Magyar Országos Tudósító, 1935. szeptember/2

1935-09-28 [130]

/VITÉZ MARTON BÉLA 3 ZAB 0 LG S V ÁRMEGY ÉBEN 0 Folytatás 1./ A nagyhatású beszéd után a többszázfőnyi hallgatóság lelke­sen éltette Gömbös Gyulát c . Ezután M i k e c z Ödön főispán szélalt fel ós nagyszabású beszédben serkentette a falu népét az összefogásra, r.iert a magyarnak sohasem volt olyan szüksége egységre, mint most, amikor min­den pillanatban bekövetkezhet az az idő, amikor a határok kapui megnyíl­nak. Bőszedét azzal fejezte be, hogy nom lehet a folszámadásnak más út­ja, csak a Nemzeti Egység, A gyűlést L i p t a y QyozŐ rekesztette be, A gyűlésről Gömbös Gyula miniszterelnököt táviratban üdvözölték. Gáváról Mart o n Béla és kísérete Nyíregyházára ment, a­hol a Korona-szálló nagytermében nagyválasztmányi gyűlés volt. Az orszá­gos főtitkárt Nyíregyháza város novében S z o h o r Pál polgármester üdvözölto, majd Vass Elok dr, a NEP nyíregyházi elnöko megnyitotta a gyűlést, amelyen először M i k o c z Ödön dr. főispán hatalmas beszéd­ben ismertetto a Nemzeti Bgysóg gondolatát, köszönetet mondva a NEP tisztség-viselőinek eddigi munkálkodásukért és kérve őket a további buzgó munkára . Ezután Marton Béla emelkedett szólásra és tájékoztatta a hallgatóságot a Nemzeti Egységről, mondván, hogy a nemzet most egy uj magyar élet küszöbére lépett Gömbös Gyula kormányzása alatt. Egy nemzőt, amely lohorgasztott fejjel járt, e amely barázdás szomszédjában látja a legnagyobb ellenségét, az a diadalmas feltámadást nem érheti meg. Ha el­lenben egy nemzetben nagy magyar gondolatok élnek és a nehéz viszonyok közepe tto is omolt fővel küzd ogy jobb jövőért, az hatalmas akadályokat tud leküzdeni,, Beszedő további során kijelentette, hogy a liberalizmust örökidőkre eltemettük, do a liberalizmust sohasem szabad összetéveszteni a zsidó-kérdéssel. A vér szavának kell hangzania, amikor magyar a magyar­ral beszél és nem a nyugati demokrácia szavának, amely a nemzetet lesü­lyosztette, A megújhodott magyar intelligenciának mog kell becsülnie a magyar munkát és a magyar munkást. Az anyagiasságot félro koll tolni,mert csak a nemzeti célokat szolgáló nomzet lehet boldog és csak az sze­rezheti vissza az ezeréves határokat. Ezután V a s s Elek városi olnök mondott záróboszódét,majd a többszázfőnyi hallgatóság lelkesen éltette Gömbös Gyula kormányát, és Marton Bélát. A gyűlés a himnusz hangjai mellett ért végoto /x/ HÍREK ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció —A ^TURUL-SZÖVETSÉG NYELVTANFOLYAMA. A Turul-Szövetség, a magyar egyetemi es főiskolai bajtársi egyesületek országos központja a Nagymező-utua 1. szá­mú fővárosi iskolában angol, francia, német, olasz, orosz, tót, lengyel, szerb, román, és spanyol ingyono^ nyelvtanfolyamot rendez. A tanítás első­rangú tanerők vezetésével , he tönként kétszer egy-egy e3ti órában - húszas csoportokban, - főként társalgási módszerrel történik. Külön kezdő-, erős kezdő-,, haladó, erős haladó csoprtok.lesznek. B Q iratasi dij nincs, tandij nincs. Jelentkezés délelőtt tiz órától este hat óráig a Turul-Szö­vetség központi titkárságánál, Muzeum-kÖrut 6. n c udvar.Telefon 345 - 90 és 300 - 09 C /M0T/B P Pro d o m o: V é g v á r y József országgyűlési képviselő,a Turul-Szövetsé ség fővezére kéri a t. Szerkesztőségeket a fenti hir szives átv telére* ÖRÖKLÉSTANI ELŐADÁSOKBA Pázmány P éter-Tudomány ogy etem jubileumára Buda­pestre érkezett külföldi tudósok közül Th, Stomps az amsterdami egyetem örökléstan tanára eo L. Platt, a jenai egyetem tanára egy-egy előadást fog A tartani öröklés tudományi tárgykörből, Th u Stomps a kir ,magy, Természet tud o­'/Jmányi Társulat növénytani szakosztályának meghívására a nemrég elhunyt ' j/hirnovos örökléskutat óról„ Hugó d^o Vriosről és az ő mutatios elméletéről í hétfőn délután 5 órakor ,** utána pedig L„Plate a modern öröklestudomanyr ol l és annak bordereiéről doiutór. félhet óraékóTTog előadni az „egyhetes örök­léstani orvosi továbbképző tanfolyam keretébe.n. Mindkét előadás az Egyete­mi Közogeszségtani Intézőt tantermében lesz /VIII,, Esterházy utca 9./ .. /MOT/B ——

Next

/
Thumbnails
Contents