Magyar Országos Tudósító, 1935. szeptember/2
1935-09-20 [130]
F o V Ü R 0 ;i HJFNAGEL IMRE TEMETÉSE, k törvényhatósági bizottság olhunyt örökös tagját, H u f n a g o 1 Imrét pénteken délután négy órakor temették rendkívüli részv étnognyilvánulás mellott a farkasréti temetőben a fóváros által adományozott diszsirholyro 0 A gyászs-Zortartást a Karmelitarendház fünöko végezte ncgy papi segédlettől, a temető ravatalozó háza előtt felállított katafalk lábánál, A temetésen testületileg jolont mog a Keresztény Községi kárt, Wolff Karoly, Csilléry András, Potrovácz Gyula, » ~ . íiomonnay Tivadar es Bodnárz Róbert vezetésével, ozonkivül résztvott a végtiasstosségadáson a tanácsnoki kar na gy r ós zo is. Többek között ott volt Morvay Endro, Farkas Akos.,. Wossala Sándor, Salamon Géza tanácsnok, Véssoi Edo, a Gázgy?.r vezérigazgatója, a Korosztény Községi Párt valamennyi kerületi szervezőto, a Budapesti Asztalos Ipartestület küldöttsége és nagyszámú gy ász ológy ülőke zo t, A boszontolés után Horn o ei n a y Tivadar vett bucsut a párt nagy halottj ától a törvényhatósági bizottság és a Keresztény Községi kárt nevében, A sirnál N a g y Antal, a Budapesti Asztalos ipartestület nevében mondott beszedőt, a Kereszténypárt angyalföldi pártszervezet ének utolsó istonhozzád ját dr, I v á n Ferenc mondotta, /MOT/H § § A Magyar Országos Tudésité jelenti: Vitéz M a r t o n Béla országgyűlési képviselő, a NEP országos főcitkára folkerasto Szekszárdot, ahol a NEP vármegyei ós kerületi nagyválasztmányának az ülésén hat a In- s beszedőt mondott, Dr, 'Z s i g m o n d Forenc szekszárdi pártelnök bevezető j ével tartott gyűlésen többszáz ember hallgatta "égig M a r t o n Bélát, aki azzal kozdto beszédétj hogy t népek most folyó nagy torzsalkodáséban ogy uj világégés küszöbén súlyos, megbocsáthatatlan bűnt követ ol az, aki a magyar élotot szét akarja tépni, aki osztály gyűlölő tot, felekezeti torzsalkodást ós a nemzetiségek hálátlanságból fakadt aspirációit éleszti, ahelyett, hogy a hazaszeretet szent érzésében való összoforrást hirdetné, Akik ma nem tudják elnémítani ambícióikat, akik szere előtt csak a hatalmat jolentő bársonyszékek lebegnek, akik az egyéni érvénydülós és önzés tüzével gyújtogatnak, azok nom lehetnek a magyar jövőnek, *a magyar boldogulásnak magvetői, mert azok csak konkolyt akarnak báfceni a magyar lol- Lft kékbe. Bátran szembo kell szállni azokkal, akik a nép lóikéból c forradalmak, s a kommunizmus után még megmaradt csokély hitet és bizodalmat ki akarják ölni, akik cinikus önzéssel vámszedői akarnak lenni ujabb sorscsapásnak és az abból fakadó gazdasági elégületlcnségnek, Fogyolmozottsé— get kell a magyar élet munkájába belevinni és minden magyarnak meg kell tanulnia, hogy azé a nemzeté a jövő, amely korgó gyomorral is nagy es szont célokért tud küzdeni. Közelebb kell hozni az értelmiséget a földmivos osztályhoz, az iparosság kiegészítőnek kell hogy tekintse a kereskedőimet, az egyéni és osztály érv ányosülést pedig alá kell vetni a magyar nemzet egységes nagy érdekeinek. Az eladósodott gazda és a töke közötti nagy szakadékot át kell hidalni. Marton Béla ezután az istoni törvényekre figyelmeztető orólyosseggel ostorozta az egyke nanzotpusztité voszedőimét,majd a király-kérdés nehéz problémáját ismorto11o,amolyet - mondotta - nem. szabad ók gyanánt frolovomi a magyar lolkokbo, niszon ezt a kérdést ugy koll megoldani,amint azt L mapar n mzet legszentebb érdeke mogkivánja.Nagy tetszést vt ltott ki az a ki jelen téscihogy akinek a fejére toszi ez a nomzet a kor<knat, annak ogy uj hitleve 1 t kall adni,amotybon körül 1.. sznok bástyázva a nomzet jogai, mart non lehat, hogy a királyt egyes tarsudalr.i osztályok, különösön podig nemzetisegek ültess ék az urt lkod ói trónra, hanon a nemzőt mindönkitől függetlenített, egybeforrott akaratának kell őt; a biborpaláottal b takarni. A ífcirályság kérdésének magold s inál - mondotta Marton - nova a személyek örvényes ülése lehet a döntő szerep,hanem a nomzet érdeke,nort nom lehet esetleges próbálkozásokkal r királyság gondolat.-'.tél a magyar nemzetet olt volitani,Ezzel végződött Mar to unt k-nagyhatású beszéde, amely ért a vidéki választmány okac k az elnökei,majd pxdig B o d n a r István kerületi választ- /ffV mányi olnök eiondoct köszönetet.Sa.-.kszárdról Tolnára.Faksfcc es Bun földvár- (I ' r~ re. utazott Marton Béla,hogy ott is réoztvogyon a NeázctS, Egység ottani k rül: ti választmányi ülésein. MOT/B 0RSZMK ^ V ÉIJÁR