Magyar Országos Tudósító, 1935. március/1
1935-03-13 [124]
—ZU AUT0BUS2KARAMB0L.../1. folytatás./ A törvényszék Ítéletében bűnösnek mondta ki Kochler F irigye st gondatlanság által okozott súlyos testi sértés vétségében és köz-*" veszélyü cselekményben és ezért kéthonapi fogházbüntetésre Ítélte a gépkocsivezetéstől azonban nem tiltotta el. Az indokolás szerint a törvényszék a bizonyítási adatokból megállapította, hogy gondatlanul járt el az autóbuszvezető, mert fokozottabb gondosságot kellett volna kifejteni és a sebességet csökkenteni,-amit azonban elmulasztott s ezzel előidézője lett a karambolnak. Az indokolás azonban kifejezésre juttatja a bíróságnak azt a megállapítását is, hogy'Mészáros I. Miklós "urillamoskocsivezetőt is gondatlanság ter- * heli, mert a villamos n em volt kellőképpen kivilágítva. Ez a körülmény a vádlott javára szolgál és erre való tekintettel szabott ki vele szemben a bíróság mindössze kéthonapi fogházbüntetést. Azt is figyelembe vette a bíróság az Ítélet meghozatalánál, hogy Kochler Frigyesnek ez az első összeütközése a törvénnyel. Az Ítélet ellen a vád képviselője súlyosbítás miatt és a Mészárosra vonatkozó Ítéleti indokolásra való tekintettel jelentett ' be fellebbezést, de fellebbezett"a bécsi sofför és védője is./feOT/Sy. JÉÉT — SAJTÓ UTJÁN ELKÖVETETT IZGATÁS AZ ÜGYVÉDI OSZTÁLY ELLEN, Mult év november 15-én az u j Nemzedékben Saly Dezső szerkesztő vezércikket irt. Ebben foglalkozott a készülő uj ügyvédi törvényei és többek között azt irta, hogy az ügyvédség a legtiszteltebb magyar hivatás volt > a z ügyvédi talár makulátlanul jelent meg a birói szék előtt, nemes patinája van ennek a szónak: ügyvéd. Evek °ta azonban a nagy nyomorúság következtében az inség szele egyre több ügyvédet sujt le a oatoi tisztesség magas dobogójáról, egyre több ügyvédből lett a reá bizott jogos magánérdekek törvénnyel oltalmazott felelőtlen árulója. A cikk további része hasonló orős hangon foglalkozik egyes ügyvédek eltévelyedésével és annak tartalma miatt a kir. ügyészség sajtó utján elkövetett izgatás büntette cimén vádat emelt Saly Dezső szerkesztő ellen. Az ügyészség álláspontja szerint ugyanis a cikk egyes állitásai ugy tartalmilag, mint egyetemes hatásukban a tárgyilagos birálaton tulmenőek, a szenvedélyek felköJtésére és a gyűlölet kiváltására alkalmasak és a nem ügyvédi osztályhoz tartozókat az ügyvédi osztály ellen ilyenformán gyűlöletre izgatják. Dr. ^adó István büntotőtörvényszéki elnök elnöklete'mellett ma délben tartott ez ügyben főtárgyalást a büntetőtörvényszék. Saly Dezső tagadta bűnösségét. Védekezése szerint ő nem az ügyvédi kar egyetemét támadta, hanem egyes megtévedt ügyvédekről"emlékezett^meg kötelességszerüleg és'közérdekből azzal kapcsolatban, hogy készül az uj ügyvédi törvény. Előadta, hogy maga az ügyvédi kar is több Ízben' panaszkodott a kialakulóban"lévő erős ügyvédellenes hangulat miatt. Hogy pedig ennek mi az oka, arra a választ részben megadta 03vald István, a kúria elnöke, aki évadnyitó beszédében többok^között megemlítette', hogy tömegével fekszenek a kúria előtt áz ügyvédi fegyelmi ügyek. A vádlott szerkesztő végül megemlítette, hogy neki eszeágában sem volt gyűlöletre izgatni, csupán törvényes intézkedéseket kért, hogy az ügyvédi kar megszabaduljon egyes megtévedt ügyvédektől. ,±. A -,4 4.' Mivel a törvény értelmében semmifele bizonyításnak izgatasi pörben helye nincs, a vádlott védokezése után a perbeszédekre ke- ^ rült a sor. Dr. Szádoczky Lajos ügyészségi alelnök párszayas vadbeszédében a szerkesztő-megbüntetését kérte. Dr. Gyimossy ^ela védő pedig felmentést kért. Rámutatott arra, hogy a őikk egyes részletei-^ bői is kivehetőleg a vádlott nom általánosított, hanem csak egyes megtévedt ügyvédekre értette kétségtelenül súlyos kitételeit. Foglalkozott azzal a kérdéssel U, hogy osztály-e az ügyvédség, tehát cikkével osztályellones izgatást követett-e el a szerző; • /Folyt.köv./ Ma.