt, mindketten fojtogatták ós kékre-zöldre verték, ami miatt ő fel­jelentést is tett Lenhof dr. és Komjáthyné ellen. A feljelentést később visszavonta. Tud olyan esetről, -mikor Lenhof dr. és Komjáthyné az alez­redest bezárták egy szobába. Miklós Rózsi szintén alkalmazásban volt Komjáthy óknál, ő is - mint vallotta - az alezrodesnó tűrhetetlen viselkedése és szekiro­záea miatt távozott el a háztól. Ezután Zsolnay Imre dr. ügyósz mondotta el vádbeszédét, amelyben kiemelte azt, hogy a vádlott magatartása nagyon messze volt a jogcs védelemtől és semmi szin alatt nom menthető a cselekménye* Hit­vestárscn elkövetett szándékos emberölés bűntettében kérte bűnösként ki­mondani . Ezután dr. Lipcsey Miklós ügyvéd védőbeszédében kifej­tette, hogy a vádlott, miután felesége rcvolvores támadását másképpen nom tudta elhárítani, önvédelemből lőtte le. Szándékosság nom lehetett a cse­lekményben, a jogos védelem pedig nem büntethető, A jogos védelem fogal­mának határát nem léphette tul a vádlott alezredes, aki epilepsziás, be­teges, idegbeteg, megtört ember és aki a nála fizikailag sokkal erősebb, kisportolt asszony, támadásától valóban annyira meg vnlt féle miit ve, hogy viszonttámadása feltétlenül jogos védelemnek tekintendő. Felmentő Íté­letet kárt. Oiy 7 eJ^ órakojr^y Ezután Mendclényi László elnök a tárgyalástj^berekesz­tetto és annak folytatását szombaton délelőtt féltizenkott5 órára tűzte ki, amikor is a törvényszék Ítéletét fogja kihirdetni. /MOT/G.L,

Next

/
Thumbnails
Contents