Magyar Országos Tudósító, 1935. március/1

1935-03-11 [124]

Budapest, 1955, március 11, XVII., évfolyam 58, szám* P ÖV Á R C S A KÖZIG.JZGAT; TI -IZOTTSJ-G ÜLÉSE. A kÖzíge zgatási bizottság S I p ő c z Jenő dr. íő polgárra ater elnöklétével hétfői- délelőtt tartotta márciusi ülé­sét. Á főpolgármester meleg hangon üdvözölte legfelsőbb kitüntetése alkal­mából s főpolgármestert és erre kérte őt, hogy továbbra Is a tőle megszo­kott kivételes szakértelemmel és buzgósággal dolgozzék a főváros javáért. Köszöntötte a főpolgármestert L a m o t t e ároly alpolgármester Is, aki ma vett részt uj minőségében először a közigazgatási bizottság ülésén. A két alpolgármester hálásan megköszönte r főpolgármester és a köá?zigazga­tási bizottság szer.encsekivánatait és mindketten kijelentették, hogy száz­százalékosan rendelkezésére állanak ugy a bizottságnak, valamint a főváros egész közönségének. Ezután Ko sztolányi József ti r * o a " P r ­T " " ppy belügymi­niszteri leiro tot. olvasott fel, amely közli a miniszter felfogását a Jugo­szláviából ki jAasf-to tt magyarok helyzetét illetően. Ezzel a kérdéssel kap­csolatben Csordás Elemér tisztifőor vos cáfolta azokat a híreket, mintha a fehérsaatéri iskolában elhelyezett délvidékiek nem részesülnének betegség esetén orvosi ellátásban. B á n ó c z y László rámutatott arra,hogy a me­nekültekről mielőbb és végleges hatállyal intézkedni kell, mert jelenlegi semmittevé sük demoralizál ja őketr A f őpol^gármester helyesléssel fogadta a szónok szavaitiés megígérte, hogy közbenjár a menekültek érdekében a kor­mánynál. "~ A bizottság ezután megkezdte a. polgármester félévi és feb­ruárhavi jelentésének együttes tárgyalását. C silléry András örömét tM fejezte ki a felett, hogy a jelentések nemcsak kimeritőek, hanem a közön­ség szempontjából is megnyugtató adatokat tartalmaznak. Ezután érdeklődött, mi az oka annak, hogy az 1935. évi költségvetést még mindig nem hagyta jóvá a minisztérium. Kérte a főpolgármestert, Interveniáljon a mielőbbi jóvá­hagyás érdekében. Megállapította azt is, hogy mivel a szanálásnak ma már alig van jelentősége, Intézkedést kellene hozni abban az Irányban, hogy a szanálásra vonatkozó rendelkezéseket hatálytalanítsák. Ennek .érdekében indítványt terjeszt bo, amelyben javasolja, kérje fel a. közigaz ge tásibi­zottság álkormányt, hogy a szanálási rendelkezéseket mielőbb vonja vissza T A fővárosképpen eléggé bebizonyította, hogy önmaga is tud, de akar is sza­nálni, nincsen tehát arra szükség, hogy külső hatóság avatkozzék bele fő­városi ügyekbe. Kérte ezután a. polgármestert, hogy a megüresedett álláso­kat mielőbb töltsék be és ezzel adják vissza a tisztviselők nyugalmát. Lehetőleg tartsák be a rangsort, mert kivételnek legfeljebb csak akkor le­het helye, ha rendkivüll érdemek jutalmazásáról van szó, vagy pedig veze­tőállások betöltéséről, amelyeknél elsősorban a rátermettség a fontos. Ügyeljenek arra Is, hogy kvalifikáció nélkül lehetőleg senkit sem nevezze­nek ki. Csilléry András felszólalás után G a á r -Vilmos dr. beszéli;. /Folyt, küv,/ H I R E K DÍJKIOSZTÓ VACSORÁT RENDEZ A KMAC-. A Királyi Magyar Áutomobilklub már­cius 13.-án, szerdán este 9 órakor klubhelyiségében, /TV. •,Apponyi-tér 1./ ünnepi vacsorát rendez, amelynek keretében osztják ki az 1935. évi téli verseny dijait. /MOT/B. \ TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT növénytani szakosztályainál cius 14.-én, csütörtökön délután 6 érakor a társulat helyiségében /VIII., Eszterházy- • utca 16./ ülést tart. Az ülésen több érdekes szakelőadást ta. rtanak./MOT/B. A MAGYAR MÉRNÖK ÉS É PI TE SZ EGYLET vízépítési szakosztály március 12.-én, kedden délután hot árakor ülést tart, melynek tárgya Holló István előadása. n ÁZ azbeszt-cement vízvezetéki csövek vizsgálata". Vendégeket szívesen látnék, /'^T/E., . yO ,

Next

/
Thumbnails
Contents