Magyar Országos Tudósító, 1934. november/2

1934-11-13 [117]

j§A Magyar Országos Tudósitó jelenti: Temesváry Imre beszámolót tartott választókerületének Köröstarc3a községében. Mintegy kétezerfönyi hallga­tóság előtt Tóth Imre községi biró megnyitószavai után Temesváry Imre a külpolitikai helyzettel foglalkozott, majd ismertette az adósvedeimi ren­delkezéssel kapcsolatban hozott legutóbbi kormányintézkedéseket. Rámuta­tott az adóreform szükségességére, majd felsorolta, hogy a kormány az aszálysuj totta vidékek lakosságának segitése érdekébon milyen munkaalkal­makat nyújt, A volasztóközönség meleg ünneplésbon részesitatto Temesváry Imrét, Gömbös Gyula miniszterelnököt es Sztrahyavszky Sándor országos párt­elnököt pedig távirattal üdvözölto. /X/ HÍREK KÁNYA KÁLMÁN KÜLÜGYMINISZTER A"KÜLÜGYI SZEMLE" SZERKESZTŐSÉGÉNEK ELSŐ IDEI VACSORÁJaN; A Magyar Külügyi Társaság tudományos folyóirata, a "Külügyi Szemle" iránt mindinkább fokozóde érdeklődés folytán több oldalról felme­rült egyrészt az az óhaj, hogy miként a múltban is, de szűkebb keretben megtartott "Külügyi Szemle -vacsorák" részére azok bevonásával, akik a kü­lönféle nemzetközi problémák iránt különösebb érdeklődést mutatnak,- nagyobb nyilvánosságot bizto3itsanak, másrészt, hogy ezeken a negyedévenként ren­dezendő vacsorákon mindannyiszor a nemzetközi problémáknak valamelyik hazai ismerőjo az időszerű eseményekről es kérdésekről a megjelöntőket a fehér asztalnál tartandó rövid előadásban tájékoztassa. Az első ilyen Külügyi Szemle-vacsorát kedden este tartották meg rondkivül nagy érdoklődés mollett. A Külügyi Szemlo szerkesztősége nevé­bon E ö t t o v é n v i Olivér, a külügyi Társaság ügyvezető alolnöko és D r u c k e r György fogadták a megjelenteket, akiknek soraiban voltak: & á n y a &álraan külügyminiszter, Lukács György, beró Sztcrényi József, Teleki Pál gróf, Gratz Gusztáv, Pokár Gyula, Kállay Tibor es Kenéz Béla volt miniszterek, bár u Forstor Pál ny. rk.követ, Danilovits Pál külügy mi ­nisztori osztályfőnök, b„r° Villani Lajos követségi tanácsos, Papp Antal, Hantos Elemér, Keratochwill Károly ny .altábornagy, Dormándy Géza n.tábor­nok, Grosz Emil, Baumgarten Nándor, Faluhely! Forenc, Egyod István, Gömöry­J-'aiml László, Szondy Viktor, Durugy Forenc, Zelovich László, Pogrányi-Nagy Félix, Lobmayer Jenő, Nyulaszi János, Vinczehidy Ernő, Nagy Miklós, Klimes Károly, ííutter János, Póka-i. ivrv Béla, Hoilmann Ottmár, gróf Zichy Ernő, Sömj én László, Czako István, Nagy Iván, báró Apor István, Oaikay Pál, Tö­rök Árpád, Móricz Kálmán, ifj. dr.Buday ^álmán, Papp Etelo, Lakatos Gyula, és még sokan mások politikai, társadalmi égtünk előkelőségei közül. A vadsora után E ö t t o v é n y i Olivér r a Külügyi Társa­ság elnökének, a gyengélkedése miatt távollevő Berzeviczy Albertnek üdvöz­letét tolmácsolta, majd a továbbiakban kifejtetto a vacsorák célját és azt a romónyét fejezte ki, hogy az x-lsö alkalommal ily kitűnően sikerült összo­j övotolt hasonluk fogják követni és ezzel nemcsak a Külügyi Szomlo munka­társi gárdájának a közreműködéssé, hanem egyúttal a müvolt magyar közönség­nok a hazánk sorsára oly fontos külpolitikai kérdé sokkel való foglalkozása mind szélosobb keretokot ölt, Wégül felkérte Eöttevérr/i Olivér Gratz Gusztáv ny. mi ni sztárt nagy érdeklődósso 1 v árt külpolitikai olöadasának megtartására. Az üdvözlőbeszód ultán Gratz Gusztáv ny.miniszter tartott nagy­szabású előadást, amelybon rendiáivül érdekes módon ismertette a külpoliti­kai holyzotot. Az előrdást a mejgjelont előkelő közönség nagy figyelemmel hallgatta es tetszéssel fogadta t A vacsora közönsége ezután a későesti órákig a legkitűnőbb hangulatbaarí maradt együtt, /MOT/Vr Pro d o m o : A fenti jnir részletes átvételét kéri a t. Szerkesz­tőségektől Q wagyaa? Külügyi Társaság szerkesztősége. _____ A a « A

Next

/
Thumbnails
Contents