Magyar Országos Tudósító, 1935. augusztus/2
1935-08-22 [128]
/Á TISZÁNIMENI REFORMÁTUS EGYHAZ KERÜLET KÉTSZÁZÉVES JUBILEUMA.Foly t ,6 •/ Kevés a magyar földnek az az egy ezreléke - folytatta előadását Vásáry József felsőházi tag,- arat telepítési programjába a kormány beillesztett, de ebből az aránylag kicsiny földterületből is ki kell követelnie a maga részét a túlnyomóan agrár rétege zödósü református Ságnak, Szaktudás mellett olyan gazdasági politika kell, amely az egyes termelési ágak között fentartja a harmóniát és minenekfelőtt az ország-jellegére van figyelemmel, A gyáripar ne hasznaihassa ki az öt eltartó mezőgazdaságot., A magyar rof orm átüss ág már számtalanszor volt erőforrása nemzetünknek, ma is bizalommal tekintünk az egyházra, a hit hadvezéreire nagy feladat vár a magyar agrárnép megmentésében, A falusi lelkészek saját gazdasagukban mutassák a népnek a jó példát. A falusi lelkipásztor szerezzen bizonyos gazdasági ismereteket már a teológián iat " Farka s István püspöE: szólt elsőnek Vásáry József előadásához. Az egészséges földreform hive, mondja Far-kas püspök, nincs a magyar földhöz jussa annak, aki idegenben költi el jövedelmét, vagy aki árulásért kapott sokozer holdakat. Viszont igaz, hogy meggondolatlan földreform temetője lehet a magyarságnak, nagy baj, hogy az egyszerűbb gazdaember nem hajlandó megtanulni a nouorri gazdálkodási módszereket,, Nem földosztó társaság ülésezik itt, a magyar népnek nem kell olyan föld, . amit egyszerűen odadobnak neki" - folytatja Farkas István ? majd azt kivonja, hogy a háborúban vitézül viselkedett katonákat egytől-egyig földhöz kell juttatni, "akkor nem fél az arányszám érvényesülés ütői", A felsőházban akciót akar inditani a mezőgazdasági kérdések egy'séges rendezéséért 0 'Végül a lelkészek temetkezési akciójának megszervezésére kéri fel Baltazár Dezsőt, Farkasfalvi F aíkas Géza országgyűlési kégviselőj egyházkerületi fógondnok azt hangoztatja, hogy nem volna szükség erőszakos ^eszközökkel földeket igénybevonni a telepit ós céljaira, legfeljebb a bankoktél vegyék át azokat a földeket, amelyeket árveréseken, önhibájukon kivül tönkrement szegény emberektől ragadtak el, - csak arra vigyázzanak az illetékesek, hogy több legyen ebből, mint ujabb üzlet a bankok s zára ár á ö H o t o s s y '. Kálmán dr, kecskeméti lelkész is komolyabb gazdasági nevelést sürget, a hivatalok zsúfolva vannak, tizholdas gyümölcsösből is neg lehet élni a tanult embernek,. Marj a y Géza dr« mezőtúri lelkész, Szúk e IQX*} i d y Béla esperes után, zárószavaiban felpanaszolta Baltazár püspöí^p^gyakorlati politikában sajnos, rendszerint nem lehet számi tani a rofbrmátu3 lelkészekre. Este az ORLE vezetőtagjai Sárospatakon - ahol Szabó Imre budapesti esperes prédikáH - s a többi környékbeli helyiségben vezettek istentiszteletet, majd 'a*pataki tanítóképző vendégeJtte meg a kongresszus tagjait, fk mai nap eseményeinek berekesztéséül a Pataki Diákok Országos Szövetsége műsoros ünnepetrendezett a főiskola imatermében; Kazincz y Gábor ny. kurt-iai biró, Kazinczy Ferenc leszármazottja nyitotta meg az összejövetelt, Szigethy Ferenc, B a 1 á z s Győző, H. K i s s Géza lelkészek werseiket mutatták be, Záhony Jáno3 énekszámokat adott elő, a Lévajy- Szabó-Göndör-Kolozs-Holló-kvintett Dohnányi-zongoraötöst játszott^ Borsovai Lengyel Gyula elbeszélését olvasta fel, F a r k' a 3 I tván pü3pök zárószavaival a késő éjjeli órákban ért véget az ünnop, \ Holnap , pénteken egész sor előadás fog elhangzani az /időszerű kérdésolcr"ol 0 "JKOT/F r