Magyar Országos Tudósító, 1934. december/1
1934-12-10 [119]
/Az OMGE közgyűlése. Folytatás 9,/ azzal, hogy földeket elveszek sum azzal, hogy ugy adjam valaki ne'-, hogy ne lehessen értékes tagja a gazdatársadalomnak. - A szakoktatás kérdésében teljes erővel képviselem a magyar gazdaközönség óhajait, az irányban, hogy ez az ügy továbbra is a szakminiszter kezében maradjon ugy, ahogy erre mindenütt a világon példa van. De természetesen készséggel kooperálok a kultuszminisztériummal, hogy az eddig sajnosán nélkülözött gazdasági tájékoztatás a föld iránti érdeklődési a földön folyó munkának a megismertetése a népoktatás során és a középiskolákban is megvalósuljon. / Helyeslés./ Olyan intézetre, amely nem szakintézet, a'magyar gazdatársadalom nem helyez súlyt, de ha nézem a gCZdatlsztikar, a 38 tudományos intézet munkájft, amely a földmüvelésügyi miniszter alatt működik, ha nézem a tanári kar tudományos ós irodalmi munkásságát, akkor ragaszkodnom kell a gazdák felfogásához, mert nyugodtan állíthatom, hogy nincs még egy olyan szakmája a gazdasági életnek a tudományos v Hígban, ahol olyan intenzív munka folynék, napról napra annyi tudományos és szakmunka jelennék: meg, mint a mi szakmánkban, á mezőgazdaságban, ami mutatja a küzdőképességét a magyar gazdaközönségnek, amely lelkesedéssel vesz részt a gazdagondolat szolgálatában. Székkel mi együtt aka• runk menni és együtt akarjuk megteremteni a magyar gazda jövőjének kínálkozó lehetőségeit. /Taps és éljenzés./ - Nem szakadtam el a gazdaközönségtől azóta sem, amióta miniszter lettem, Nem nézőm madártávlatból a dolgokat. Tudom, hogy a konjunkturalntézet jelentése szerint javultak ugyan a viszonyok, de tudom azt is, hogy az egyed még mindig rossz viszonyok között él. Azonban a magyar gazdaközönségnek nem Szabad, nem lehet és örömmé 1'állap itom meg, nem is tud elcsüggedni*.'. A magyar gazda nem tudja abbahagyni a munkaját,'nem hagyja abba a termelést, még az elmúlt idők sem -törték le és kérem is, hogy maradjon meg 'ezen a kitartó állásponton. Jártak "már nehéz idők a magyar gazdatársadalomra, a múlt század éveinek története példa erre, amikor százezer holdak cseréltek kényszerből gazdát, s évente százezrével vándoroltak ki a mezőgazdasági munkások s akkor oszol senkisem törődött. Ott állt á magyar gazda v :özönség anélkül, hogy erről még csak tudomást is vett^volna, sőt támogattuk a kivándorlást-* Minden könnyű lehetőség megvolt'a birtokválfcozásra. Ma már azonban nem lehet kormány ebben az országban, amely no képviselje száz százalékig a magyar gazdaközönség érdekelt. A magyar gazdaközönség ma mór öntudatos és erős, de az egész ország közvéleménye is felismert- a magyar mezőgazdaság jelentőségét és a gazda ügye az egész ország ügy- és ezt .-szolgálni, egyetemes nemzeti feladatunk. Az egész kormányzat minden ideje, napja éppen a gazdaközönség érdekeit szolgába és azért dolgoz! 1 ', de enne 1 ' igy is kell lenni, mert a magyar gazda a nemzet ereje, a nemzet gazdasága és ezt az értékes rétegét ... nemzetnek fenntartani: az egyedüli kormányzati és politikai lehetőség. Percokig tartó taps fogadta a miniszter szavait, amely után kiosztották c. különböző jutalomdíjakat. A Rubinok Gyula-féle alapítvány diját, mint Rubinok Gyula eszméinek hűséges követője, Schandl Károly nyerte el, aki. a magyar mezőgazdaság hírnevének nagy dicsőségei szerzett az elmúlt évben rendezett nemzetközi mezőgazdaságé kongresszussal kapcsolatosan, A Meskó Pál-féle jutalmakat Vancsó Gyula dr., Inárcsi Farkas Ferenc és Kövér Lajos kisgazda kapták meg, mig az Elek Henrik-féle alapítvány jutalma Fleischmann Rudolfé lett, aki a növénynemesités gyakorlati és elméleti megoldása terén szerzett érdemeket. A kitüntetettek meleg szavakkal mondtak köszönetet, majd az OMGE elmúlt évi jelentésével kapcsolatosan megkezdődtek a felszólalások. F i a t h Tibor báró köszönetet mondott Somssich Lászlónak L gazdatársadalom érdekében kifejtett munkásságáért, valamint az OMGE tisztikarának a gazdanapok megrendezéséért. D ő r y Frigyes a gazdasági szc '.oktat ásnak a földmüve lésügy i minisztérium hatáskörébe" való utalását, K é g 1 János pedig a telepítés körültekintő előkészítését sürgette s véleménye szerint a telepítésre szánt tízmilliót a bajokkal küzdő kisgazdatároadalom tagjai között kellene forgalomba hozni./Helyesléd./