Magyar Országos Tudósító, 1934. november/2
1934-11-13 [117]
ZU MATUSKA.. ,/8. folytatás./ No látja Metuska, maga beszélt a templomról is - jegyzi meg az elnök. - Nem emlékszem, hogy ozt mondtam volna. - Tud még valamit? - kérdi az elnök tovább á tanútól. - Amikor a kocsiban vizsgáltuk, nagy köziékenységgol elmesélte Matuska, hogy felesége ösantavéri tanítónő volt és mogcmlitctte azt is, hogy milyen adom^ójit szánt a csantavéri templom részére. Feltűnt, hogy vasúti jegye, amit Ruszwirm főorvos ur érdeklődésére megmutatott, nem szóit becsig. A délelőtt folyamán aztán eltűnt a szemünk elől, - Körülbelül Így volt - hangzott Matmka egész észrevétele. Gartner Pál dr, ellenőrző szkl&értő kérdésére végül a tanu még annyit mondott, hogy Matuska arca egészen közömbös volt. Ezután Dezséry László dr. gyakorló orvos tett tanúvallomást, Ruszwurm főorvossal együtt volt kint a helyszínen, Matuska. arcát 5 jódozta be, - No látja Matuska,maga másként mondotta - szólt az elnök. - Nem jódoztak be, nem - válaszolta határozottan Matuska, Az orvos azonban szemébe mondta még azt is, hogy személyi adatait is ő vette fel, Ö is azt vallotta, hogy nyugodt volt Matuska.Poós Pál államvasút! intéző az egyik szeroncsés menekült állt ezután a bir ö ság elé, hogy tanúvallomást tegyen. Elmondta, hogy három kollegájával utazott Velencébe, hogy ott töltse szabadságát és az utolsó kocsiban helyezkedett el, Eppon terveikről beszélgettek, amikor hirtelen fékezést, majd három hatalmas ránául&st érestek. - Dörrenést nem hallottak? - Nem, csak üvegcsörömpölést. Nyomban láttuk, hogy valami nagy szerenssétl ;nség történt, mi fennmaradtunk csaknem függve, mig a vonat eKilső része a mélységbe zuhant. Lélekszakadva rohantam le a völgybo, közben-e-gyro hallottam az egetverő sikoltozást, gyereksirást: anyukám, anyukám! azután többen kiabáltak: hallói hallőj segítség'!Az. enyhén szűrődő világosságban észrevettem egy jól öltözött urat, aki egyre segitségért kiabált s azt hajtogatta* - Ide, ide a segitsóg! Disznóság, az emberek halomra dögölhetnek, nincsen aki segitsenl - Egy vasúti alkalmazott lámpással odajött - folytatta a tanu az emlékezés hatása alatt ázgatott hangon- és láttuk, hogy senki nincsen a közelben, aki segítségre szorulna. E 2 a férfi, aki a legjobban kiabált - Matuska volt. Matuska a tanu vallomása közben nagy izgalommal az arcát simogatja, majd kezeivel játszik és idegesen mormogja: - Lehetséges, lehetséges! A tanu ezután elmondja, hogy, araikor m:g jelent ok a lapokban a helyszini felvételek, ryomban felismerte az egyiken Matuskát. - Ez az én emberem! - kiáltottam fel, az aki a legjobban kiabált. Matuska fojévol integet : igen, igen! /SY/ A tanu a továbbiakban elmondotta, hogy neki, akinek valósággal vacogott a foga c rettenetes izgalomtól, Ig/an feltűnt, hogy abban az általános zűrzavarban'és rettenetes káoszban, akad ember, aki még csak fokozza ozt a pánikot. Az illető borostás arcú férfi volt, akinek izgatottságát azonban ő müfelháborodásnak tartotta csupán. Többet aztán nem is látta az illetőt. Az elnök szeimbesitette a tanút Matuskával, aki kijelentette, hogy ő nem kiabált senkire semmit, Valószínű, hogy a tanu összerév szti őt másvalakivel. Poóst ezután megeskették vallomására. Az utána kihallgatott tanu:Nyiri Lajos vasúti segédtiszt . szintén a felrobbantott vonattal utazott. Abban a kocsiban ült, amely a legelső volt a töltésen fennmaradtak közül. Ö is egy villanást, utána hatalmas detonációt hallott. Önkéntelenül felkapta lábait a levegőbe, hogy az esetleg egymá.sba fúródó szemközti ülésok össze nc roncsolják, aztán kimenekült a vmgonból. ORSZÁGOS LEV$&k rt- köv «A^.
