Magyar Országos Tudósító, 1934. december/1
1934-12-04 [119]
/R ffay püspök előadása a német egyházi helyzetről. Polytatá s.l./ - Az 3gyháZöa idegen bálványt csempészett be: az istenfiusági eszme félretol ás fival a faji ás népi eszme mindenhatóságát, módszer dolgában pedig az agyházi kormányzásban is a politikai élet módszereinek alkalmazását. Ez :.z oka annak, hogy a diadalmasan mindent meghódító nemzeti szoci lizmus, faji szempont egyoldalú hangsúlyozásával,magét a keresztyénséget is kikezdte és szabad k put tárt a faji vallás cimén még a régi pogányság felélesztésének is. - Hogyan ment végbe az egyház uj alkotmányának előkészítése,milyen bonyodalmakkal járt unnak bevezetésé, hogyan választották meg ós mondatták le _z első birodalmi p üspököt, Bodelschwingh-ot, hogyan került „z élre egy eddig ismeretlen katonapap, Hitler bizalmasa, Müller,hogyan oszlott pártokra a hivők serege és hogyan ment a papság nagyrősze ellenzékbe,-mindezt részletesen megirtam "Vallási mozglm-k Németországban" cimü könyvömben. Ez a könyv az eseménye"a:t ezév húsvétjáig vette számba,csakis tárgyszerű ismertetésre szoritkozott, ez itéletmondástól ebben a könyvben óvakodtam. Ma mór - folyt .tja Raffay püspök - kiforrottabb a helyzet, tisztult .bb a színtér, ezért a helyzetkép megrajzolása mellett bizonyos birálattai is fogok élni. - Az események középpontjában Müller birodalmi püspök áll,akivel Bcrlinb:n személyesen voltam szerencsés beszélgetni. Tekintélyes külső, kellemos megjelenés, öntudatos fellépés, katonás mozgás és világos beszéd jellemzik, látszik, hogy tudatában van nn_.k, mit akar és hogy az akarás* hoz bátorsága Is van. A papi jellemvonásokat azonban, ugy lát szik,hátt érbe szorítják nála a katonai jellemvonások. Ezt mutatja az a mód,ahogyan Bodelschwingh birodalmi p üspökké való választását megtámadta, ahogy az egyház fölé állított kormánybiztostól elfogadta a Kirchenbund elnökségét, s ezzel • hat Inat magához ragadta. Bár egyénileg az ágostai hitvallás híve, mégis vállalkozott a Porosz Unió elnöki ás vezérlő-püspöki tisztségére. Ez m.ind csak a katonapap részéről érthető.Amikor már c n:mzeti szocializmus vezetése alá került egyház tulnyomórésze- mellette és alatta állt, ki ne találta voln.. természetesnek,hogy az első nemzeti zsinat Müller Lajost egyhangúlag püspöki birodalmi méltóságba emelte, s ugy látszott, hogy ezzel a németországi evangélikus egyház agységbe-tömöritése és megszervezése véglegesen be van fejezve. - De csak igy látszott, mert a biblikus al. pon álló hitvallásos lelkészek és hivek tömegei sem az'uj alkotmányt, sem a politikai szempontokra k ez ogyházb. való bevitelét, sem a köztisztviselői törvénynek és ebben . híres ár j a -paragrafusnak az egyházi tisztviselőkre való alkalmazását nam t„rtotta összeegyeztethetőnek uz Evangélium szellemével. Az meg éppenséggel ellenszenves volt ós még a csendesen parázsló tüzet is lángr^lobbantotta, hogy Jagor kormánybiztos egyszerűen letette az egyház addigi érdemes vezetőit, a gonorálszuperintendenseket, aZ engedelmeskedni nem akaró és lelkiismeretükkel megalkudni nem hajlandó lelkészeket pedig rendőri segédlettel megrendszabályozta. Mindezek ellenére is viszonylagos nyugalommal ás bizalommal fogadták Müller birodalmi püspököt,mert székfoglalás..kor és azután is olyan ogyházias, okos és megnyugtató nyilatkozatodat tett, amelyek a nyugtalankodó elemeket visszatartották a kitöréstől. - A helyzetet tul.jdonképon a "Német Keresztyének 11 -nek tavaly novemberi berlini gyűlése borította fel, amikor Krause dr. kiadta .... jelszót, hogy mindazokat a lelkészeket, akik a nemzeti szocializmust feltétlenül :,1 nem fogadják, nyomban ql kell bocsátani,követelje,hogy az árjaparagrafust teljes szigorúsággal kall g égre haj tani, az Ótestamentumot ki kell zárni Í szentkönyve> közül és Jézus alakját ls hősi mezben kell a népek elé állítani. Erre a balgatag "programmra" az amugyis parázsló ellenzéki szenvedélyek újból fellobbantak, háromezer lelkésszel megalakult a Szükség-Szövetség, s ez egyenesen felszólította a birodalmi ptUpököt, hogy szakítson a Német Keresztyének Táborává 1,mert Így az egyház évezredes alapjait boncja mjg egy evangéliumallenas irányzat,s uj tápot kap az ujpogányság mozgalma. /folyt, köv. / .