Magyar Országos Tudósító, 1935. március/2

1935-03-22 [125]

§ § A Magyar Országos Tudósító jelenti: A karosztény párt XI, korüloti szor­vozoto a Bélakort vond ág lobon roadkivül nópos, lolkosliangulatu körzeti gyí lést tartott, mintegy 500 főnyi választó j alonlétobon, A gyűlésen fölszó­lalt K. Császár Ferenc törvényhatósági bizottsági tag, Kroehnyai Edo, Oyorkászai Gyula as Pory Pál, Valamennyien ljlkos szavakkal mutattak ré arra, hogy a karosztény politika támogatása a korasztény polgárságnak er­kölcsi föladata, amellett azonban azért is szükséges, mert a 96-os több­ségbon levő kereszténység jogos érdekeit csak akkor lohot megfelelően ki­olögiteni, ha szoros összefogással megmutatja lebirhatatlan erejét és szembe tud szállani azzal a törpe kisebbséggel, amolynok kezében ma az ország közgazdasági javainak legnagyobb része van, Elos kirohanások hang zottak el a szónokok részéről a kartelok ellon es szinto valamennyien foglalkoztak a keresztény munkásság nehéz helyzetével is. A pártvezető­ség részéről Csilléry Andi ás dr, jelent mog és mondott közel egy órán át tarfcó beszedőt. Sarédi Jus-tinián hercogprimás logut íbbi beszédébe kapcsolódott, azt. hangoztatva, hogy az egy ház f o jodelomnok tökéletoson iga za van akkor, amikor azt mondja, hogy az egyéni felelősséget vissza koll állítani nemcsak a magánélet minden vonatkozásában, hanom a közéletben is régi helyére, Bir.álta ezután a nyilt szavazásos rendszort, annak a né­zetének adva kifejezést, hogy a magyar nép politikailag van annyira erott, hogy titkos választójog alapján so küldjön a parlamentbe olyanokat, a kik nemző trónt ó eszmék szolgálatában állanak. Szólott a nemzetközi szabadkő­művesség dostruáló szellemöröl is és tiltakozott az ellon, hogy a forra­dalmak időjén szorepolt fölforgatok nevei szerepeljenek egyes baloldali pártok listáin. Hosszasan foglalkozott a karosztény pártnak a fővárosi poli tikáhan és a főváros gazdasági életében elért jelentős eredményeivel és azt a kövotkoztotóst vonta lo, hogy amint a fővárosban mogállotta helyet a korosztény eszme, ugy meg fogja állani az állami életben is. Szólott a kormány pénzügyi politikájáéi, tiltakozott a kartallizmus rondszoro el­len, különösön éles támadásban részesitve a bamkkartolt. A munkásság sor­sának j obbraf ordit ás át is sürgő tto, hangsúlyozva, hogy tűrhetőt len, hogy a toxtilgyarak a női munkaerőknek 12 filléres órabéreket fizessenek, A porcokig tartó tapsviharral fogadott beszed után az elnök boroksztstt o a gyűlést, majd a közönség nagyszabású társasvacsorán vott részt, amelyen Csilléry András is jolon vplt. H, ---GÖMBÖS GYULA MINISZTERELNÖK TÁVIRATA A NAGYBARACSKAI KERÜLETHEZ, Bajá­ról jolontik: A bácsbodrog-mogyei nagybaracskai /régöcoi/ kerületben Tolaki János gróf, a Nemzeti Egység Pártjának hivatalos jelöltje, el3»a ­folo Mojzos János független kisgazdapárt programmal indult a választá­si küzdelembe , - Teleki János gróf kerületében választási körű! ' ít be­fő jezte, mindenütt nagy szerotottol és lelkesodéssel fogadtak, ajánlásai­nak száma is azt mutatja, hogy a kerület nagy többségének bizalma fordul folójo. Ez a bizalom csak fokozódott, mert Gömbös Gyula miniszterelnök a mai napon az alábbi táviratot intézto a Nomzoti Egység Pártja nagybaracs­kai kerülőt ónok elnökségéhez; "Dr, Vasváry László gyógyszeré^, a Nemzeti Egység Párt­ja nagybaracskai /rogöcoi/ kerület elnökének, Baja, Abemzot erdőkében foly­tatandó munkához ős a magyar jövendőt biztositani nivatott törekvéseimhez bizalommal kérem a nagybaracskai volasztókorülot közönségét ós a bonnem bí­zó szorvozotoinkot, hogy küldjek munkatársamul barátomat, gróf Teleki Já­nos képviselőjelöltöt, Gömbös s,k, H - A miniszterelnök táviratát nemcsak a helyi pártvezetés ég, hanom Tolok! János gróf híveinek nagy tábora is óriási lelkesedéssel fogadta. A kerület Meuzoti Egység Pártjának vezetősé­ge azonnal válaszolt a miniszterelnök táviratára, amelyben kijelenti, hogy törhetetlen hűséggel és bizalommal, teljés győző lomig küzdenek Tolaki Já­nos grófért, a Nomzoti Egység hivatalos jolöltjéért,/M0T/n/

Next

/
Thumbnails
Contents