Magyar Országos Tudósító, 1935. március/2

1935-03-21 [125]

§ § A Magyar Országos Tudósító: VÁLASZTÁSI HÍREK. A bodrogközi /Kirólyhelmoa/ választókerülotbon /mint mór j elöntettük/ Wagner Karoly visszalépése következtében Láng Boldizsár bíró egyhangú megválasztására számítottak. Időközbon uj jelölt lépett fel Léde­rer Lajos személyében. Az uj jelölt reménytoLenül indul ol a választáson. Láng Boldizsár báró befejezte x választási körútját, a községekben minde­nütt nagy lolkoéodéssel fogadták, s a val-sztóknak több mint 90 %-Q. alá­irta ajánlási iveit, úgyhogy fölényes győzelme nem vitás. ­A gyönki kerületbon Posthy Pál hivatalos jelölt megválasz­tását befejezett ténynek tekintik, Posthy Pál most tartotta programbeszédét Tolnanémadin, ahol lelkes ünneplésben részesítettek és további bizalmukról és raga szkod ás ukr°l biztosították. / n/ TÖBB MINT KEZEZSR ALÁÍRÁSSAL VEZET KECSKEMÉTEN ZSITVAY TIBOR LISTÁJA, Kecs -ométról jelentik: A két mandátumért három párt indult ol a küzdelem­ben. A Nemzeti Egység Pártjának listáját Zsitvay Tibor vezeti, mögötte Sárközy Jenő dr következik, A másik listán, amely a nemhivatalos kormány­párti lista, Héjjas Iván a listavezető, A harmadik lista a Független Kis­gazdapárté, amelynek listavezetője Eckhardt Tibor, mögötte Sándor Istvun­volt polgármester következik. Az elmúlt ciklusban Zsitvay Tibor és Sándor István képviseltek-Kocskomot városát a Képviselőházban, Gömbös Gyula vasárnap Szegedre utaztában nyomatékosan hivta fel a kecskeméti választókat, hogy nocsak Zsitvayt, hanom Sarközyt is hozzák be, akinek a párt megszervezése körül nagy erdemei vannak, A varos szavazóinak száma mintegy tizonnyolc-tizonkilonc­ezorro tehető, obből. a Nemzeti Egység Pártja* k üst áj ára már az első na­pokban több mint tizozron adtuk ajánlásukat. Allit°lag a másik két párt is rendelkezik a szükséges számú ajánlásokkal. Ezosotbon három lista vesz részt a választási 'üizdo lombon, amelynek során a Zsitvay lista fölényos győzelme nem katsegee, /n/ HÍREK SVÁJC NA GYMEií NY IS EGÜ KÁT0NAL0VAT VASÁROLT MAGYARORSZÁGON. A magyar királyi földmivelésügyi minisztérium lótenyészté­si csoportjának, amely dr Plósz Béla helyettes államtitkár vezetése alatt áll, sikerült a svájci piac. a a magyar remontáfe bevezetni. Előző két kisebb remonta-szállitmány után, amelyek mindenben megfeleltek, dr Scitovszky Ala­dár miniszteri tanácsos, a lótenyésztési ügyosztály agilis vezetője, svájci utja revén 70 katonai remoutára /20 tiszti lóra „o 50 ugyneve ,ott dragonyos lóra/ vonatkozó megállapodást kötött le a svájci hadsereg hivatalos bevásár­ló szervével a Magyar lótenyésztők Országos Szövetsége részére, A svájci sorozóbizott3ág o hó 15-én érkezett Budapestre és o hó 20-án már meg ie történt a 70 ló kiválasztása es utadása a Baj-„.n, Deb­recenben és Budapesten előállított lovak közül, A lovak előzetes szolektálását és átadását dr Scitovszky Aladár személyesen intézte, A svájciak által megvásárolt lovaknak egyrésze ki van állitva a Tenyészállatvásáron, A bizottság kijelöntése szorint az anyaggal nagyon meg vannak elégedve, s igy romélhető, hogy lassanként, lép sról lépésre halad­va a magyar katonaló is végleg megveti a lábát Svájcban, rt A svájci piac jelentőségének dokumentáláso.ra megemlítjük, f/i hogy Svájc évi szükséglete mintegy 1500-1600 darab katonaló. M A hetven katonaló kiszállítása a Magyar Mezőgazdák Állat­Tf értékesitó R.t.-vel karöltve cváj cl szarvc omarha tonyeszanyag /bika ós fi üsző/ importálása ellenébon történik. /KOT/E ül

Next

/
Thumbnails
Contents