Magyar Országos Tudósító, 1934. december/2

1934-12-13 [120]

AZ ORSZÁGOS KASZINÓ A JUGOSZLÁVIÁBÓL KIÜLDÖZÖTTEKÉRT. Az Országos Kaszinó igazgatósága a Jugoszláviából kiüldözött véreink felsegitésére 500 pengőt szavazott meg, s ezt az összeget a belügyminisztérium akciója részére el­juttatta. /MOT/B —-A BUDAPESTI BÁLÁK ELNÖKEI JóTÉKOITYCÉLU VÖRÖSKERESZT MI NT A-BÁLÁT RENDEZ­NEK A MAGYAR VÖRÖSKERESZT JAVÁRA. A legelőkelőbb budapesti bálák elnökeiből alakult " Bálközi Blokk" elnöke, lfj. W ahlVanpf Henrik ma megjelent a Vöröskereszt vezetőjénél és a kormány képviselőinél é«'bejelentette a Bálközi Blokkban tömörült összes bál-elnökök határozatát, hogy a mult évek nagysikerü"Elit mlnta-bálj át" ebben az évben és a jövőben mint a Vöröskereszt bélját fogják megrendezni s annak összes bevételét felajánlják a Magyar Vö­röskereszt javára. A Vöröskereszt vezetősége örömmel vette a bálelnökök be­jelentését, annál is inkább, mert ezzel az Opert»-bál után feléled a régi szép idők egyik legelltebb bálja, a Vöröskereszt-bál és a kitűnő bálrendező­gárda, élén lfj• Wahlkampf Henrikkel, már egyedül Is biztosítéka annak, hogy a Vöröekéreszt-mintabál a szezon kiemelkedő társadalmi eseménye lesz. A bál iránt a nemes és jótékony célra való tekintettel, máris nagy érdeklődés nyilvánul meg. /MOT/B A PÁNEURÓPAI UNIÓ KÖZGYŰLÉSE. Tegnap tartotta a Páneurópai Unió magyaror­szági szervezete közgyűlését. L u v á c s György ny. miniszter &x az euró­pai államok politikájának válságáréi beszélt, amelynek enyhülését az ol-sz­francia közeledéstől reméli. A u e r Pál utalt arra, hogy a magyar-jugoszláv konfliktus békés'elintézése a Népszövetség és az európai államok együttmű­ködésének alkaréi Nemzetközi organizáció hljján a két érdekelt állam köz­vetlen diplomáciai érintkezése hasonlóan ulc.kulhi.tott volne, mint 1914. nya­rán. Utelt aöfisk a »neg nem cáfolt hirne 1 '- & fontosságáru, cmely szerint Mussolini európai p.'-tum létrehozásának tervével foglalv 0 zik. Ezután L ő ­r 1 n c z 1 Jenő terjesztette elő a titkári jelentést. /MOT/B _. . ._ <

Next

/
Thumbnails
Contents