Magyar Országos Tudósító, 1935. március/1

1935-03-11 [124]

Kézirat. Elsőkiadás. Budapest, 1935. március 11. XVII. évfolyam 58,szárny POLITIKA §§A Magyar Országos Tudósitő jelenti: A Nemzeti Egység Partjának jászbe­rényi választmánya vasárnap délelőtt tíz órakor tartotta meg a Lehel Szálló nagytermében kópviselőjelölő gyűlését, amelyen dr.Koncsik Béla pártelnök inditvanyára egyhangú lelkesedéssel dr.A n t a 1 J.S tváh. mi­niszteri tanácsos, sajtófőnököt jelölték a párt kópviselőj elölt j év ó,Dr, Antal Istvánt dr.Tarnay Tibor közjegyző vezetésével a város minden tár­sadalmi rétegét magábafoglaló küldöttsége kérést fel a jelöltség elfo­gadására, Dr.Antal István a. hallgatóság meg-megujuló tetszésnyilvánítá­sa közben rövid beszedet intézett a hallgatósághoz, amslyben ismertette az utóbbi napokban bekövetkezett politikai helyzetet, felhozta azokat az okokat, amelyek következményekónt tiszta helyzetet kellett teremteni a magyar közéletben, hogy hozzá lehessen fogni annak a reformpolitikai programmnak megvalósításához, amelyet a kormány már régebben kidolgozott és programmjába vett és Gömbös Gyula miniszterelnök legutóbbi rádióbeszé­deiben is részletesen ismertetett, Antal István végül hangoztatta a jobb­oldali partok együttműködésének szükségességét, amely a programmba vett reformgondolatok megvalósítását gyorsabb tempóban biztosithatja.A gyűlés közönsége lelkes eljenzéssel egyhangúlag dr,Antal István képviselője­löltsége mellett foglalt állást, HÍREK A PlARISTA DIÁKSZÖVETSÉG VASÁRNAP DÉLELŐTT TARTOTTA KÖZGYŰLÉSÉT, Vasárnap délelőtt tiz órakor a Piarista gimnázium kápolná­jában szentmisére jöttek össze az Intézet öregdiákjai. A szentmisét dr. KI spartl János rendőfnök tartotta, a minlsfcfcénsok ezúttal öregdiá­kok voltak. Az ünnepélye^ Istentiszteleten S i p ő c z Jenő főpolgármes­ter, 0 s v a 1 d Istvén dr., a Kúria elnöke, D e g r ó Miklós dr.a Táb­la elnöke, L l b e r Endre alpolgármester, Praznovszky Iván v,meghat almáz ott miniszter és közéletünk több kiválósága vett részt,ütána az intézet dísztermében közgyűlésre jöttek össze a diákszövetség tagjai. 0 s v a 1 d István, a diákszövetség társelnöke nagyszabású megnyitó be­széde nyitotta meg a tárgysorozatot. - A mult év novemberében három napon keresztül kigyulladtak az intézet kis kápolnájának lámpái és ml öregdiákok visszaültünk újra a padba, hogy a Piarista rend második szentjét, Plrotl szent Ponciliust ünnepeljük, Régi diákok és régi tanárok gyűltünk össze,hogy a rend nagy szentjének eszményképeit a krisztusi szolidaritást a szegényeken való segítést megfogadjuk. Szent Poncillus eló'kelócsaládból származott, de a jólétet a szegénységgel cserélte fel, tarisznyával a vállán gyűjtött ala­mizsnát a nélkülözőknek. A piarista diákoknak a jövőben, éppúgy,mint a múltban, nevelésükhöz méltóan ezt a szentet kell szemük előtt tartani.Nem szabad soha megfeledkeznünk a felebaráti szeretetről és most,amikor a háború utáni nyugalmi állapotnak kell majd elkövetkezni,mindenkinek vi­gyázni kell, hogy ne térjen le a vallás és erény útjáról és megtalálja elhelyezkedését a társadalomban. Lelkierőt kell először öntenünk a csügge­dőkbe, azután segítsünk rajtkk. Osvald nagyhatású megnyitó beszéde után D e g r é Miklós dr, a diákszövetség elnöke tartott emlékbeszédet az intézet egyik régi,kivá­ló elhunyt tanárááól, dr.Drajko Béláról, aki Degrét nyolc esztendőn ke­7.-résztül tanította. 2f*-~- /folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents