Magyar Országos Tudósító, 1934. december/1

1934-12-10 [119]

it BUDAPESTI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ÖTVEN ÍVE ÉS SZILASSY ^LADÁR EMLÉKEZETE, - Ravasz püspök omlékboszédo Szilassy ^.ladárról. ­A Budaposti Korosztyén Ifjúsági Egyosülot most töltötto be működésének ötvonodik évét ós tizévé, hogy a korosztyén ifjúsági mozgalom ogyik elinditója, a nagy "világi pap": id, Szilassy Aladár ogyko­ri közigazgatási birósági másodolnök noghalt, A kottős évforduló alkalmá­ból, vasárnap oste, a budaposti református teológiai akadémia Ráday-utcai ópül-ténok dísztermében emlékünnep volt, amelyre a Keresztyén Ifjúsági Egyesülőtök Világszövetségének genfi központja is kiküldto ogyik titkárát, Carl von P r -o a ^ ^ • s «dicséret után B a t i z Dénes dr , főorvos imádkozott, R a v a S a László dr, dunamelléki református püspök pedig megnyitót mondott. Kortársainkról rendszerint nem tudjuk - igy kozdto a piiepök -, milyen jelantoségü emberek, a hegytől is távolodnunk kell, hogy meglássuk igazi nagyságát, Szilassy Aladárról ma már az egész magyar köz­vélemény tisztán latja, hogy benne lelki értelemben, történeti személyi­ség ment át közöttünk, olyan valaki, akin egy kisobb részében megfordult a világ sorsa, akinek életébon és szolgálatában mássá lett a magyar refor­mátus egyház külső és belső képe, Szilassy Aladár uj tipust hozott: nem az a XIX, századbeli ember volt, aki azt vallotta, hogy az egyház "unalmas anakronizmus 0 , névloges és fogadkozó keresztyén sem volt, akikből gyakran lottók atheisták, nom is csak politikumként becsülte az egyházat, a nemzo­ti^társadalom kötőanyagaként, sőt nem kulturprotostantizmust látott benno, - ő nem tartotta képtelenségnek, hogy civil ember létére nyilvánosság előtt "imádkozzék, Szilassy Aladár bevitte családjába a Bibliát, az életet misszió­nak fogta fel, vallást tett hitéről. Egy kétszázosztondős szünet után ben­ne jelent mog újra a hivő, bizonyságtevő keresztyén magyar ur, De érdokos volt egyénisége azért is, mort a nomosség, a középosztály és a gazda, mint a magyar ref ormátussag három tartóoszlopa mellé a hivő tisztviselőt álli­totta és reprezentálta, A dolgozó polgárt, aki mindonestől fogva ősi ma­gyar ur, benne kiegyenlítődött a régi nomosombor és az uj magyar intol­lektuol, az egyházban első vezér és belmissziói munkás ogyszorro. A magyar református egyház egész erkölcsi, jogi, politikai as vagyoni birtokállomá­nyát senki olyan hasznosan és hüségoson nem tudta szolgálni, mint Szilassy, mert az Evangélium szolgája és Krisztus heroldja volt. Jelentőségét csak a következő nemzedékek látják meg igazán, a mai ifjúság még uj generációk­nak fogja átadni egyéniségének áldásait, ííuló, sáppadó. szemo^u őszbon virágzanak az ilyen ádventi lelkek, akik jobb idők fölvirrad ás át hirdetik, életük gyümölcse tavasszal érkezik meg, amikor mar az uj világ elkövetkezett f amit ők hirdettek gs hoztak. Ravasz püspök emlékbeszéde után egy korán elhunyt kiváló fiatal költőnek, Szilágyi Dezsőnek Szilassyr^l irt "Halott kapitány" cimü versét elmondta Szamosközy Istvián teológus, majd a genfi Ifjúsági Világszö­vetség kiküldötte, von p r o s ö h lépett a dobogóra és meleg szavakban ad­ta át küldőig jókívánságáig. Utalt arra, hogy oz a mozgalom a legrégibb az összos ifjúsági tömörülések köz jött, ennek neveltje a korszakos ogy házpoli­tikus, a nemreg elhunyt sv«d ersok, Söderblom is. Ez a mozgalom nemcsak is­meretet kivan terjeszteni, hanoim lelkiismeretet is felébreszteni, erre a mai idők zűrzavarában különös szükség van, Ez a szövotség fokozottan érzi kö­tő le zőnok önmagára nézve a szolidaritás parancsát, minden bajukban együtt vagyunk a magyar ifjakkal,. Magasztalta végül a világszövetség! főtitkár né­hai Szilassy Aladár és néhai Megtyercsy Béla emlékét, akik vilíg szerto ismert nevet vivtak ki az ifjúság felébresztésében. - A műsor további folyamán még id. Szabó Aladár dr, budapesti ref, lelkész, kormányfő tanács os, az el­ső magyar KIE-titkár omlókéit mo'-ndotta el, a ref,teológia kiskántusa óno­kéit, Arany László vezetésevei, .' Bányóczky Erzsébet hegedült. /MOT/F

Next

/
Thumbnails
Contents