Magyar Országos Tudósító, 1934. november/1
1934-11-05 [116]
EIREK —A MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG november 8.-án, csütörtökön este fél hét érakor'a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara előadótérmében V. Szemereutca 6. ülést tart, amelyen Horváth Jenő egyetemi nyilv. rendes tanár A kozepaurópal vámunió eszméjének fejlődése" címmel ad elő. Vendegeket szívesen látnak./MOT/B. A1IDHÉKA KÁROLY ÜNNEPLÉSE. A III. kerületi Polgári Társaskör szombaton ünnepelte And r é k a Károlynak, a Kör elnökének névünnepét. M a rt 1 h György ügyvezető elnök köszöntötte az ünnepeltet dr, O^r o v a Zsigmond a vendégeket s Így elsősorban Kozma Jenőt a párt lelkes vezérét, s a polgári egység gondolatának régi kitartó harcosát és az összes megjelenteket. Kozma Jenő meleg és bensőséges szavakkal köszöntötte Andréka Károlyt, mint hűséges munkatársát, kérve őt és munkatársai!?, hogy továbbra ls tartsanak kl a párt küzdelmében. Számos üdvözlőbeszéd után Andréka Károly meleg szavakkal köszönte meg a baráti szeretet megnyilatkozását. /I'!0T/B. RENDŐRSÉG BETÖRÉSEK; Ma éjjel betörők jártak Náthán Vilmos füszerkesrekedö Lujza-utca e. szánTalatt lévő lakásában, ahonnan ezer pengőt, L 4 i b e r Béla cipőkereskedő Király-utca 9. szám alatt lévő .lakásában, ahonnan ezerötszáz pengőt, F r a n k ó Lajos Erzsébet-körut 45 szám alatt lévő böröndösüzletébety- ahonnan 160 pengő értékű bőrárut vittek el a betörői'-. Falbontás utján hatoltak be a Szabadság-tér 6 szán alatt lévő Guttmann bankházba Ismeretlen ogyének. A kár itt még ismereti:, n, A rendőrség a betörések ügyében megindította a nyomozást. /M'.T/H. —-ELÜTÖTTE AZ AUTÓ. A Budaőrsl-ut 40. számú ház előtt egy ismeretlen rendszámú autó elütötte S á fe o r István 26 éves napszámost. Az autó a gázolás után továbbrobogott. Sátort a mentők a Rókus-kőrházöa vitték. /MOT/H. —PR0D0M0: H é c z e y Péter dr. r. tanácsos, a renderi sajtóiroda vezetője tisztelettol kéri a t. Lapok szerkesztőségeit és kiadóhivatalait, hogy az esedékes . öt pengős telefonhozzájárulási dijakat neki minél előbb elküldeni szíveskedjenek. HÍREK HALÁLOZÁS. P o t o t z k y Gorő dr. MÁV tanácsos-ügyész felesége, %ogyvonnogyodik életévébon meghalt; ma, hétfőn délután temették liatyasíol/ dön. /MOT/F.