Magyar Országos Tudósító, 1934. november/3

1934-11-29 [118]

ELKÉSZÜLT AZ ÜGYÉSZSÉG VÁDIRATA AZ IMPERIÁL R.T, ÜGYÉBEN. A királyi ügyészség az Imperiál részvénytársaság ismert "bűnügyével kapcsolatosan most készült el vádiratával, amelyben dr. Salgö Imrét, az Imperiál r.t, vegyészeti gyár igazgatóját és több társát különböző bűncselekményekkel vádolja meg. A királyi ügyészség ez üggyel kapcso­latban ma a következő hivatalos nyilatkozatot bocsájtotta a nyilvános ság rendelkezésére: - A budapesti királyi ügyészség vádiratot "nyújtott be a bu' dapesti királyi büntetőtörvényszékhez dr. Salg° Imre, az Imperiál r.t. vegyészeti igazgatója, Komlós Hugó vegyészmérnök, Józsa Imre gyári munkavezető és Kiss András élőmunkáé, az Imperiál'r.t, vegyészeti gyár alkalmazottai ellen csalás büntette, ezenfelül dr, Salgó és Takács Gyula MÁV-mémök, felügyelő, a MÁV püspökladányi telitőtelepének volt vezetője ellen megvesztegetés büntotte és végül dr.'Dorner Béla MÁV­fofelügyelő ellen hivatali visszaélés vétségé miatt, - A vád szerint dr. Salgó. Komlós, Józsa és Kiss az 193o-32 évek folyamán a MÁV részére szállított talpfatelitő-olaj megvizsgálá­sa és a szállításra készen álló vagonokból eszközlendő mintavétel yéft jából a gyártelepre a M ÁV vegyészeti laboratórium által kiküldött mérnököket állandóan meg évosztették oly módon, hogy a vagonokból vett mintákat felcserélték és ennek következtében a MAV vegyészeti laboratóriuma a szerződésnek valójában meg nem felelő olajat szerződés­szerűnek találta. Az Imperiál r.t. a szerződésben kikötött olajnál rosszabb minőségű, nagymennyiségű nyerskátrányt tartalmazó s ekként jelentékeny víztartalmú olajat szállított, miáltal a MÁV_nak .éfookon át tartó szállítás'folyamán 7-8oo ezer pengő vagyoni kárt okozott, - Dr. Salgó és társai e cselekményüket hosszú időn át ugy folytathatták, hogy egyrészt dr. Salgó Takács Gyulát megvesztegette és az ennek folytán kötelességét oly módon szegte meg, hogy a telitőte­lepre érkezett vagonok víztartalmának lemérésére és a víztartalomra vonatkozó megállapításoknak, a szolgálati könyvbon való bejegyzésére utasítást nóm adott^ hőt'azt a telitőtelep alkalmazottainak egyenesen megtiltotta. Másrészt dr, Dorner mint a laboratórium vezetője az olaj­szállítmányok minőségi átvételérc vonatkozó kötelességeit sorozatosan megszegte azzal, hogy a mintavétel mikénti eszközléséhek; valamint a vett minták vizsgálatának ellenőrzés ét'és az Imperiál ö.fe, gyártelepé­nek kötelező vizsgálatát elmulasztotta. Az ügyészségnek ezt a vádiratát most kézbesíteni fogják az érdekelteknek s amennyiben azok ellene kifogásokkal élnek, a büntető­törvényszék vádtanácsa foglalkozik majd ez üggyel,' Az ügy főtárgya­lására egyébként csak hónapok múlva kerülhet a sor, /MOT/ Ma, Pro d o m o 1 Közlési ongedély van, MOT, KÉNYSZEREGYEZSÉG. - A budapesti királyi törvényszék megindította a kényszer­egyezségi eljárást Bcck Lajos /Lánchíd-utca 6./ szűcs ellen. Vagyonfel­ügyelő ifj. dr, Szüts Ferenc dr. ügyvéd. Követeié sok bejelentése decem­ber 17-ig az OHE-nél. /MOT/

Next

/
Thumbnails
Contents