Magyar Országos Tudósító, 1935. március/1
1935-03-08 [124]
MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ _3. törvényszéki kiadás, Budapest, 1935. március 8. ZU GRÍTNWALD EMIL ÜGYE /l.folytatás;/ Hangsúlyozom, vis major áldozata vagyok. Jogom volt a részvények felett rendelkezni, senkit som akartam megcsalni és megkárosítani. Amikor lefoglalták az ingóságaimat, azok egy részét elárverezték, a másik részt pedig - amikor kórházakba kerültem - barátaimnál lelyoztem letétbe, Ezok mog is vannak, /Folyt.köv,/ Sy,• FÖLMENTETTÉK A RENDŐRTÖRZSöRMESTERT, AKI LELŐTTE AZ ŐT MEGTÁMADÓ BETÖRŐT. Krayzoll Miklós tanácselnök olnöklote mellett ma tárgyalta a büntetőtörvényszék Magyar Kálmán rendortörzsőrmoster ügyét, aki'ellen az ügyészség szándékos emberölés büntotte cimén omolt vádat, A vád szerint Magyar mult év szeptember közopén hajnaltájbán a s zent Gellérttér 3. szám előtt hátbalőtte Ember Sándor betörőt, aki meghalt. Magyar tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy szolgálat köz-, ben ji?t arrafelé, amikor észrovotto, hogy a Centrum bolthelyisége'fö-' lötti ablakból világosság'szűrődik ki és valami zörejt is hallott. Becsöngetett a házmost orhoz, aki közölte velo, hogy ilyenkor senki sem szokott a helyiségbon tartózkodni, tehát cáak bőtörők lehettek. Az egyik ablakban valóban megjelent ogy férfi, aki, amikor megpillantotta őket, igy kiáltott : "Gyere Sanyi!" Ö a házfelügyelővel együtt önkéntelenül hátranézett, hogy kinok szólhatott ez a kilátás, *kkor láttak meg egy férfit, aki arrafelé tartott és akit ők akkor még úgynevezett falazónak tekintettek. A 2 illetőt, akiről kiderült, hogy Király János székosfővárosi altiszt ós természetesen 3emmi közo nincs a botöróshoz, akkor ő megfogta és átadta a házmesternek, hogy vigyázzon rá. - En, - folytatta vallomását Magyar, - revolvert vettem olő és azt a világos ablakok folé tartva, felsz°litottam az ismeretlent, hogy adja mog magát. Ekkor már a másik ablakban is megjelent egy férfialak, aztán mindketten egyszerre tgrottak le a körülbelül ötméteros magasságból a földre. Az egyik a Duna folé rohant el, a másik pedig - később kiderült, hogy E,ber Sándornak hivják - közvetken mellettem ért földet és én utánakaptam, Ö a kezébon lévő vésővel felém sújtott, az ütés vállamat érto, de sérülést nem okozott. Másodszor is felém sújtott a közében lévő vésővel, közben kiszabadult,mert én hátrább léptem, hogy az ütés no'az arcomat érje. Ember aztán hirtelen megfordult és mog akart szökni, közben eldördült az én lövésem, amely hátát találta és koresztüljárva mellét, elől jött ki. Ember' még egy-két lépést lépett, aztán oldalt fordulva leesott a földre. Amikor hozzámentem, kivettem közéből a vésőt, mentőkért telefonáltam. - Van-e még valami előadnivaló ja?•' - kérdezte az elnök. - Nekem parancsom van, hogy ilyen esotbon fegyvert használjak, - jelentette ki a rendőrtörzsőrmestor, Dr, Minich József törvényszéki orvosszakértő adta elő ezután véleményét. Eszerint a halálos lövés körülbelül öt-hat méter tátoolságb°l találta cl Embert. A halál úgyszólván pillanatok alatt bekövetkezett, A kihallgatott Király János fővárosi altiszt mondotta el ezután, hogy tévedésből őt'tartotta a rendőr "falazónak", a végén azonban ólbocsájtották. Látta, amint az egyik betörő a"Duna felé elmenekült, mig a másik a Budafoki-üton akart elszaladni* Hogy vésővel támadt volna ez utóbbi a rendőrre, azt'nem tudja. Csak a lövést hallotta, mely után a botörő földro osett. 'Réti Jenő házfelügyelő a következő tanú ugy adta elő a történtoket. hogy amikor a rendőr revolvwrrol kezébon megadásra hivta fol a betörőket, mindketten egyszerre ugrottak le. A rendőr egy pillanatra el is kapta annak a betörőnek a kezét, akiről később kiderült, hogy Ember Sándornak hivják,. Ember azonban a kezében lévő vasdarabbal a rendőr felé sújtott és kiszabadi totta magát. Aztán újból Utésro omelto a vasat, a rendőr lelépett a iámadás'elől az uttostre és a következő pillanatban á tanú már lövést hallott. A pillanatnyi helyzetet' nom figyolhotte meg, mort a rendőr teste eltakarta a betörő alakját. Tény, hogy az 03ot után a rendőr a betörő közéből votte ki a vésőt. Fogházőr vozette elő a következő tanút: Till János mészáro330gédet, akit azzal gyanúsítanak, hogy a lelőtt ember bűntársa. /Folyt.köv./ Ma.