Magyar Országos Tudósító, 1935. szeptember/1

1935-09-09 [129]

í -A BESZKÁRT NYILATKOZATA A BERLINI-TERI BALESETRŐL.A Berlini-téren vasárnap oste történt balesetre vonatkozólag a Beszkárt felvilágosí­tásul az alábbiakban közli a való tényállást: A baleset a 6-os vonal Berlini-téri végállomásán történt, tehát ott, ahol a vágányokat nem épitették át, A három kocsiból álló vonatot már elcsengettok, valamennyi kocsin égett az indulást jelző piros lámpa. A közlekedési rendőr "szabad" jelzésére a szolgálattevő ellenőr elindította a vonatot, 3 ebben a pillanatban futott a mozgó kocsi után Sulyok István kispesti asztalosmester felesége és menetköz­ben fel akart ugrani. Az asszony elesett ós a lábán egyik ujja eltörött. Saját lábán ment a legközelebbi padhoz, ahol a Beszkárt ügyele­tes forgalmi tisztviselője a balesetre vonatkozólag kérdést intézett hozzá, s ekkor tünt ki, hogy az asszony 3ükotnéma. írásban tették fel neki a kérdést, s az asszony jelenlévő férje, aki szintén süketnéma, Írásban jelentette ki, hogy felesége balesetét a saját vigyázatlansá­ga okozta. /MOT/B. POLIT I KA §§A Magyar Országos Tudósító jelenti: Gróf Festetics Sándor, a Magyar Nemzeti Szocialista /nyilaskeresztes/ Párt vezére szeptember 8-án Regöly községben tartott népgyűlésen nagyobb politikai beszédet mondott. Beszé­dében élesen kikelt a Független Kisgazda-Párt legújabb harcmodora el­len, amellyel állandóan a miniszterelnök személyét támadja. A magyar nem­zeti szocializmus - mondotta Festetics - nem követheti ezeket az utakat, noha ellenzéki állásponton á£ll. Mi elvekkel harcolunk elvek ellen, de a legélesebben elit élünk minden személyeskedést és mások becsületébe va­ló gázolást. Mi hűen kitartunk olveink mellett^ de azért megadjuk a kö­teles tiszteletet azoknak is, akik bec3ületeson kitartanak a maguk elvei mellett*, Azokról, akik személyes politikát folytatnak, fel kell tételez­nünk azt, hogy nincsenek oly politikai elvek birtokában, amelyek a ma­gyar népre vonz°erővel birnak, A személyeskedés csak árt; a magyar törvény­hozás tekintély énoko/m./ § §A Magyar Országos Sudósitó jelenti: Vitéz Biró György országgyűlési képviselő, a Nemzeti Egység Pártjának tagja nagyobb körutat tett kerüle­tében. Ebbel az alkalomból a Nemzeti Egy3ég pákai szervezete vasárnap n£ gygyűlést tartott, amelyen tizennégy község szervezete kép­viseltette magát, hogy meghallgassa képviselőjének beszámolóját. Vitéz Biró György Ismertette az uj parlament struktúráját és az aktuális- poli­tikai kérdéseket, főképpen a megoldás állapotában lévő reformokat, A nagyszámú lelkos közönség nagy érdeklődéssel hallgatta, s bizalmáról biztosította képvÍL.:előj ét 0 Utána Dro'zdy Győző, a szomszédos kiskomárarai kerület képviselője tartott hosszabb bőszedet, amelyben főleg a kartelek machiná­cióját ismertette es ezekkel szemben a "kisgazda-kartel" megvalósítá­sát ajánlotta, ; mit a földműves nép m-gy tetstó&sel fogadott. Vasárnap osto a'lenti-i ipartestület avatta fel székhá­zát, amelyon vitéz Biró György szintén hosszabb beszédet mondott. Az ipa­rosság nagy mogolégedéosol hallgaitta az uj iparügyi minisztérium program­járól szóló felvilágosításokat ősi az OTI-adósságok törlése tárgyában ki­bocsátott rendelkezésekről szóló/beszámolót, /n./ ír— f? ' •

Next

/
Thumbnails
Contents