Magyar Országos Tudósító, 1935. március/2

1935-03-26 [125]

•.--A NEP VÁLASZT6GYŰLÉSEI AZ ÉSZAKI KERÜLETBEN. A Nemzeti Egységpártja szombaton este az északi választókerületben számos választóiggülést tartott. A Nef elejta-utca és István-ut sarkén Iává B itt-vendéglőben, a Rároly-kőruti Franki vendéglőben, az Aréna.-uti Cvakó vendéglőben, a Mohács-utcai párt­helyiségben és az Alkotmány-utcai szervezeti központban voltrk népes össze­jövetelek a választópolgárok impozáns érdeklődése mellett. A Károl^-kőrfiti Franki-vendéglőben Deményi Aladár dr. nyitotta meg a gyűlést, majd Szurday Róbert,a kerület jelöltje, beszédében rámutatott arra, hogy a képviselőházban elsősorban a kereskedelem és az Ipar pártfogója lesz. Ezután részletesen ismertette Szurday a Gömbös-kormány reformterveit, amelytkté'l a nemzet gaz­dasági erőinek megerősödését és újjáéledését várjuk. Utána Lédermann Mór nagy tetszássel fogadott felszólalásában felkérte az egybegyűlj polgárságot, hogy a Nemzeti Egység Pártjára szavazzon, mert a miniszterelnök politikája elsősorban a kisemberek megsegítését célozza. Felszólalt mér? Korányi • L) ezső, majd Sárkány Ferenc a frontharcosok és hadirokkantak nevében,Vógttifc Hegedűs Bertalan és még többen mások. Népes gyűlés volt a Mohács-utpában is, amelyen megjelent az Angyalfőid apraja-nagyja. Az ügybegyült polgárság nagy lelkesedéssel hallgat-? Bessenyey Zénói-a képviselőház v. alelnökét; a kerület jelöltje^ Piazaa Győzőt Pekló Jánosi; dr. Szél Sándort; Török Sándrrtés másokat.Bessenyey Zénó a munkás kérdéssel foglalkozott és ismertette Gömbös Gyula elgondolását, a kormány­programmotjS az Időszerű reformokat, yiívoszlaj titkár a munkásság tömeges ess; lakozásáról számolt be, ifjú Kállay yula pedig a reformnemzedék programm­járól be3zélt. Az angyalföldi nagygyűlés pártalanul lelkes hangulatban zajlott le. r _ * Az Aréna-uti Oz akó vendéglőben vitéz ^ocsárd F erenc és mások beszéltek, hangoztatva, hogy csak a NEP zászlaja, alatt várhatjuk a bajok or­voslásét. A nagyszámban összegyűlt polgárság lelkesen ünnepelte S-ömbös Gyula miniszterelnököt és a kerület jelöltjeit. o §§ A Magyar Országos Tudósító jelenti: A XII. kerület választóplgársága a Veronika-vendéglőben több mint ötszáz részvevővel lelkeshangu nagygyűlést tartott, amely impozáns demonstráció volt a Nemzeti Egység P'-^a mellett. Dr. Petrovics körzeti elnök megnyitója után vitéz Komárn&ki <*yula, majd dr. Hentz Károly postaigazgató, Korányi Márton az I. kerületi iparoskor elnöke és végül Petracsek Lajos a kerület listavezetője beszéltek nagy tetsz. mellett. Választóigyülés volt a Vadásztanya vendéglőben ls, ugyancsak Pet­racsek Lajos, Komárnoki és mások szóltak : a polgársághoz. /MOT/X. A MOT jelenti: A NEP V. kerületi munkáscsoportja dr. Zarándy Aladár elnök­letével most tartotta alakuló ülését, amelyen nagy számban jelentek meg a nemzeti alapon álló munkástömegek. Kossányi Dezső dr. a gazdasági, szoci­ális és politikái érdekképviseletek kiépítésének szükségességéről beszélt, majd Pál József, Kacsó Gyula szólaltak fel. Vértessy István és Vass Endre felszólalásai után kimondották, hogy meg kell alkotni a nemzeti alapra he­lyezkedő magyar munkásság érdekképviseleti szerveit. Végül megalakították a szervezőbizottságokat. A mindvégig lelkes hangulatú alakuló ülés a minisz­terelnök éltetélével ért véget, /b./ A MtT jelenti: Szőreg. A kerületben szombaton délután járt le az ajánlások benyújtása határideje. A kerület 3l5o szavazója közül 2851-en írták alá vi­téz Bánsághy György NEP hivatalos jelölt ajánlási iveit, mig ellenjelölt jel, Rozgonyi Géza és Szorát Pál a szükséges ajánlásokat sem tudták bemutatni. Ennek következtében vitéz Bánsághy a kerület egyhangúan megválasztott képvi­selőbe lesz. Osanádpalota : A kerületben vitéz Végváry József dr., a NEP hiva­talos jelöltje az összes ajánlások 3o százalékát nyújtotta be és Igy meg­választása biztosra vehető, /n/

Next

/
Thumbnails
Contents