Magyar Országos Tudósító, 1935. július/2
1935-07-25 [126]
ZU SZERELMES FÉRJ GYILKOS MERÉNYLETE /l. folytat ás./ Juhász átfogja'a feleségem vállát. Én odamentem hozzájuk'és kérdőre vontam Juhászt, aki ezt mondotta: "Mi közo hozzá magának, hiszen külön élnek!" Én azt válaszoltam, hogy vele nem tárgyalok, mire ő azt felelte: "Rendelkezésére állok!" "Hát majd találkozni fogunk még!" - jegyeztem én meg orro és eltávoztam. Röviddel ezután ismét történt'egy ilyen eset, A feleségem azt mondottá, hogy nom találkozhatik velem, mert vasalással van elfoglalva és én, amikor ogy darab ideig a ház előtt álltam, észrcvottem Juhászt, aki arrafolé sétált. Ekkor megszölitottam és elmondtam noki, hogy nom okolom őt semmiért, a feleségemet tartom hibás nak a történtükéit, Aztán elváltunk. Este nyolc óra után találtam feleségemet az utcán,' amint a gyerekkocsit tolta, hozzáléptem és mondtam neki, hogy'beszéltem Juhásszal, Ö totto magát, mintha nem is'tudná,hogy kiről'van szó, mikor aztán onyhén szomrohányássál Illettem, otthagyott engem; Én ezután is a ház körül tartózkodtam és láttam, amint az odaérkező Juhásznak int a feleségem, hogy csak menjen a Liget felé. Kisvártatva a feleségem kövotto Juhászt. Én utánuk. Amikor elértem feleségemet,' ismét szemrehányást tettem noki és szóbahoztam gyermekünk jövőjét is, feleségem azonban cinikusan válaszolt. Ezalatt Juhász odébbment. En megfogtam fúleségom karját és Juhász felé mentőm, aki rámszólt, hogy legokosabb lesz, ha hazamegyek, mert semmi'közöm már a feleségemhoz. En erre ismét mondtam valamit feleségemnek, aki igy válaszolt: "Hát ha nem totszik; akkor tegyél róla." Nagyságos olrtök ur, - folytatta védekezését Fábri, - a feleségem nagyon jóltudta^ hogy éri öngyilkosságra készülődtem, hiszen régebben már Írásban is meghagytam, mit hogyan csináljanak, ha öngyilkosságom sikorül. Ez volt a célom most is és amikor Juhász jobbkezét hirtolo'n a zsebébe dugta, én idegességomben a kabátom alól kirántottam a ké3t^ amit állandóan magamnál szoktam hordozni és önmagamba akartam" szúrni. Juhász közben'már nokomrohant és fölemelte kezét, amelyben boaer volt és felém sújtott. Ekkor történhetett, hogy a kés boleszaladt Juhászba, A többire azonban már nom omlékszom. Arra eszméltem föl, hogy rendőr van ott és a feleségem, mog Juhász a földön fekszenek. A feleséteem még belém is-rúgott és ozt mondta: "Te büdös gazember, no megállj! - Maga régobbon ugy vallott^ hogy a foloségét sas akarta megölni és azután akart'öngyilkosságot elkövetni^ - jegyzi meg az elnök. - Nom kérőm, a lelkóm nom vitt volna rá orro, pedig nagyon sokszor visszaélt a türelmemmel, hiszen nem az első osote volt neki a Juhász-féle ismorotség, volt már azolőtt kilenc is, - A foloségo viszont azt vallotta, hogy maga nom hagyott noki békét és pokol volt az életük, - En bolondja voltam a foloségomnok és őzért mogbossátlottam neki mindig. - Aztán adatok vannak arra^ hogy maga Juhásznak és mások_ nak is'megmutatta a kést és azt mondta, hogy ha a foleségo nem tér vissza, akkor végezni fog vele. - Ez nem felel mog a valóságnak, - válaszolta a vádlott. - Adja magyarázatát most annak, hogy miért volt az eset alkalmával állítólag olyan fölindult lelkiállapotban; Hiszon nom először látta feleségét Juhá3 3zal és mint önmaga mondja, - bár ezt nem tudja bizonyítani sommivel - felesége másokkal is udvaroltatott már magának. És,"ha már nom javult mog az asszony, miért nem hagyta maga ott végleg ői? - A gyerekünk miatt, nagyságos'olnök ur, - meg aztán azért, mert az asszonyosak néha nem bírt magával, de ha megtért, akkor nagyon jó asszony volt. Én még most is nagyon szeretem őt. - Szóval mégsem, volt rossz'asszony. - Nem, csak az volt a baj, hogy szerette a változatosságot. ' A vádlott kihallgatása ozzol véget is ért. Az'olnök megállapította, hogy Fábriné, aki nem jolont meg a tárgyaláson, már annakidején törvényadta jogával eilvo, magtagadta a vallomástétolt.'azt'azonban kijolontotto, hogy nom Lrivánja férjo megbüntotését./Folyt.köv./Ma 0
