Magyar Országos Tudósító, 1935. március/2

1935-03-18 [125]

/A NEP NAGYGYŰLÉSE AZ ÉSZAKI VÁLLSZTőKI RÜLETBEN* Folytatás 2./ Bessenyey Zénó beszéde további során azt fejtegette, hogy a kormányférfiak közül senkisem gondol a német politika eszközeinek a ma­gyar belpolitikába való átültetésére, hanem/baráti kapcsolatokat értéke­síteni akarja kereskedelmi és gazdasági vonatkozásban. Ha valaki - emelte fel hangját Bessenyey - a magyar alkotmányhoz akarna hozzányúlni, én vol­nék az első, aki a polgárság- élére állnék az ellenállásban. Beszédét az­zal fejezte be, hogy az egész világon válság van. Különböző eszmék, törek­vések, reformok találkoznak. A konzervatív és a reformtörekvések irányza­tai ütköznek össze. Nekünk a miniszterelnök elgondolása szerint arra kell törekednünk, hogy helyesen összehangoljuk a konzervatív és a reform-fel­fogásokat és hiszi, hogy cz a nemzeti egység erejével lyr.n eredménye­ket produkál, amely nemcsak a mai nemzedék sorsát fogja megjavítani, ha-' nem távoli, késő nemzedékek számára szabja meg a jobb magyar jövő útját, Bessenyey Zénó nagy tetszéssel fogadott beszéde után S z u r d a y Róbert szólott a választókhoz. - Ha Szurmay Sándor vállalta a kerületi szervezet elnöksé­gét, ez nagyon sokat jelent* Ahogy a Vitéz katona és a nagy hadvezér any­nyi csatáját megnyerte a világháborúban, bízhatunk abban, hogy megnyeri ezt a harcot is. Zsitvay Tibor támogatása pedig olyan erőt jelent, amely mellett bátran felvehetjük a küzdelmet. En eddig - mondotta - a politi­kában ismeretlen ember voltak:* de harmincöt évig foglalkoztan közgazdaság­gal és ismerem az Ipar. és kereskedelem-minden baját, minden problémáját. Ha bekerülök a parlamentbe, kül- és belpolitikával csak annyit akarok fog­lalkozni, amennyi egy képviselő kötelessége, de annál többet gazdaságii és pénzügyi kérdésekkel, A mezőgazdaság és az ipar, valamint a kereskedelem érdekeit összhangba kell hozni. A mezőgazdaság értékének és fontosságá­nak teljes elismerése mellett szükséges annak p kihangsúlyozása, hogy az ipari termelés értéke ma kétésfélszer akkora, mint a mezőgazdasági ter­melés. Az ipari ós kereskedelmi tömegeknek tehát joguk van ahhoz, hogy az •országgyűlésben képviseletet nyerjenek. A magyar Ipar hazafias és azt akar­ja, hogy boldogulásával a nemzet erejét gyarapítsa. Azt akarja, hogy a munkásból, a proletárból kispolgár legyen és az a törekvése, hogy a kis­polgárság megmaradjon azon a színvonalon, amelyen o béke idejében volt; Ennek a megvalósításához minden termelési ág összefogására van szükség. Nem Igaz, hogy a kereskedelem és az ipar között ellentétek, • különbségek vannak. Nagyon sok kereskedő vált iparossá és rossz iparos, gyáros az, akiből hiányzik a kereskedői szellem. A kereskedelmet fel kell támaszta­ni, mert a prosperitás az egész ország sorsának javulásával eg:/értelmü. Ha Gömbös Gyula miniTzterelnök ur - mondotta - engem jelölt ebben a kerü­letben, azt jelenti, hogy a kereskedelem sorsát a szivén viseli és a ke­reskedők szavát akarja hallani. Nem kell hinni a kutmérgezeknek, ne fél­jen senki semmiféle kilengéstől. . A magyar humusz nem táplál ide­gen palántákat, de nem akarja a kertész, Gömbös Gyula sem. Reformokra szükség van minden vonalon. Sürgősen rendezni kell a frontharcosok bodo­gulásának kérdését, a hadirokkantak, a hadiárvák, hadiözvegyek sorsát. Ezek olyan kötelességek ős adósságok, amelyek minden magyar embert egyfor­mán terhelnek, különbség nélkül. Sokat beszélnek a reformnemzedékről. Tud­ják kik ezek a reformifjak? Harminc-negyvenéves férfiak, akik régesrégen szereztek diplomát, képzettséget, de nem tudnak családot alapítani, de nem tudnak elhelyezkedni, holott a világháború előtt minden husz-huszonnégy éves fiatalembernek exisztenciája , nyugodt otthona ^ családja volt. Arra kell törekedni, hogy a reformok zökkenő nélkül valósuljanak meg. Nehéz idő előtt állunk. De akár a Dunavölgye, akár más alakulás formájában bontako­zik ki Európa uj képe, a nemzet minden tagjának'egy fronton a helye, hogy kivivjuk azt a pozícióét, amely minket megillet* Azzal fejezte be szavait, hogyha a polgár ság' továbbra is jogrendet, nyugalmat, békés munkát akar és fáradságos kenyérkeresete után biztonsággal akarja este lehajtani a fejét, akkor csatlakozzon a Nemzeti Egység zászlajához, Gömbös Gyu­lához. Nem pártkérdés ez, hanem a nemzet egyetemes ügye. Szurday Róbert után Zsitvay Tibor beszélt. Azért jött - mondotta,- hogy a Nemzeti Egység országos vezérének, Gömbös Gyula miniszterelnöknek és a lista vezetőjének, Fabinyi Tihamér pénzügyminisz­ternek üdvözbtét hozza és tolmácsolja. /folytatása következik./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents