Magyar Országos Tudósító, 1934. december/3

1934-12-22 [121]

FEJSZÉVEL TÁMADT FÉRJÉRE - EGYHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTÉK. Kollár Lajosné napszámosra ollón áulyos tosti sértés büntette óimén vádat omolt a királyi ügyészség. A vád szorint mult hó 18-án férjét baltával halántékon vágta és Kollár huez napon tul gyógyuló sérülése­ket szonvodott. Dr. Fonossy Ferenc törvényszéki ogyosbiró tartott oz ügybon ma tárgyalást.'A letartóztatásban lévő asszony sírva tagadta bü nösSógót. Elmondotta^ hogy az ura korcsmázása totto Ihhetotlonné elő­tét. Egyik vasárnap osto férje mogint elmontáinni és ő Utánament, do több korcsmában korosto és nom találta, ."miikor visszatért lakására, férjo otthon volt. Kérdőre vohta, obből szóváltás támadt és onndk hővé bon mogütöttő férjét, - Erro, - folytatta vallomását ^ollárné - aZ uram nokem ugrott, lotoport a földro és fpjtogatott. Az osetot egyébként látta a nálunk tartózkodó Bogná 1 Károly is. Én kiszaladtam később az udve^rraés nagy felindulásomban egy baltát tagadtam fel,'Ekkor azonban már lát­tam, hogy a szobában az uram kést vesz magához, majsi torkasz akadtából kiabálni kozdott: "MogölÖm azt az asszonytí* Az ajtóban éppen sZombo_ találkoztunk, mire én . önkéntelenül fejbovágtam a szekercével. ' Kollár Lajos napszámos kihallgatására került ezután a sor. Elmondotta, hogy az eset napján felesége kislányukkal rokonlátogatás­ra ment és amikor estefele hazajöttek, ő ment ol egy korcsmába, mort ott beszélni akart valakivel, aki munkát Ígért,-Mivel az Illetőt nem találta otthon, hazamont, Foíoségo má- az udvaron azzal fogadta: "Te büdös iszákos, már megint a kor sraában voltál,!" A folesége noki is szaladt, orre ő megfogta és föld^elökto az asszonyt, az azonban nom folol meg awálo3ágnak, hogy fojtogatta volna, - Hát máskor mogtörtént, hogy Így vorekodtok? - kérdezto a biró. - Mogtörtént kérem, bovallom, do ennek is csak az asszony az oka. Logut°bb is ogy fohérkoztyüs gavallér kisérto haza,. Egyébként a válópor Is megindult köztünk. Egy tanút hallgatott ki még a törvényszók, majd Lindmayor Béla dr. kir. ügyész vádbeszédo és Traytler Endro dr. védőbeszéde után a törvényszék súlyos tosti sértés vétségében mondotta kabünösnok Kol­lárnót ós egyhónapi fogházra Ítélte ol, amolyot az elszenvedőit fog­sággal teljesen kitöltöttnek vett. Az itélot jogerős. /MOT/Ma. SOÓKY JÓZSEF TÁBLABÍRÓ A BÜNTETÖTÖRVÉNYSZÉK EPÜLETÉBEN FOLYTATJA LE A DRÉHR ÜGYBEN ELRENDELT BI3DNYITÁSKE GÉSZITÉSI ELJÁRÁST. Dréhr Imro volt államtitkár bünpörébon a tábla, mint jolentottfik, teg- " nap nyilvános tanácsülés keretébon elrondelte a bizonyítási eljárás kie­gészítését s annak foganatosításával Soöky Józsof dr. Ítélőtáblai bi- •-" rót bizta meg. Minthogy az újonnan kihallgatandó tanuk lakcímének boj e­lontóséro a tábla Gál Jenő dr, védő számára nyolc napi határidőt adott, másrészt pedig o tanuk kötül Ernszt Sándor dr, volt miniszter,•Ségner Pál dr. legfőbb^állami számvevőszéki alolnök és Fokote Béla dr. minisz­teri tanácsos részére a hivatalititoktartás alól'felmentést kell kér­ni, - Soóky dr. táblabíró mindozt figyelőmbevéve, jahuár 7-én kezdi meg a bizonyitáskiogészitési eljárás foganatosítását, azaz az uj tanuk kihallgatását. A bizonyitáskiegészitést a táblabíró olőreláthatolQg a" büntotőtörvényszék ópülotének egyik birói szobájában fogja lefolytat ­ni. Amennyiben a tanúkihallgatásokkal Soóky Józsof dr. január 7-én nom. végozno, ebben az esetben a pótlólagos kihallgatásokat január'14-ém" folytatja. - A táblai főtárgyalás a Dréhr ügybon január 19-én, szom­baton délelőtt f§l 10 órakor kezdődik. /MOT/Ky, —ZU "HOSSZÚ PISTA"... /3. folytatás./ A bizonyítási eljáíés befojozéso után Kabdobo Márton dr. ügyészségi al­elnök Maradics és Schwalnernévol szemben hatósági közeg elleni erőszak és súlyos tosti sértés vétsége cimén tartotta fenn a vád at, mig Maradii csot külön 11 üzíetszorü lopás büntottébon is kértó bűnösnek kimondani, fenntartotta az orgazdaság vádját a többi vádlott osotóben is. /Folyt. köv,/Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents