Magyar Országos Tudósító, 1935. március/2

1935-03-26 [125]

—-VITÉZ MARTON BEIA A KUN HE GYESI ES A NAGYKÁT AJ KERÜLETBEN 9 Vitéz Mart on B éla, a Nemzeti Egy s eg -Pártj ának országos ügyvezető főtitkára vasárnap dél­ben Budapestről Szolnokon keresztül Kenderesre érkezett, ahol dr. vitéz bá­ró Hellenbach Gottfried látta vendégül ? majd ebéd után félkettő órakor Borbély György főispán, Kiss Ernő felsőházi tag, a szolnoki NE? elnöke és Hellenbach Gottfried báró kiseretében Kunhegyesre ment, ahol a nagygyűlésre összegyűlt hatalmas tömeg lelkes éljenzéssel köszöntötte az érkezőket, A gyűlésen a helyi elnök megnyitó szavai után Borbély György főispán mondott beszédet, majd pedig báró Hellenbach Gottfried tartotta meg programbeszé­dét, aki a hallgatóság komoly figyelme és megértése mellett elsősorban a gazdásági elet különböző kérdéseit f ejtegotto 0 Utána vitéz Marton Béla emel­kedett szólásra, aki többek között a magyar földmlvos nép történelmi óat nemzetépítő szerepéről beszólt ós hangú a cotsaösnyiiv áhitusuk közo­potto fejtette ki: tt A történelmi osztályok között helyet foglal a magyar parasztság, amely a múltnak honm'jntő - ogész Európát évszázadokon keresztül oltalmazó küzdolmoiből épp oly bocsülettol votto ki a részét, mint ahogy ma is öntudatos kötolosségtoljositéssel, épitő munkával áldozik a haza ol­tárán M Kiss Ernő szavai zárták be a gyűlést, amolynok befejezé­se után Marton Béla kiserotévol visszament Kondoresro, ahol a báró Hellen­bach Gottfriedné altc 1 vezetett beteg gyermekek- és szülőnők otthonát to­kintotto mog, amely intézmény, mint az áldozatos és fáradhatatlan épitő munka gyakorlati tanujolo, az egész ország számára nomes példát adó gondo­latokat valósit mog a magyar falu élotóbon c Kenderesről a nagykátai választók3rületbo mont át vitéz Marton Béla, ahol Tápiógyörgyen délután felhat órakor megtartott nagygyü­lóson Karaf iáth Jenő nyugalmazott mini szt orr >1 együtt Nomoroy Sándort, a NEP hivatalos jelöltjét aj ánlotta a nagy sz ámha n mogrj elönt választóközön­seg bizalmába, A gyűlésen olőször Karafi áth 2Ionő szolalt fel, rámutatva ar­ra, hogy amint az uj magyar élet vezotői a multakénál sokkal nagyobb biza­lommal, fajt ánk jobb jövőjébo votott hittol vozotik •' re mzo tct, épp agy a nép szélos rétegeinek fogy ólmozotton és toijes bizalommal koll allniok a hivatott vezotők mögött óbbon az uj magyar élotbon, amelyot Gömbön Gyula tábora épit a nomzot számára. Ezután Marton Béla mondotta ol mindvégig lolkosodóssel hallgatott nagyhatású beszédét, amolynok során a kormány jövőt alakitó roformprogramjára tért ki, hitot téve egy uj nomzoterÖ3itŐ földbirtokpoli­tika elsőrendű szükségessége mollott 0 "Az a célunk, hogy a magyar föld mindenütt magyar kozok­bo jusson, olyan oros kozokbo, amolyok a haza védő? mébon ugyanolyan sziláT­nak bizonyultak, mint a magyar mozök aratásai, amoxyok ezt a földöt mog tudják művelni, és. mog tudják tartani és bou^ nemzeti termelés és a magyar jövő szolgálatába állitani s , H « mondotta Marton Béla,«< a hallgatóság a leglelkesebb hangulatban ünnepelte ugy őt s mint karaf iáthot és a népszerű jelöltet, akinek gyozolmo biztosra vehot6 0 A nagygyűlés bofojoztévol Kai-af iáth Jönnie vitéz Marton B éla ogyütt tértok vissza Budapostro 0 /n/ §§A Magyar Országos Tudósitó jelenti: A postvidéki választókorülotbon a Nomzoti Egység-Part ja, a Korosztény Gazdasági Part es a Nomzoti Domokrata párt ajánlásait elfogadta a központi választmány, mig a Szociáldemokrata párt 2290, a nyilaskorosztosok partja oedig 2271 aláirás pótlására utasj tátott, /n/

Next

/
Thumbnails
Contents